{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Ilyen volt 2014

Sziasztok, Lányok!

Az év utolsó napján más témával nem is jelentkezhetnénk, mint a 2014-es összefoglalóval, a VKP-s lányokkal. Nem vagyok az a fajta, ember aki számot vet az évével, általában két szóban szoktam magamban lezárni, vagy jó volt, vagy rossz volt. Igen, igen tudom most megpróbálom kicsit részletezni hogyan is éltem meg ez a 2014-es évet.

December színei körmös kihívás, Csillogó

Sziasztok, Lányok!

Sajnos végére ért ez a kihívás, aminek Bella a megálmodója.
Igazán változatos volt, köszönöm, hogy részt vehettem benne. A télből ugyan még nem, de a karácsonyi időszakból lassan, de biztosan kisétálunk (legnagyobb bánatomra).

Lush, Cinders, Snow Angel, teszt

Sziasztok, Lányok!

Remélem mindenkinél jól teltek az ünnepeket, szeretetben és békességben tölthette el szeretteivel.
Hogy egy kicsit visszahozzam az ünnepi hangulatot, ezért ma két fürdőbomba termékről fogok írni a Lushtól.
A Cinderst karácsony előtt, míg a Snow Angelt karácsony második napján próbáltam ki.

December színei körmös kihívás, Arany

Sziasztok, Lányok!

Már mindenki túl van a tegnapi vacsorán, és újabb adag süteménnyel tölti meg a bendőjét:)
Én is azt teszem.
Karácsony első napján egy arany manikűrrel készültünk, hiszen ez a téma van megadva a kihíváson belül.

Boldog Karácsonyt!

Drága Olvasók, és Bloggerek!

Kívánok Nektek Békében és Szeretetben Gazdag Ünnepet!




Rival De Loop, Dreamland

Sziasztok, Lányok!

Bizonyára sok helyen láthattátok már ezt a lakkot a Rival De Looptól, de aki még bizonytalan a megvételében, szeretném ezzel a poszttal meggyőzni, hogy lehet olcsón is szép lakkot vásárolni :)
Tehát nem minden esetben él az a mondás, hogy: "olcsó húsnak híg a leve."

Remington Pearl Wand hajsütővas, teszt

Sziasztok, Lányok!

Ezt a kúpvasat a MyBeautyTools webáruháztól kaptam tesztelésre, amit innen is nagyon szépen köszönök!
Egyetlen egy hajformázó eszközöm van, az a Remington hajvasalóm, ami legalább már 6 éves, és még mindig remek állapotban van.
Tudtommal ez az egyik legnépszerűbb kúpvas a Remington kínálatában, így kíváncsian vágtam bele a tesztelésbe, főleg, hogy egy kezemen meg tudom számolni hányszor volt behullámosítva a hajam.

December színei körmös kihívás, Zöld

Sziasztok, Lányok!

Már csak hármat kell aludni és Szenteste.
Várom is, meg nem is. Nagyon szeretem az ünnepi hangulatot, a készülődést, olyan mintha megállna az idő, de mégis elszalad mellettem.
Szeretem azt a békét ami ilyenkor belengi a várost.
Node, kicsit elkalandoztam, még ne rohanjunk annyira előre, lássuk a manikűrt:

Bioderma Atoderm P.O. Zinc krém, ekcémás bőrre

Sziasztok, Lányok!

Mint tudjátok, sokszor említettem már a blogon, hogy a jobb és a bal kézfejem ekcémás.
Nagyjából három éve jött ki ez a bőrbetegség. Azóta elég sok mindent kipróbáltam, volt ami bevált, és volt ami nem használt.
Lehetőségem adódott egy Bioderma ekcéma elleni krémét tesztelni, így most ezt olvashatjátok, képekkel alátámasztva.

China Glaze, Feeling Twinkly

Sziasztok, Lányok!

Ezt a lakkot, Drága Flórámtól kaptam Mikulásra, ez az egyetlen kívánságlistás darabom volt az új karácsonyi China Glaze kollekció közül.
Igazi karácsonyi csoda kék:

{Vigyázz, Kész, Posztolj} - Karácsonyi kívánság

Sziasztok, Lányok!

El is érkezett a VKP következő témája, ami kapcsolódik az év legszebb ünnepéhez, a karácsonyhoz.
Nagyon sok minden kavarok a fejemben a témával kapcsolatban, annyi mindent kívánnék.
Nem is szaporítom tovább a szót.

Interjú: Bioderma

Sziasztok, Lányok!

Szerintem mindenki hallott már a Bioderma csoda micellás vizéről, a Sensibio H2O-ról, ami igazi forradalmat indított útjára.
Kalcsó Adriennel a Bioderma Marketing és PR vezetőjével beszélgettünk, a kezdeti nehézségekről, az elsőként megjelent termékekről, a várható újdonságokról, illetve betekintést nyerhettek, hogy Adrienn mivel ápolja a bőrét.


A Nyertes!

Sziasztok, Lányok!

Aki a Szappancsoda muffin szappanját nyerte:


BREE

Gratulálok Drága Bree, írj légy szíves egy e-mailt az azrail5.blog@gmail.com-ra, hogy a részleteket megbeszélhessük.
Terveim szerint legközelebb évindító nyereményjáték lesz, szóval figyeljétek a blogot, és a blog Facebook oldalát:)

Legyen csodás napotok!


Christmas Gift Swap, Judittal

Sziasztok, Lányok!


Judittal, a Judy műhely blog írójával idén ismét karácsonyi csomagot adtunk fel egymásnak.
Tavalyi bejegyzést ITT olvashatjátok.
Judittal nagyon megkedveltük egymást ezalatt az év alatt, jó barátok is lettünk.
És ajándékot adni, és kapni jó :) Most megmutatom mit kaptam tőle idén karácsonyra. :)


December színei körmös kihívás, Fehér

Sziasztok, Lányok!

Elérkeztünk az aktuális kihívás következő színéhez, ami nem más mint a fehér.
Ilyenkor mindig a fehér karácsony jut eszembe róla, amiben tinédzser korom óta nem volt részem :(
Idén nagyon remélem, hogy lesz, ezzel a manikűrrel is biztatom az időjárást, hogy 24-e előtt essen a hó, és ne Húsvétkor szánkózzunk.

Decemberi Pixibox!

Sziasztok, Lányok!

Idén nagyon jó kislány lehettem, hiszen egy Pixibox-szal is gazdagabb lettem decemberben.
Alig vártam, már hogy készben tarthassam a Magyarország legjobb dobozkáját, hiszen a márkák alapján tudtam, hogy nagyon ütős lesz a csomag, és nem is tévedtem.

Zoya, Payton

Sziasztok, Lányok!

Már nagyon régóta a piszkozatok között van ez a bejegyzés. Nem is értem miért vártam vele idáig, hiszen az egyik legszebb lakkról van szó.
Egyszerűen nem lehet betelni vele, ez a Zoyatól a Payton.

Lush, Dashing Santa, teszt

Sziasztok, Lányok!

Mikor megkaptam a meglepetéseket a Lushtól, már akkor tudtam, hogy a Mikulás figurát december 6-án fogom felavatni, hogy ne csak a csizmába, de a kádba is jöjjön az öreg úr.

Sajtóanyag: Karácsonyi akció az Angyalom Szappannál!

Sziasztok, Lányok!

Egy kihagyhatatlan karácsonyi akcióról szeretnék beszámolni Nektek!
Az Angyalom Szappan megálmodójával, Csiszár Andival már olvashattatok interjút a blogon (ITT), illetve tesztet is írtam az egyik szappanjáról, amit ITT olvashattok.
A karácsonyi akció keretén belül 4 szappant kaphattok 3900 hufért, amibe ingyenes szállítási költség is benne van, illetve egy 400 forintos kupont is tartalmaz ez a csomag.
És Andi igazán elkényezteti a vásárlóit, ugyanis aki december 17-ig vásárol Ünnepi ajánlat keretén belül, az részt vehet egy nyereményjátékon is.
A további részletekért kattintsatok az alábbi linkre:

http://angyalomszappan.hu/karacsonyi.php

Christmas TAG

Sziasztok, Lányok!

Már ősidők óta nem volt TAG bejegyzés a blogon, de most találtam egyet Pancsi blogján.
Remélem sikerül egy kis karácsonyi hangulatot varázsolnom Nektek.

Karácsonyi inspiráció

Sziasztok, Lányok!

Rendhagyó poszt következik, hiszen nálam másfél év alatt sose láttatok inspirációs bejegyzést.
Gondoltam karácsony alkalmából készülök egy különleges poszttal.
Remélem Nektek is tetszeni fog a válogatás.

December színei körmös kihívás, Piros

Sziasztok, Lányok!

Elérkeztünk a téli kihívás második állomásához, ami a piros szín.
Aki olvas tudja, hogy nem szeretem a piros lakkokat, viszont mégis van egy közülük, amit nagyon nagyon szeretek. Szerintem sokan tudják, hogy melyik híres neves lakkra gondolok :)

Télapó manikűr

Sziasztok, Lányok!

Ezt a manit sokan láthattátok instagramon, sőt a Nailland heti játékát is ezzel nyertem meg, aminek nagyon örültem, a hétfői esős napon. Igazán feldobta a hangulatomat.
Mikulásra való tekintettel, gondoltam megmutatom Nektek nagyban, és több képen is. :)
Remélem aki még nem látta, annak is tetszeni fog.

L'oreal Revitalift Magic Blur, teszt

Sziasztok, Lányok!

Ezt az arckrémet a Shoplinetól kaptam tesztelésre, amit innen is köszönök szépen.
Mivel édesanyám nem használ semmilyen szemkörnyékápolót (hiába veszek, vagy mondom neki, nem használja), ezért megkértem őt tesztelje ezt a krémet, hiszen 35 feletti korosztálynak való, illetve neki már látszódik az évek múlása az arcán.
Megosztja Veletek tapasztalatait a krémmel kapcsolatban amit már egy hónapja használ minden nap.

Elhasználva III.

Sziasztok, Lányok!

Ismételten sikerül elég sok flakont kiürítenem az elmúlt napokban. Legfőképpen tusoló termékek fogytak el, volt amit már hónapok óta használtam.

Szappancsodák, Karácsonyi testápolótömb, teszt

Sziasztok, Lányok!

Lelkileg és testileg is készülök a karácsonyra, a bőrömet Tamara egyik karácsonyi termékével kényeztetem, ami nem más mint egy narancs-fahéj illatú testápolótömb.
A blog oldalán nyereményjáték zajlik, Tamara egyik csodás muffin szappanjáért, a részletekért kattints IDE.

Lush, Sparkler Bath Bomb, teszt

Sziasztok, Lányok!

Itt a december, és a karácsony már nagyon nagyon közel, ezért épp aktuális a Lushnak egy fürdőterméke, amivel még inkább kiélvezhetjük a karácsonyi várakozás okozta hangulatot.
Kezdem is a legjobbal, olyan nagy ez a fürdőbomba, hogy akár 2-3 felhasználásra is bőven elegendő.

Sajtóanyag: Karin Herzog, luxus a bőrnek

Sziasztok, Lányok!

A mai posztban a Sarmline Kft-vel, és a Karin Herzoggal ismerkedhettek meg bővebben!

December színei kihívás: Ezüst

Sziasztok, Lányok!

Elérkezett a december. Május után a kedvenc hónapom.
Én télen vagyok elememben, a karácsonyi időszak a kedvencem.
IsaBella nagyon szuper kihívással állt elő, amihez én csatlakoztam.

November kedvencek

Sziasztok, Lányok!

A november számomra hullámozó volt. Lelkileg legalábbis.
Viszont amilyen sok rossz történt, legalább annyi jó, úgyhogy végül is nem panaszkodom. :)
Lássuk a havi kedvenceket, amiből nem volt sok.

Kedvenc körömlakkos kihívás, glitter

Sziasztok, Lányok!

Véget is ért a kedvenc körömlakkos kihívás, amit nagyon sajnálok, hiszen élveztem újra elővenni a kedvenc lakkjaimat.
Köszönöm Thimmykének, hogy részt vehettem benne.
Az utolsó téma kicsit kakukk tojás, hiszen nem színnel kellett alkotni, hanem glitterrel.

Nyereményjáték-Lezárva

Sziasztok, Lányok!

Mint már ígértem egy újabb nyereményjáték veszi kezdetét a blogon, ezt a szappant Tamara a Szappancsodák megálmodója, és megalkotója ajánlotta fel Nektek!

Ziaja narancsolaj ajakbalzsam, teszt

Sziasztok, Lányok!

Még októberben rendeltem ezt az ajakbalzsamot, hiszen ingyenes kiszállítás volt a Ziajánál, és nem bírtam ellenállni ennek az akciónak.
Mivel szeretem a márka sok termékét, gondoltam adok az ajakápolójának egy esélyt, és milyen jól tettem.

Esszencia Natúr, Levendula-Narancs szőlőmagolajos sampon, teszt

Sziasztok, Lányok!

Már a második flakonomat használtam el az Esszencia Natúr kínálatából, az előző sampon/balzsam tesztet ITT olvashatjátok.
Az Esszencia Natúrról már írtam, hogy szilikon, és parabénmentes termékeket készítenek.

BOMB Cosmetics, Fagyos móka fürdősüti, teszt

Sziasztok, Lányok!

Télen kifejezetten szeretek a kádban időzni, egy héten többször is a habok közé vetem magam.
Volt már szerencsém BOMB termékekhez, és kifejezetten kedvelem őket, a tél egyik nagy felfedezettjéről hoztam Nektek tesztet, ami nem más mint a hóember alakú fürdősüti.

Manikűrvadász 13. forduló

Sziasztok, Lányok!

Éljen! Elérkeztünk a Manikűrvadász 13. fordulójához, aminek az egyik kedvenc bloggerem, Andi volt a házigazdája.


A nyertes

Sziasztok, Lányok!


Véget ért a nyereményjáték! Mielőtt kiírnám ki a nyertes, pár szóban hagyj köszönjem meg Nektek, hogy feliratkoztatok a blogomra. Köszönöm a sok-sok kommentet, e-mailt is :).
Nem is csigázom tovább a kedélyeket, aki a csomagot nyerte nem más mint:

Barbi (Beauty & Glamour Blog)

Vedd fel velem kérlek a kapcsolatot e-mailben, hogy a részleteket megbeszélhessük:
azrail5.blog@gmail.com

Nemsokára újabb nyereményjátékkal jelentkezem, figyeljétek a blogot!

Legyen csodás napotok!

Kedvenc körömlakkos kihívás: purple

Sziasztok, Lányok!

A mostani kihívás témája a lila.
Mint mindig most sincs megkötve a technika, vagy minta, úgyhogy a lila mellé a mai maniba még belevegyítettem pár színt.

Picture Polish, Antique

Sziasztok, Lányok!

Ezt a Picture Polish lakkot Renitől kaptam nyáron. Kedvelem a lila lakkokat, főleg, ha van benne egy kis extra csavar, ahogy az Antique-ban is.

HappySkin, Dioné arcmaszk, teszt

Sziasztok, Lányok!

Már legalább két hónapja használom ezt az arcmaszkot, szóval mondhatjuk, hogy kiforrott véleményem van a termékről.
Interjút Göcsei Kamillával, a Happy Skin alapítójával EZEN a linken olvashatjátok.

Picture Polish, Cyan

Sziasztok, Lányok!

A mai bejegyzésben a Picture Polish egyik újdonságát hoztam Nektek, ami nem más mint a Cyan.
Ez a lakk fogott meg elsőnek a képek alapján, és Reni az egyik találkozónk alkalmával meglepett vele. Mondhatom, hogy a szó a torkomban akadt, mikor megláttam ezt a kék lakkot.


BOMB Cosmetics Blogger reggeli, 2014. november 15.

Sziasztok, Lányok!

Az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettem a BOMB Cosmetics blogger reggelijén, ahol megismerkedhettünk az őszi/téli újdonságokkal.
A találkozó az Auguszt Cukrászdában volt, a Mammut Bevásároló Központ mögött, ahol sok finomsággal vártak minket, egy kis teremben.
Interjút már készítettem korábban a BOMB Cosmetics egyik munkatársával, amit ITT olvashattok.

Interjú: Naobay

Sziasztok, Lányok!

A NAOBAY márkával nemrég találkozhattatok a Pixiboxban is, ahol lehetőséget kaptunk kipróbálni ezeket az új organikus termékeket.
Nem csak a belbecs, de a külseje is egyedinek mondható, hiszen fahulladékból készülnek, ezzel is óvva a környezetet.
Jákli Csillával, a Kakukkia Kft marketing és Pr ügyintézőjével a NAOBAY múltjáról, az itthoni fogadtatásról, az organikus alapanyagokról, a jövőbeli tervekről beszélgettünk.

Kedvenc körömlakkok kihívás, blue

Sziasztok, Lányok!

Már november közepén járunk, bennem tombol a karácsony, és ma mégis napsütötte manikűrt hoztam Nektek.
A mai színűnk a kék.

Lush, Butterbear pezsgőfürdő, teszt

Sziasztok, Lányok!

Ma a Lush egyik karácsonyi újdonságáról hoztam Nektek tesztet.
Mikor megkaptam az óriás pakkomat a Lushtól, ezt a kis macit rögtön kiszúrtam.
Az illata gyorsan magával ragadott, és tudtam, hogy Tök testvére után őt fogom elhasználni.

Golden Rose, Rich Color 115 Pinkhiéna módra

Sziasztok, Lányok!

Ismételten egy csodaszép franken lakkot mutatok meg Nektek, amit szintén Drága Flóra készített.
A barna lakkokat nem különösebben kedveltem, de ez az a lakk ami minden igényemet valóra váltja egy lakkban. Nézzétek csak :)

Az ősz színei körömlakkos kihívás: mustársárga/sütőtök

Sziasztok, Lányok!

Elérkeztünk a kihívás utolsó állomásához, amit nagyon sajnálok, tényleg élveztem lakkozni ezekkel a színekkel.
Utolsó témaként a mustársárga, illetve a sütőtök színével kellett alkotni. Nos, nekem ilyen színeim nincsenek, pedig feltúrtam minden lakkos dobozt, és polcot :D
Persze találtam alternatív megoldást :)

Sajtóközlemény: MyBeautyTools akció Remington termékekre

Sziasztok, Lányok!

Karácsony közeledtével egy remek akcióról szeretnék Nektek beszámolni, részletekért kattints a tovább gombra:

Filmszemle

Sziasztok, Lányok!

Jövök a szokásos havi Filmszemlés poszttal.
Többnyire meséket néztem, valahogy nem vágyom a tucskolós horror dologra, pedig ahogy elnéztem mostanában a kritikákat pár combos horror kijött, na majd jövőre :)

Angyalom Szappan, NapKristály szappan, teszt

Sziasztok, Lányok!

Nyáron volt lehetőségem készíteni az Angyalom Szappan megálmodójával, Csiszár Andreával interjút, amit ITT elolvashattok.
Szerencsésnek érzem magam, hiszen két szappant ki próbálhattam Andi jóvoltából, elsőnek a NapKristály szappanra esett a választásom, ami nem más mint, Levendulás Himalaya-sószappan kecsketejjel.
Asuke is készített egy alapos tesztet a szappanokról, amit ITT elolvashattok.

Blogtalálkozó az Árkádban! 2014. 11. 29.

Sziasztok, Lányok!

Hogy repül az idő, közel 1 évvel ezelőtt szerveztük meg az első blogtalálkozót, az Árkádban.
Most ismét eljött az idő egy újabb blogtalinak, és alig várom, hogy találkozzam újra Veletek, és remélem, hogy új lányokat is megismerhetek :).
Katy, Reni és Én szeretettel várunk Titeket az alábbi helyszínen, és időponton:

Budpest, Árkád Bevásárlóközpont
November 29-én. 9.30 kor van a gyülekező a Sturbucksban!

Természetesen lesz cserebere, ami 14.00 kor veszi kezdetét, ha valaki később csatlakozna. :)
Szokás szerint megnézzük a Naillandet, és minden egyebet :)

Ezen a linken tudtok jelentkezni:

http://doodle.com/7975f4rnvcz3mkha

Várunk Titeket nagyon!

Memebox Chocolate 45

Sziasztok, Lányok!

Megrendeltem a második Memeboxomat is, nem tudtam ellenállni a "csokoládé" feliratnak.
Régebben is volt már csokis doboz, de arról lemaradtam, ezt a kiadást is nagyjából két hét alatt kapkodták el.
Augusztus végén/ szeptember elején rendelhettem a boxot, és október 24-én kezdték a kiszállítását.
Az első Memeboxról ITT, olvashattok, és egyéb információkat is olvashattok a szállítással kapcsolatban.

Könyvajánló: Suzanne Collins, Éhezők viadala trilógia

Sziasztok, Lányok!

Régen volt már könyvajánló a blogon, igaz mostanában nem is olvastam könyveket.
Másfél hete viszont megfáztam, így itthon töltött óráimat olvasással töltöttem, 4 nap alatt 4 könyvet olvastam ki, abból az egyik az Éhezők viadala trilógia volt.

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Ha nyernék a lottón...

Sziasztok, Lányok!

Mától én is csatlakozom a VKP-hoz, valamiért most érett meg bennem a döntés, pedig kezdetek óta figyelemmel követem ezt a kezdeményezést, amit nagyon jó ötletnek tartok.
Köszönöm Szilvi! :)

Az ősz színei körömlakkos kihívás: barna/drapp

Sziasztok, Lányok!

Ismét jelentkezünk az ősz színei kihívással, a mai szín nem más, mint a barna vagy a drapp.
A mai manikűrt olyan lakkal csináltam amit Flórától kaptam, ő keverte ki. :)
Igazából annyira nem is drapp, inkább nude, de a barnához igazából nem volt kedvem.


Októberi kedvencek

Sziasztok, Lányok!

Magamhoz képest megcsúszva ugyan, de jelentkezem a múlthavi kedvencekkel.
Az október számomra csak eltelt. Kivételesen irtó lassan.
Végre november, ami annyit jelent, hogy mindjárt karácsony. Egyetlen egy dolog miatt szeretem a novembert, mert rá lehet hangolódni az ünnepekre, senki nem néz hülyének, ha mézeskalács illatba burkolom a lakást, és karácsonyi meséket nézek, és zenéket hallgatok.
De térjünk vissza a szokatlanul meleg októberbe.

Nyereményjáték! LEZÁRVA!

Sziasztok!

A Facebook-os nyereményjátéknál már elárultam, hogy a blogon is lesz meglepetés, pár apróság.
Igyekeztem olyan dolgokat összeválogatni, amik a téli időkre hasznosak lehetnek, illetve drogériákban nem lehet kapni.
Lassan, de biztosan közelítünk a 100.000 oldalmegjelenítés felé, szeretném Nektek megköszönni, hogy nap mint nap olvastok.


Elhasználva, szeptember-október II.

Sziasztok, Lányok!

Ismételten jelentkezem az "elfogytak" bejegyzéssel, most két hónap alatt elhasznált kencéket mutatom meg Nektek. Magam is meglepődtem mennyi minden fogyott el az őszi hónapokban.

Halloween-i kihívás: Szellem

Sziasztok, Lányok!

Elérkezett ez a nap is, az Októberi kihívás vége, és az októberi hónap is.
A Halloween ősi kelta ünnep, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak, más néven a Samhain.
Ünnepeljünk mi is kicsit a következő manikűrrel, aminek a témája a Szellemek voltak.


Interjú: Szappancsodák

Sziasztok, Lányok!

Talán nem túlzok, ha most azt írom, hogy a világ egyik legínycsiklandozóbb szappanjairól láthattok majd képeket.
Tamarával arról beszélgettünk, hogyan ismerkedett meg a natúr termékek világával, miért éppen muffin formájúak a szappanjai, és mik a tervei a jövőre nézve, illetve a karácsonyi kollekcióba is betekintést enged.

Az ősz színei körömlakkos kihívás: bordó/vörös

Sziasztok, Lányok!

Gőzerővel gyalogolunk az őszben, és az őszi kihívásban is, a mai színünk a bordó/vörös volt.
Aki régóta olvas tudja, hogy nem szeretem a piros lakkokat.
Ennek ellenére három szín is található a készletemben, ebből egyet szeretek, a többit kihívás miatt vásároltam meg, illetve túl olcsó volt...

China Glaze, Getting to gnaw you

Sziasztok, Lányok!

A mai posztban a China Glaze egyik őszi kiadású lakkját hoztam Nektek.
Remélem még nem késő, és nem a karácsonyi manikűrjeiteket tervezitek már :)
Az idei kollekció nem tetszett annyira mint a tavalyi, szettet semmiképpen sem akartam venni, hiába az éri meg jobban.
Így esett a választásom egy lakkra, a Getting to gnaw you-ra.

Interjú: Faith In Nature

Sziasztok Lányok!

Ez az interjú rendhagyó lesz, mert nem én készítettem teljes egészében. Lehetőségem adódott arra, a Faith In Nature kozmetikai ágvezetőjével, Vassné Varga Violával készített interjú vágatlan verzióját megoszthassam Veletek, a MyBeautyTools, és Viola jóvoltából.
A MyBeautyTools által készített rövidebb interjút ITT olvashatjátok.

Nagyon érdekes dolgokat tudhattok meg az itt megjelent interjúban, például azt is, hogy van-e különbség a natúr és a bio termékek között,hogyan kell különböző hajtípusokat ápolni, illetve Viola jól bevált termékeiről is olvashattok.

Halloween-i kihívás: Töklámpás

Sziasztok, Lányok!

Az októberi kihívás az utolsó előtti állomásához érkezett, a mai napon sok-sok töklámpást láthattok a kihívás résztvevőinél :)
Nem erre a "nail artomra" vagyok a legbüszkébb, de próbálkoztam, sose csináltam még töklámpást körmökön, de igazából sem. Idén kijelentettem, hogy márpedig lesz töklámpásunk :D

Olivia Natural, Citromfű és Levendula illóolajok, teszt

Sziasztok, Lányok!

Viszonylag újdonságnak számítanak az Olivia Naturálnál, az illóolajak.
Én nagyon szeretek párologtatni, szeretem ha finom illat terjeng a lakásban.
Az elmúlt pár hónapban sajnos az időjárás és egyéb más viszontagságok miatt kissé feszültebb voltam az átlagnál, így esett két nyugtató olajra a választásom, a citromfűre és a levendulára.


Yves Rocher, Culture Bio tápláló mézes testápoló, teszt

Sziasztok, Lányok!

Csalóka ez a testápoló, hiszen a csomagolása alapján mézes illatúnak kéne, hogy legyen.
Szerencsére a boltokban már van teszter, tehát ne vegyétek meg úgy, hogy esetleg nem szagolnátok/kennétek be kacsóitokat egy kicsit.
Le is lövöm a poént, a méztől nagyon messze van illatban, viszont a marcipánhoz elég közel.

Bioderma Blogger találkozó, 2014 október 14.

Sziasztok, Lányok!

Reninek köszönhetően én is részt vehettem a Bioderma Blogger találkozóján, ahol új és régi ismerősökkel, és barátokkal találkozhattam, emellett megismertem a Bioderma újdonságait is.
A találkozó október 14-én, a Gerbaud kávéház egyik termében zajlott, 15.00-ás kezdettel.

Halloween-i kihívás: Vér

Sziasztok, Lányok!

Ismételten a Halloween-i kihívás egyik témája van terítéken, ami nem más mint a vér.
Elég izgalmasnak találtam a feladatot, már első ránézésre (olvasatra) tudtam, hogy milyen manikűrt készítek.


Manikűrvadász 12. forduló

Sziasztok, Lányok!

Elérkezett a Manikűrvadász 12. fordulója amit Szilvi a K-öröm bloggerinája szervezett.
Egyik kedvenc körmös blogom, úgyhogy nagyon örültem neki mikor nála láttam e fordulóra a felhívást.

Halloween-i kihívás: Pók/denevér/fekete macska

Sziasztok, Lányok!

Elérkeztünk az októberi kihívás következő állomásához, ami ismét több témát ölel fel.
Én ebből kettőt választottam, a macskát és a pókot.

Legyen gyönyörű a Te hajad is, és támogasd a mellrák elleni kampányt!

Sziasztok, Lányok!

A mai nap folyamán egy e-mailt kaptam a MyBeautyTools webáruháztól, amelyben a Milk Shake új külsejéről volt szó. Az új külső a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet.
A további részletekről a tovább gombra kattintva olvashattok:

OPI, OPI Ink

Sziasztok, Lányok!

Az elkövetkezendő időkben sok olyan lakkot fogtok látni, amit Drága Flórámtól kaptam. Mint például ezt az OPI-t is.
Nagyon rég volt utoljára OPI lakk a blogon, igaz a Brasil szett óta nem nagyon néztem körbe a márka állványánál.
Nem nagyon szokott befolyásolni az időjárás abban, hogy éppen milyen színű legyen a körmöm, viszont a többi blogger igen, így én is előkaptam a sötétebb lakkjaimat.

Az ősz színei körömlakkok kihívás, szürke/taupe

Sziasztok, Lányok!

Újabb állomásához érkezett ez a kihívás, mai manikűrt a szürke/taupe színű lakkokkal kellett alkotunk.
Igazából taupe színű lakkom nincs is, nem is kedvelem őket igazán, úgyhogy egyetlen szürke lakkomhoz nyúltam, és minimál mintát készítettem rá.

Yves Rocher, Tradition de Hammam tusfürdő tej argán és narancsvirág olajjal

Sziasztok, Lányok!

Nem árulok el azzal szerintem már titkot, hogy nagyon szeretem az Yves Rocher termékeket, a Top 5-ben benne vannak nálam az biztos.
Régóta szemeztem ezzel a tusfürdővel, régebben próbáltam a marokkói argánolajos változatot.
Tetszett is meg nem is, igazából nem vettem újra, helyette inkább megvettem ezt a tusfürdő tejet, ugyanabból a termékcsaládból.

Halloween-i kihívás: Boszorkány/csontváz

Sziasztok, Lányok!

Gőzerővel tapossuk az októbert, és hamarosan itt van a Halloween is.
Én a két téma közül a boszorkányt választottam, addig-addig böngésztem a neten, míg találtam egy tök jó ötletet, amit én is kipróbáltam.
Eredeti mani ITT.




Kedvenc körömlakkos kihívás, pink

Sziasztok, Lányok!

Szerintem még nem vettem részt három kihíváson egyszerre, remélem tudom tartani az ütemet.
Az őszi kihívás mellett megtetszett Thimmyke másik kihívása is, a Kedvenc körömlakkos kihívás is.
Első témánk pont testhezálló volt számomra, és egy új kedvenc lakkom is bemutatásra kerül.
Féláron beszereztem a világ egyik legszebb rózsaszín lakkját a Zoyatól.

BOMB Cosmetics, Csipkebogyó szüret arclemosó, teszt

Sziasztok, Lányok!

Mai teszt egy számomra különleges arclemosóról fog szólni.
Azért különleges, mert még soha nem használtam tégelyes arclemosót.

2 éves a Pixibox!

Sziasztok, Lányok!

Az én kedvenc dobozom, most ünnepli 2. születésnapját! Ennek alkalmából nem is volt kérdés, hogy megrendelem az októberi boxot.
Nem volt egyszerű menet mire hozzám került. Már a rendelés napján problémákba ütköztem (mert pont nyitás előtt 20 perccel kapcsolták le az áramot), szóval gondolhatjátok milyen volta fejem. Szerencsére 13.58 kor visszajött az áram, én meg rohantam az aktuális Tündér dobozért.

Az ősz színei körömlakkos kihívás

Sziasztok, Lányok!

Én is jelentkeztem Thimmyke által meghirdetett kihívásra.
A színek tetszenek, és igazából nincsen korlát, így bármit elkészíthetünk.
Az első szín a bogyószín/burgundi volt.

Halloween-i kihívás: Telihold

Sziasztok, Lányok!

Elég nagy fejtörést okozott ez a téma, aztán gondoltam előkapom akrill készletem, és festek egy szép nagy, kerek Holdat.
Az megtörtént, nagyon büszke is voltam magamra, míg nem raktam rá fedőlakkot, illetve egyéb technikai hibái is vannak a manikűrnek.

Esszencia Natúr, Rozmaring - Levendula ricinusolajjal sampon és balzsam, teszt

Sziasztok, Lányok!

Nagyjából egy hónappal ezelőtt olvashattatok az Esszencia Natúr kapcsán interjút, amit Szalafainé Herczeg Gabriellával készítettem, és ITT elolvashattok.
Az Esszencia Natúrról tudni érdemes, hogy szilikon és parabénmentesek.
Páran tudjátok, hogy próbálkoztam a szilikonmentes hajápolással, ami fél év próbálkozás után nem vált be és visszaváltottam a szilikonos termékekhez.
Lehetőségem volt kipróbálni egy Esszencia Natúr sampont és balzsamot, amit még egyszer nagyon köszönök Gabriellának, aki igazi szakértelemmel választotta a hajtípusomra ezeket a samponokat.

Picutre Polish, Cosmos

Sziasztok, Lányok!

Mindig is nagyon tetszett a Picture Polish Cosmos lakkja, de a Zoya Dream-hez jobban húzott a szívem.
Ez hosszú történet mégis hogy került hozzám a Cosmos, (Reni előlegezte meg) szóval Ő van Dream nincs. Amit annyira nem is bánok, bár ha lehetőségem lesz rá megveszem majd azt is.
Vissza a Cosmoshoz, lássuk mit tud a PP egyik legnépszerűbb lakkja.

Október kihívás-Halloween, Édességek

Sziasztok, Lányok!

Ismét jelentkeztem Manna kihívására, nagyon tetszett a téma, és tavaly egy mani készült ebben a témában (azért hogy kicsit előre szaladjak, karácsonyi témám se volt tavaly, idén viszont aktivizálom magam kihívás terén).

UMA Cosmetics, Nude Colour Eyesshadow paletta, színminták

Sziasztok, Lányok!

Én eddig nem hallottam még az UMA márkáról, ezt a palettát Flóra blogsalején vettem.
Mostanában minél természetesebb sminkre törekszem, úgy látszik a kor előre haladtával változott az ízlésem is sminkek terén.:)
Lássuk mit tud ez a csupa nude színből álló paletta.

1 éves a Kreatív Ajándék webáruház, akciók és nyereményjáték felhívás!

Sziasztok, Lányok!

Bizonyára emlékeztek a Kreatív Ajándék bejegyzésemre, ahol általam festett gyűrűket láthattatok: ITT.
A jeles alkalomból szuper nyereményjátékon vehettek részt, aminek a részleteit itt olvashatjátok:

http://www.kreativajandek.hu/kreativ_ajandek_blog_15

Illetve a Facebook oldal pedig folyamatosan frissül, ahol minden aktualitásról azonnal értesülhettek:

https://www.facebook.com/kreativajandek

Sok sikert!
A Kreatív Ajándék webáruháznak pedig Nagyon Boldog Születésnapot Kívánok! :)

Filmszemle

Sziasztok, Lányok!


Új hónap, új filmélmények. Lássuk miket néztem meg az elmúlt időszakban, és a Ti véleményetekre is kíváncsi vagyok.

Olivia Natural, Narancs ajakbalzsam, teszt

Sziasztok, Lányok!

Miután elfogyott az Alverdés ajakápolóm, akkor bontottam ki az Olivia Natural-féle narancsos ajakkencémet.
Mivel nagyon szeretem az Olivia Natural termékeit, ezért szinte biztos voltam abban, hogy ez is be fog válni, aztán rá kellett jönnöm, hogy annyira mégsem.
Egyébként szintén natúr termékről van szó, de ezt az Olivia Natural esetében már tudhatjuk. :) 

Szeptemberi kedvencek

Sziasztok, Lányok!

Huss, el is telt a szeptember, habár az első két hét nálam nem igen akart eltelni, végül az utolsó pár napba belehúzott.
Mindjárt karácsony :)
Lássuk mik voltak az e havi kedvencek:


Interjú: Dr. Organic

Sziasztok, Lányok!

A Dr. Organic márka az egyik legjelentősebb natúrkozmetikum a magyarországi piacon.
2009-ben indította meg világhódító útját, és 2010-ben hazánkban is megjelent.
Marinova Annamáriaval, a Presto Pilot Kft. fogyasztói marketing vezetőjével beszéltünk a Dr. Organic megalakulásáról, az organikus alapanyagokról, és az idei év újdonságairól is.

Max Factor, Fantasy Fire

Sziasztok, Lányok!

Azt hiszem a mai manikűrre tényleg azt lehet mondani, hogy őszies.
Flórától kaptam ezt a lakkot, aminek nagyon örültem, hiszen már régen kinéztem magamnak, de a teljes árat nagyon sokallom érte, és Glamour napokon másra váltottam be annak idején a kuponomat.

Ciiska franken

Sziasztok, Lányok!

Az az öröm ért, hogy Ciiska az Unaloműzés alapfokon blog írója, és egy nagyon kedves barátnőm, kevert nekem egy gyönyörű holo lakkot. Mindig csodáltam a franken lakkjait, már nagyon szerettem volna egyet, de nem volt merszem kérni. Aztán Facebookon megtört a jég, és pont arra gondolt Ő is, hogy kever egy lakkot nekem, íme:

BerBer Beauty "DAGO" Bázikus sófürdő, teszt

Sziasztok, Lányok!

Nyár végén lehetőségem adódott interjút készíteni a bázikus testápolás úttörőjével dr. Lauter Eleonórával, amit ITT elolvashattok.
Volt szerencsém kipróbálni a BerBer-féle DAGO fürdőt, erről írnék Nektek, milyen hatással is van az én szervezetemre a bázikus testápolás.

The Body Shop Honeymania tusfürdő-teszt

Sziasztok, Lányok!

Akik régóta olvasnak tudják rólam, hogy nagyon szeretem a The Body Shop termékeit.
A Honeymania vonal elég régóta érdekel (pontosabban amióta megláttam), de valamiért akció idején sem landolt soha a kosaramba egy termék sem. Végül legnagyobb örömömre Flóra meglepett ezzel a tusfürdővel.

Menta manikűr

Sziasztok, Lányok!

Ideje volt kipróbálnom a Lovely Rio kollekció zöldes-sellős homoklakkját, amit az egyik legszebb menta lakkal a Golden Rose márkával párosítottam össze.
Kissé nyárias a mani, igaz augusztusban viseltem, csak most jutottam oda, hogy posztoljak is róla.

Kreatív Ajándék-gyűrűk

Sziasztok, Lányok!

Katynál olvastam először a Kreatív Ajándék Áruházról, és ezen felbuzdulva készítettem interjút Edittel, amit ITT olvashattok.
Edit volt olyan kedves, és kaptam tőle 5 darab gyűrűt, amit a saját ízlésem szerint festhettem ki.
Nagyon jó dolognak tartom ezt a fajta ötletet, hiszen azóta több ismerősünknek is találtunk ajándékot, illetve a karácsonyi ajtódíszt is a webáruházból fogom megrendelni. Sajnos a tavalyi koszorú teljesen tönkre ment, ezek a fa tárgyak pedig biztosan ki fogják állni az idő próbáját.

Libster díj háromszor

Sziasztok, Lányok!

Rekordot döntött a blog, ugyanis három különböző bloggertől megkaptam ezt a Libster díjat :)
Név szerint: zsoxcore-tól, Naomi Sz-tól, és Judy-tól! Nagyon köszönöm Lányok, igazán feldobtátok vele a hetem, és azt hiszem ez egy igazi elismerés lehet bármelyik bloggernek, én nagyon nagyon örülök neki :)

Barry M, Vanilla

Sziasztok, Lányok!

Ezt a Barry M lakkot még Flóra nyereményjátékán nyertem.
Nem ismeretlen számomra a Barry M márka, még 2 db-ot birtoklok, de ezt a matt kollekciót nem ismertem.
Magamtól biztos nem vettem volna meg, hiszen tudjátok rólam, hogy nem vagyok matt lakk kedvelő...,de ez a lakk hűha érzést váltott ki belőlem.

A-England, Dancing with nureyev

Sziasztok, Lányok!

A mai poszt egy csodás Englandról fog szólni, bár mikor kijött a Ballerina kollekció sokan láthattátok más blogokon is.
Egyik hétvégén Flóránál voltam, és természetesen előkerültek a lakkjai, volt olyan kedves és felajánlotta kifesthetem a körmömet bármivel, az a bármi pedig az England, Dancing with nureyev-re esett.

Olivia Natural, Barackmag olaj-teszt

Sziasztok, Lányok!

A makadámia dió olajról szóló bejegyzésemben említettem, hogy a Barackmag olajról is hozok tesztet.
Hosszú heteken át használtam ezt az olajat, majdnem minden lehetőségét kihasználtam amit tud nyújtani.
Lássuk ez is van-e olyan jó mint a makadámia diós társa.

Filmszemle

Sziasztok, Lányok!

Ebben a hónapban nem volt még Filmszemle, azt hiszem ideje pótolni e hiányosságomat.
Lássuk milyen filmet néztem meg az elmúlt hetekben.

Gift swap

Sziasztok, Lányok!

Részt vettem én is Rami által meghirdetett gift swap-on, mivel a karácsonyi is nagyon tetszett, amit Iluss rendezett-amit remélem idén is meg fog-,kíváncsi voltam én kit ajándékozhatok meg.
Egy nagyon tehetséges fotós lányzót nyertem meg magamnak Gabit. Remélem örül a meglepetéseknek.
Engem Dóri ajándékozott meg, volt szerencsém személyesen is találkozni vele egy blogtali alkalmával :)
Mikor kinyitottam a nagy borítékot, még az állam is leesett a termékek láttán:

Szeptemberi Pixibag

Sziasztok, Lányok!

Én is megosztom Veletek első Pixibag élményemet :)
Sokszor láttam a Pixibaget másoknál, de még nem szántam rá arra, hogy megvegyem, valamiért a Pixibox-ba voltam beleszerelmesedve, amiről tavaly óta sikerül lemaradnom (miért nem fizettem elő?!).
De visszatérve a Pixibagre, nagyon jó kis neszesszert sikerült a csapatnak megtömni.

Sajtóanyag: My Beauty Tools-Rio Beauty SKDS Eye Refresh hideg-meleg terápiás szemkörnyék ápoló készülék

Sziasztok, Lányok!

Ma kaptam ezt a sajtó anyagot a My Beauty Toolstól, érdekesnek találom ezt az új készüléket, ami a szem alatti karikák eltüntetésére alkalmas.
Sokan küzdünk ezzel a problémával, aki érintett a témában olvasson tovább :)

Sally Hansen, I Pink I Can

Sziasztok, Lányok!

Régóta ki szerettem volna próbálni a Sally Hansen lakkokat, aztán annak idején a sok negatív teszt miatt nem szántam rá magam a vásárlásra.
Kicsit drága mulatság egy napos manikűrét. És eljött a nap mikor Renitől az első SH lakkomat, aztán Flórától is kaptam párat.

Rózsaszín homoklakkok nyomában

Sziasztok, Lányok!

Ez az első összehasonlító bejegyzés a blogon, és ez is azért született meg, mert négy hasonló árnyalatú rózsaszín homoklakk van a készletemben, hátha segít ez a poszt a megfelelő rózsaszín homok választásában.

ADEN Intelligent mascara-teszt

Sziasztok, Lányok!

Ezt a spirált a Shopline-tól kaptam tesztelésre, amit innen is köszönök szépen!
Aden terméket még nem próbáltam, csak körömlakkot, azzal meg voltam elégedve, de régóta érdekelnek a márka sminkes termékei.

Manikűrvadász 11. forduló

Sziasztok, Lányok!

A Manikűrvadász 11. fordulóját egy nagyon tehetséges lány, Pancsi rendezte. Köszönöm szépen :).




Interjú: BerBer Beauty






A bázikus szépségápolás úttörője hazánkban dr. Lauter Eleonóra, aki a berber népcsoport több ezer éves régmúltra visszatekintő mediterrán testápolási szokásait tanulmányozva Tunéziában, megalapította Európa legszélesebb lúgosító palettájú natúr thalasso kozmetikumcsaládját, a hazánkban is egyre népszerűbb Berber Beautyt. Mielőtt itthon megismertette volna a lúgos testápolás jótékony hatásait, többek között elolvasta az e témában alapműnek számító P. Jentschura, Teljes megtisztulás - A méregtelenítés kézikönyvét, ami olyan alapigazságokat tanít, amelyeket a Berber Beauty is alkalmaz. Eleonórával arról beszélgettünk, mi is az a bázikus testápolás, milyen hatással van ránk, és hogy neki hogyan sikerült 50 évesen is ragyogón megőrizni fiatalságát a Berber Beauty termékeivel.





Flormar GL10

Sziasztok, Lányok!

Ezt a lakkot is Flórától kaptam, még jó pár héttel ezelőtt.
Eredetileg az England Bridal Veil lakkját szerettem volna-, de Lillám volt olyan kedves és megvette nekem azt a lakkot akciósan, úgyhogy szerencsére már az England "félét" sem kell nélkülöznöm.:)
Térjünk vissza a Flormarra. Ha egy szóval kéne jellemeznem akkor azt mondanám rá: Eszméletlen!

Smink: Coastal Scents, Bejing paletta

Sziasztok, Lányok!

Ismét egy sminket láthattok a blogon a Katy által kapott Coastal Scents palettával.
Elég sokszor utána nyúlok, talán a Naked3 után a másik kedvenc natúr árnyalatokból álló palettám, színmintát is láthattok róla a korábbi posztban.

Olivia Natural, mákos-fahéjas szappan, teszt

Sziasztok, Lányok!

A tusfürdők mellett a szappan különlegességeket is nagyon kedvelem. Szerencsémre egy igazán különleges szappant próbálhattam ki, a mákos-fahéjasat.
Aki szereti a fahéj illatú termékeket annak szerintem tetszeni fog ez a szappan, de lássuk részletesen mit is tud...

Kérdőív az olvasási szokásaimról

Sziasztok, Lányok!

Az augusztusi kedvencek bejegyzés mellett, egy TAG poszttal is készültem nektek, Szilvi jóvoltából, aki jelölt erre a témára.
Aki régóta követi a blogom, az tudhatja, hogy imádok olvasni, szoktak lenni Könyvajánló bejegyzések is.
Lássuk a kérdőívet:


Augusztusi kedvencek

Sziasztok, Lányok!

Ez volt az eddigi leggyorsabban eltelt nyaram. Szerencsére nem volt olyan meleg mint tavaly, mondhatni a hőmérsékletet élveztem, de tartalmilag nem sok minden történt. Bár én a hűvösebb időkben vagyok aktív, mikor nem az ájulás kerülget a melegtől :)
Lássuk mik voltak az utolsó hónap kedvencei:

Interjú: Rossetti Bizsu

Sziasztok, Lányok!

Nagyon szeretem az ékszereket, és örömmel töltött el, hogy Kassai Ritával a Rossetti Bizsu oszlopos tagjával készíthettem interjút. Sokatok számára lehet ismerős a márka, hiszen a Müller polcain is találkozhattok a bizsu ékszereikkel.
Ritával beszélgettünk arról, miért indult el 1 évvel ezelőtt a webshop, mi alapján alakul a kínálat, és vajon lehet-e ékszereket ízléstelenül viselni?!


Elhasználva I.

Sziasztok, Lányok!

Másoknál nagyon szeretem olvasni az elfogyottak bejegyzéseket, de én most jutottam el odáig, hogy én is elkezdjem gyűjteni az elfogyott flakonokat. Elég sok gyűlt fel, szinte minden termékem augusztusban fogyott el, van amit már tavasz óta használok.

Interjú: HappySkin

 Sziasztok, Lányok!

A HappySkin natúr termék márka sokatok számára ismerős lehet. Egyedülálló alapanyagokkal dolgoznak, azért is, hogy még jobban érezhessük magunkat a bőrünkben.
Göcsei Kamillával, a HappySkin alapítójával beszélgettem a márka múltjáról, a különleges alapanyagokról, és a kedvenc termékeiről.

Augusztusi kihívás-Athén

Sziasztok, Lányok!

Mikor kihívásokba vágok bele, igazából akkor repül el az egész hónap, kb nyomtalanul.
El is érkeztünk az utolsó állomáshoz, ami nem más mint Athén.
Szerintem már lassan mindenki tudja, hogy félig görög vagyok, nagyon sok rokonom él ott, tehát mondhatjuk második hazámnak Görögországot.
Volt szerencsém Athénba eljutni, magamba szívni az ókor illatát. Kedvenc történelmi időszakom a görög ókor (természetesen származásomtól függetlenül:D)

Yves Rocher, Sebo végétal pórusösszehúzó szérum

Sziasztok, Lányok!

Amióta nem a kozmetikusom által kevert krémet használom az arcomra, nagy lelkesedéssel keresem a tökéletes arckrémet, sokfélét próbáltam már, eddig az Eveline olíva olajos krémjével voltam a legjobbam megelégedve, de mióta keverik argán olajjal már nem olyan jó a bőrömnek.

Memebox special #26 Hand & Nail Care

Sziasztok, Lányok!

Vikinél, az Oh My Brush blog szerzőjénél értesültem a Memeboxról, ami egy koreai szépségdoboz.
Mivel a Szépségboxom megszűnt, és sajnos a Pixibox-ig még van egy hónap, ezért úgy gondoltam kipróbálom a Memeboxot.

Moyra holographic, No.252

Sziasztok, Lányok!

Az utóbbi időben megszaporodott a Moyra lakkok száma a készletemben, ezt a lakkot is az egyik nagyon-nagyon kedves Olvasómtól kaptam, Ágitól még a blogger talin, úgy meglepődtem, nem számítottam rá, és nagyon megörültem neki...én meg galád módon elfelejtettem neki elvinni a pónit :( De Ágim ígérem legközelebb a legszebb szárnyast viszem! :)

Yves Rocher, Tradition de Hammam keleti bársonyos bőrradír, teszt

Sziasztok, Lányok!


A mai posztban egy fantasztikus testradírról hoztam Nektek tesztet, és le is lőttem a poént az elején, mi az egy szavas véleményem a termékről.

Augusztusi kihívás-Tokió

Sziasztok, Lányok!

Ezt a témát vártam a legjobban, megannyi ötletem volt.
Akik régóta olvasnak tudják, hogy Japán mániás vagyok, igyekszem mindig tájékozottnak lenni a szigetországról.

Naked3, színminták

Sziasztok, Lányok!

A sminkes bejegyzésben említettem, hogy hozok színmintákat a Naked3 palettáról, amit Drága Flórámtól kaptam.
Igazat megvallva bele se mertem gondolni, hogy valaha lesz Naked palettám, és nem győzőm Flórának megköszönni az élményt, mert igen, a Nakeddel sminkelni egy élmény.

Smink: Naked3

Sziasztok, Lányok!

És megtört a jég! Az első sminkes poszt a blogon.
Nagyon nagyon izgulok mit fogtok hozzá szólni, bár aki követ instagramon már láthatta, ahol elég sok biztatást kaptam arról, hogy legyen smink a blogon.
Így összeszedtem minden bátorságom és felraktam egy sminket, amit a Naked3 palettával készítettem, amit Flórától kaptam ajándékba.

Picture Polish, Majesty

Sziasztok, Lányok!

Akik követnek Instagramon (@azrailblog), már láthatták ezt a csodás lakkot, borús időben lefotózva, és napfényben szikrázva.
Még Flóra blogjának szülinapi nyereményjátékán nyertem egy lakk csomagot, és ez a szépség is benne volt.

Interjú: Nonique

Sziasztok, Lányok!

Biztosan találkoztatok már a Nonique márkával a DM és a Müller drogériák polcain, hiszen a külsejük feltűnően üdítően hat, de természetesen a külső mellett nem elhanyagolható a belbecs, hiszen a Nonique is a vegán termékek vonalát erősíti.
Windtner Péterrel beszélgettünk arról, hogyan alakult meg a Nonique Németországban, arról, hogy Magyarországon milyen termékcsoportok találhatóak a kínálatban, és nem utolsó sorban a várható újdonságokról.

Augusztusi kihívás-Kairó

Sziasztok, Lányok!

Las Vegasból kimaradtam, de újult erővel készítettem el a következő város manikűrjét, ami Kairó volt.
Fejtörést okozott ez a téma is, szeretem az egyiptomi kultúrát, főleg az ókori történeteket, ezért is választottam a szkarabeusz bogarat.

Bomb Cosmetics, málnás szappantorta-teszt

Sziasztok, Lányok!

Ez a Bomb termék még az augusztusi (júliusi) Pixiboxban kapott helyet. Nem ismeretlen számomra a Bomb Cosmetics termékei, pár dolgot kipróbáltam már tőlük, de ezeket az ínycsiklandozó szappan tortaszeleteket még nem. A Bomb Cosmetics-szel készült interjút ITT olvashatjátok, a Pixibox-szal pedig ITT.

Interjú: Angyalom Szappan

Sziasztok, Lányok!


Az Angyalom szappan 100%-ban natúr, természetes összetevőből, és nem elhanyagolható szempont az sem, hogy szeretettel készül. Ezek a különleges szappanok Csiszár Andreának köszönhetőek, aki családanya, dolgozó nő, és szappanmentor.
Vele beszélgettem a natúr szappanok készítéséről, a különleges formákról, arról, hogyan lehet összeegyeztetni a családot, a munkát és ezt a nagyon komoly hobbinak induló szappankészítést, ami mondhatjuk úgy hivatássá vált számára.

Essie, where's my chauffeur? Pinkhiéna módra

Sziasztok, Lányok!

Ma egy számomra különleges Essie lakkról hoztam bejegyzést, hiszen ezt Flóra felturbózta egy kis holo csillogással.

Interjú: Esszencia Natúr

Sziasztok, Lányok!

A mai interjúban egy viszonylag új márkával ismerkedhettek meg, az Esszencia Natúr világával.
Esszencia Natúr; a nevéből adódóan is rájöhetettek már, hogy kizárólag természetes alapanyagok találhatóak meg a hajra valóikban.
Szalafainé Herczeg Gabriellával, alapítóval beszélgettem az Esszencia Natúr megalakulásáról, a különböző hajproblémák megoldásában is segédkezik nekünk, valamint arról, hogyan látja a márka jövőjét.

Olivia Natural, Makadámia dió olaj, teszt

Sziasztok, Lányok!

Remélem kellemesen indul Nektek a hét, és kihasználjátok a nyár utolsó heteit.
A mai posztban egy multifunkciós olajról hoztam tesztet, az Olivia natural kínálatából.

Moyra, Vivid sand

Sziasztok, Lányok!

Ismét egy manikűrös bejegyzést hoztam Nektek, és ez annyiban lehet különleges, hogy ezek az első Moyra lakkok a blogon. Katytól kaptam őket még júniusban, aminek nagyon örültem, mert nem volt még szerencsém Moyra lakkokhoz, illetve neon homokhoz sem.


P2, i got you babe

Sziasztok, Lányok!

Ma az egyik kedvenc P2-es lakkomról hoztam bejegyzést, igazi nyári manikűr, amit én magamon télen is el tudok képzelni, de így augusztusban az utolsó nyári hónapban üdítő ránézni.

Augusztusi kihívás, Párizs

Sziasztok, Lányok!

Mai témánk Párizs volt. Sokat gondolkodtam mégis mit alkossak az új ecseteimmel, végül úgy döntöttem, hogy felfestem a párizsi éjszakát.
Azért ne egy festményt képzeljetek el, sajnos olyan ügyes még nem vagyok :)


L'oreal Perfect Clean arcradír, teszt

Sziasztok, Lányok!

Ezt az arcradírt még valamikor tavasszal vásároltam, azóta használom lelkesen, és gondoltam itt az ideje, hogy megosszam ezzel az arcradírral kapcsolatban a tapasztalataimat.

Interjú: Kreatív Ajándék

Sziasztok, Lányok!

A kreatív alkotás mindig örömmel tölt el, tudjátok rólam, hogy szeretek festeni, rajzolni, így megörültem mikor Katy blogján olvastam a Kreatív Ajándék webshopról.
Komlósi-Járai Edittel, a Kreatív Ajándék egyik alapítótagjával beszélgettem, a csapatmunkáról, a webshop megalakulásáról, illetve tanácsot is ad a fa ajándékok díszítéséhez.

Augusztusi körömkihívás-Városok

Sziasztok, Lányok!

Jelentkeztem Manna augusztusi körömkihívására, megtetszettek a témák, főleg az utolsó, ami Athén lesz. Mint görög származásúnak egyértelmű volt, hogy elindulok a kihíváson, bár nem gondoltam volna, hogy ilyen sok fejtörést fog okozni egy-egy téma.
Elsőként Londonról kellett valamit alkotnunk.


Balea sweet art tusfürdők-teszt

Sziasztok, Lányok!

A mai bejegyzésben két tusfürdőről hoztam tesztet a Baleától.
Sokat láthatták a DM polcain, ezek nem a "tipikus" Baleás tusik, legalábbis a külsejüket tekintve.
Hónapokig szemeztem ezzel a két termékkel, aztán egy akció keretén belül lecsaptam rájuk.

Filmszemle

Sziasztok, Lányok!

Augusztus első napját Filmszemlével kezdem, ráadásul péntek is van, remélem tudtok hétvégére válogatni az alábbi filmek közül.


Júliusi kedvencek

Sziasztok, Lányok!
El sem kezdem a szokásos mondatot... pedig tényleg hamar elröppent a július :)
De én már tudom az okát miért rohant el az én életemben ez a közel fél év túl gyorsan. Bár nem is bánom, ez se  m az én évem.
Node, lássuk mik voltak a havi kedvencek.

Avon Extra lasting krémes szemhéjfesték, teszt

Sziasztok, Lányok!

Az Avon is előrukkolt a saját krémes szemhéjfestékével, kíváncsi voltam, hogy teljesít, ezért kettőt is rendeltem ezekből az újdonságokból.

Libster díj

Sziasztok, Lányok!

Kedves Katy-tól kaptam ezt a díjat, nagyon nagyon örülök neki :)

Szabályok:

1. Írj magadról 10 tetszőleges érdekességet.
2. Válaszolj a díj továbbadójától származó 10 kérdésre
3. Add tovább a kedvenc blogíróidnak a díjat, természetesen 10-es kérdéssor kíséretében.

P2, sweet like rose

Sziasztok, Lányok!

Ma újabb P2-es lakkot hoztam Nektek. Bevezetésnek: vigyék a S-he márkát és hozzák be a P2-t, azonnal! Akinek van lehetősége tényleg tegyen vele egy próbát, mert magasan a legjobb drogériás lakk. Szerintem.

Körömlakk TAG mix

Sziasztok, Lányok!

Ezt a TAG-et még Ciiskánál olvastam, nagyon megtetszett, és szerintem egy körömlakk-függőnek mint én, muszáj kitöltenem :)

Gerovital, szérum zsíros hajra-teszt

Sziasztok, Lányok!

Mai posztban a Glamour napokon vásárolt Gerovital szérumjáról hoztam tesztet.
Kíváncsi voltam arra, hogy tényleg ki tudom-e tolni a hajmosást pár nappal a szérum segítségével, vagy ugyanúgy fog zsírosodni mint korábban.

Manikűr: Orly és Golden Rose találkozása

Sziasztok, Lányok!

A mai manikűrt a 18-án szerzett/kapott lakkokkal készítettem el.
Az Orly lakkra Edina ( hatalmas élmény volt Edinát is élőben megismerni, kicsit előtört belőlem a "fangirl",  nem szoktam bloggereket/youtubegurukat "sztárolni", de van aki etalon számomra, és Edina is az, és még egy jó páran...) dobozában lettem figyelmes, már akkor tudtam, hogy nekem mindenképpen kell, az mellékes, hogy évek óta vágyom egy Orly lakkra, de a színe...mindjárt meglátjátok Ti is :)







Interjú: Szépségelixír

 Sziasztok, Lányok!

Facebookon akadtam rá Tóth Bernadett online "boltjára", amiben olajak, szemhéjfestékek és kézkrém található.Felkeltette az érdeklődésem, milyen is lehet feltörekvő kereskedőnek lenni a mai magyarországi piacon. Beszélgetünk a kezdetekről, arról, hogy miként váltak be számára az olajok, és mik a tervei a jövőre nézve.

OPI, Pink Flamenco

Sziasztok, Lányok!

Ezt az OPI lakkot Szilvi barátnőmtől kaptam születésnapomra, nagyon nagyon örültem/örülök neki, és innen is még egyszer köszönöm szépen!
Ez az első teljes kiszerelésű OPI lakkom, ezért némi újdonsággal szolgált a számomra, a mini kiszerelésekkel szemben.

Körömápolási rutinom

Sziasztok, Lányok!

Sokan dicséritek a körmeimet (aminek nagyon nagyon örülök), és sokan is kérdezitek meg, mit csinálok vele amitől ilyen hosszú és erős.
Nekem évek alatt alakult ki ez a rutin, 1 éve nem változtatok már semmit a körömápolási szokásaimon, mivel bevált az amiket most használok. Remélem segítségetekre lesz ez a poszt.

Manikűr: Tűz virág

Sziasztok, Lányok!

Újabb "kreatív" manikűrrel jelentkezem, nagyon rég volt önállóan ilyen bejegyzés a blogon.
Erika biztatására belevágtam az akrill festésbe, hiszen megmutattam neki a festményeimet, nagyon tetszettek neki, és mondta, hogy körömre is tudnék akrillal festeni.
Sajnos csak 6 színből álló akrill készletem van, és az alapszínek nincsenek benne, úgyhogy még fekete, fehér és egy piros színt mindenképpen kell majd vásárolnom, de addig is megmutatom az első akrill virágomat.

Olivia Natural, Ylang-ylang & Kubeba krémdezordor-teszt

Sziasztok, Lányok!

Nagy divatja van az alumínium-mentes deok használatának, én még csak mostanában ismerkedtem velük.
Sokat olvastam a "mindenmentes" termékekről és általában negatív kritikát, így mondhatjuk kicsit "félve" kezdtem el használni ezt a terméket.

Manikűrvadász 10. forduló

Sziasztok, Lányok!

A mostani Manikűrvadászt az én drága Katy barátnőm szervezte, és amint megtudtam, rögtön írtam is neki mindenképpen részt veszek rajta, igaz amúgy is részt vettem volna, de nyilván szívemnek egyik csücske Katy <3

25 dal az életedből - TAG

Sziasztok, Lányok!

Régen volt már TAG a blogon, de ez nagyon megfogott, amit még Gabinál olvastam, vettem a bátorságot, és magam is elkészítettem az Ő példájára.

P2, Rose touch

Sziasztok, Lányok!

Testvérem Németországban dolgozott pár hónapot, és ha már ott volt megkértem hozzon nekem pár P2-es lakkot, mert több helyen olvastam, hogy mennyire jók.
És nekem kedves bátyám van-nyilván nem csak ezért-, de hozott nekem pár darab P2-es lakkot.

Interjú: ESTREA

Az ESTREA idén ünnepelte a 18. születésnapját, 1996-ban indult el a magyar piacon, hogy minél több nőt kényeztessen. A manufakturális alapokon nyugvó magyar márka, ismét teret hódít, ezzel érintve a 2000-es évek generációját.
Simon Balázs, marketing menedzserrel beszélgettünk a kezdetekről, arról miben változott az ESTREA 18 év alatt, miben különbözik ez a márka, mint a drogériában kapható termékek, illetve mesél még a nyári újdonságokról, és a jövőbeli tervekről is.

Könyajánló: Chuck Palanhniuk, Harcosok klubja

Sziasztok, Lányok!

Biztos sokan ismeritek a Harcosok klubját, ha nem is olvastátok, de szerintem a filmet sokan láttátok.
Végre rávettem magam arra, hogy elolvassam ezt a kissé "szüreális" könyvet.

Pink Commando

Sziasztok, Lányok!

Párom nevezte el így ezt a manit mikor meglátta a körmeimen, nekem meg megtetszett, úgyhogy ezért lett ez a címe a bejegyzésnek.
A manikűr két lakkal készült az egyik lakkot Lilla adta nekem születésnapom alkalmából, a másik pedig a régóta emlegetett mákos-pipacsmezős lakk.

The Body Shop Satsuma tusfürdő, teszt

Sziasztok, Lányok!

Ezt a tusfürdőt Katy ajánlotta nekem még tavaly valamikor, hogy ha lesz lehetőségem mindenképpen próbáljam ki. Még az első találkozónk alkalmával vettem tavaly ősz környékén, tartogatva a hőség idejére.
Igaza volt Katynak, a földkerekség egyik legjobb tusfürdője.

Coastal Scents- Go Palette, Beijing, színminták

Sziasztok, Lányok!

Ezt a csodás palettát még Katy-tól kaptam születésnapomra, már le is lövöm a poént, legalább annyira szeretem mint a Sleek vagy a NYX palettámat.

Gondolatok, és a nyertes!

Sziasztok, Lányok!

Mára ígértem a nyertes nevét, ki is sorsoltam a random.org segítségével.
Mielőtt legörgetnétek, szeretném pár szóban megköszönni, hogy ilyen sokan feliratkoztatok.

Olivia Natural arcitisztító szappan, teszt

Sziasztok, Lányok!

Mai bejegyzésben egy arclemosó/tisztító szappanról hoztam Nektek tesztet.
Igyekszem odafigyelni az arcomra, régebben voltak vele gondok, és kínosan ügyelek rá, hogy ne kenjek fel rá akármit.
Az bőröm kombinált típusba tartozik, a T-vonalnál zsíros, a szemem alatt viszont száraz.
Szerintem erre a bőrtípusra elég nehéz megfelelő terméket találni.

Essie, Butler Please

Sziasztok, Lányok!

Ma egy Essie lakk van terítéken, ami az júliusi/augusztusi Pixiboxban lapult.

Nature's Spirit test-és arcradír, teszt

Sziasztok, Lányok!

A mai posztban egy "multifunkciós" testradíré lesz a főszerep, sok-sok barackmaggal megspékelve.
Igazából régóta ismerem ezt a radírt, annak idején a kozmetikusom is mindig ezt használta a kezelés előtt, de azóta évek teltek el, kíváncsi voltam miben változott meg a radír hatásában, illetve összetételében.

Újabb nyomdázási kísérlet: Catrice, China Glaze

Sziasztok, Lányok!

Immáron a második nyomdás manikűrömet mutatom be a blogon, akik követnek Instagramon, már láthatták a kész manikűrt.
A Müllerekben 50%-os kedvezmény van a Catrice kifutó termékeire, én vettem is magamnak öt darab lakkot, az egyiket fel is avattam, és rányomdáztam, az egyetlen Moyou palettámmal.

Nivea zuhanyzás közbeni testápoló shea vajjal - teszt

Sziasztok, Lányok!

Még Asuke blogján értesültem a Nivea akcióról a Rossmannban, miszerint egy 400 ml-es Nivea testápoló vásárlásakor ajándékba adnak egy 250 ml másmilyen testápolót, szintén a Nivea kínálatából.
Nyáron is igényli a bőröm az testápolást, így nem volt kérdés, hogy kihasználom az akciót, hiszen a nyári hőségben - mint például a napokban is -, a legegyszerűbb módja a testem ápolásának a zuhanyzás közbeni termékek használata. Elsőként a shea vajasat próbáltam ki.

Golden Rose, Galaxy 12

Sziasztok, Lányok!

Már az idejét se tudom mióta van meg ez a lakk, és már nagyon régóta érlelődik a dolog, hogy beszámoljak a Golden Rose Galaxy lakkjáról. Sokszor próbáltuk lefotózni sikertelenül, most sem a legjobb, de legalább lehet róla elképzelésetek, hogy milyen is lehet a lakk valójában.

Augusztusi PIXIBOX

Sziasztok, Lányok!

Igen, igen, a PIXIBOX egy hónappal előrébb lett hozva, a szabadságolások miatt. Interjút is olvashattatok Beával, de aki lemaradt elolvashatja ITT.

Golden Rose, Rich Colour 44

Sziasztok, Lányok!

Ma a Golden Rose, Rich Colour lakkjáról olvashattok bejegyzést, ez a lakk szerepelt a júniusi kedvencekben.

Filmszemle

Sziasztok, Lányok!

Már megint nagyon régen volt Filmszemlés poszt, pedig ismételten sok filmet néztem meg az elmúlt hetekben.
De ami késik nem múlik, remélem tudtok mazsolázni a mai poszt "ajánlatából".

Júniusi kedvencek

Sziasztok, Lányok!

El is érkeztünk az év feléhez. Nekem tűnik csak úgy, hogy az átlagosnál gyorsabban telik ez az év?! Legalább is a tavalyi évhez viszonyítva nekem gyorsabbnak tűnik.
Az idő repül, és a júniusi kedvencek sem hiányozhatnak a blogról :)

Júniusi körömkihívás-Krém

Sziasztok, Lányok!

El is érkeztünk a Júniusi körömkihívás utolsó állomásához, köszönöm Mannának, hogy részt vehettem benne.
A mai témát krém színű manikűrrel kellett elkészíteni.

Napi manik: Essence

Sziasztok, Lányok!

Huha, napi mani bejegyzés is már nagyon régen volta blogon, úgyhogy éppen itt volt az ideje, hogy újra elővegyem ezeket a bejegyzéseket, aminek a főszereplői két Essence lakk.

Sleek, Snapshots-színminták

Sziasztok, Lányok!

Nagyon régen volt már sminktermék a blogon, igazából nem is nagyon vettem sminkcuccokat, erre is a blogger talin csaptam le Ágitól. Így tettem szert a második Sleek palettámra. :)

Garnier sminklemosó szőlő kivonattal-teszt

Sziasztok, Lányok!

Ma egy sminklemosóról hoztam tesztet, amit már hónapok óta használok, ezért úgy gondolom kiforrott véleményem van a termékről, és hátha rajtam kívül van még olyan lányzó aki nem a méltán népszerű micellás vizeket használja sminklemosóként, annak segítség lehet ez a poszt.

Júniusi körömkihívás-Három szín

Sziasztok, Lányok!

A Júniusi körömkihívás újabb témájával jelentkezünk, a manit három különböző színnel kellett megalkotni.
Az enyém egyszerűre sikeredett.

Blogtalálkozó, és ajándékok, blogsale zsákmány

Sziasztok, Lányok!

Reninek a találkozó után, nagyon vicces és mégisvanbenne valami jelzővel állt elő.
Mi vagyunk a Szex és New York magyar lányai. :D
Mondjuk úgy hellyel közzel némelyik szereplő tulajdonsága tényleg igaz ránk, én ezen jót nevettem, úgyhogy innentől kezdve, már csak Szex és Budapestnek fogom magunkat aposztrofálni. :)

A-England, Briar Rose

Sziasztok, Lányok!

A Tristam után a másik kívánságlistás A-England lakkomat mutatom meg Nektek, a Briar Rose-t, amin már sok blogon láthattatok, valószínű nem tudok újdonsággal szolgálni, de szerintem ez a lakk megér egy külön bejegyzést.

China Glaze-Diva Bride

Sziasztok, Lányok!

Abban a szerencsében részesültem, hogy nyertem egy szuper körömlakk csomagot Flórától, elsőként a China Glaze nude üdvöskéjét próbáltam ki.
Akik követnek Instagramon már láthatták a vele készült manikűrt :)

Interjú: PIXIBOX



Sziasztok, Lányok!

PIXIBOX. Sokunknak az elegancia, a luxus, és a kényeztetés jut róla eszünkbe. Magyarország legnépszerűbb doboza 2012 októbere óta tenyerén hord minket, és ellát mindenféle földi jóval.
Ezalatt a másfél év alatt két újdonsággal is megörvendeztették a Pixi rajongókat, hiszen 2013 decemberében elindult útjára a PIXIBAG, és ma már PIXI magazint is olvashatunk.
Az interjút a PIXIBOX alapítójával Beátával készítettem, aki mesél a kezdetekről, a doboz tartalmi összeállításáról, és a jövőbeli tervekről, illetve nálam olvashattok legelőször egy szuper nyereményről is.

Colourful challange-Black&white

Sziasztok, Lányok!

Utolsó állomásához érkezett a Colourful challange. Köszönöm Thimmykének, hogy részt vehettem benne.
A manit a fekete és fehér színeivel kellett alkotunk.
És eljött az idő, hogy bemutassam az első nyomdázásomat, amit Kedves Erika mutatott meg, hogyan kéne csinálnom, persze azért van még mit finomítani rajta, de szerintem elsőre nem lett annyira rossz.

Júniusi körömkihívás-Két szín

Sziasztok, Lányok!

Folytatódik a Júniusi körömkihívás, két színnel kellett alkotunk manikűrt.
Ez a manikűr eredetileg Zizitim munkáját dicséri, hiszen Ő inspirált a bejegyzés elkészítéséhez.

Lakkoz!Fotózz!Posztolj! 7. forduló

Sziasztok, Lányok!

Csatlakoztam én is a Lakkoz!Fotózz!Posztolj! 7. fordulójához, aminek a házigazdája a My nails P blog szerzője Petra.
Amint megláttam a témát, tudtam, hogy mindenképpen jelentkezni fogok.

Miss Sporty, Crush on you- 3D texture

Sziasztok, Lányok!

Aki követ instán már láthatta a Miss Sporty új kiadású lakkjaival  készített manikűrt, amit ma bejegyzés formájában mutatok meg Nektek :)

Remington Frizz Therapy körkefe-teszt

Sziasztok, Lányok!

Ezt a körkefét még jó pár héttel ezelőtt kaptam tesztelésre a MyBeautyTools-tól, amit nagyon szépen köszönök még egyszer!

Pure Coconut hidratáló tusfürdő-teszt


Sziasztok, Lányok!

Ezt a terméket a Target Sales Group-tól kaptam tesztelésre, amit innen is nagyon köszönök!
Nagyon szeretem a kókuszos termékeket, így megörültem a lehetőségnek, hogy ilyen illatú terméket próbálhatok ki.

Júniusi körömkihívás-Nude

Sziasztok, Lányok!

A mai posztban a Júniusi körömkihívás robog tovább, a harmadik témánk a nude manikűr.
Sok nude lakkal rendelkeztem, csak az Essence nude lakkjaim megbuggyantak, így már csak három nude lakk közül válogattam.

Colourful challange-Neon Colours

Sziasztok, Lányok!

A Colourful challange az utolsó előtti állomásához érkezett, mai téma a neon színek.
Szülinapomkor megrendeltem az egyetlen neon színű lakkomat a Nailland webshopból, úgyhogy nem sok alapanyagból tudtam dolgozni, de igyekeztem megoldani a feladatot.

Olay Essentials tonik-teszt

Sziasztok, Lányok!

Újdonságnak számító termékről lesz szó a blogon, hiszen tonikról még nem írtam tesztet.
Az Olay tonik még a decemberi Szépségboxban látott napvilágot, azóta használom, tehát elég kiforrott véleménnyel rendelkezem a termékről.

Lush, Granny Takes A Drip habfürdő-teszt

Sziasztok, Lányok!

Őszintén bevallom, nem sok tapasztalatom van a Lush-sal kapcsoltban, de mindig szimpatizáltam a márkával, és úgy gondoltam apránként megvásárolok egy-egy terméket.
Eddig egy fürdőgolyót próbáltam tőlük 1 évvel ezelőtt, azzal meg voltam elégedve, a mai poszt alanya egy újdonságnak számító habfürdőről szól.

Flormar, Jelly Look: Sky Blue és Ruby

Sziasztok, Lányok!

Megvettem életem első Flormar lakkjait, szám szerint kettőt.
Edinánál láttam először posztot az új lakkokról, mondhatni amint megláttam rohantam a Naillandbe szemügyre venni a kínálatot.

33DC-Indiai

Sziasztok, Lányok!

33DC következő állomása az indiai stílusú manikűr. Én ezt rendhagyó módon oldottam meg, remélem nem bánjátok.

Júniusi körömkihívás-Nyárias

Sziasztok, Lányok!

Elérkeztünk a Júniusi körömkihívás második állomásához, a mai téma pedig a nyárias manikűr.
Elég egyszerűre vettem a dolgot, előkaptam a rózsaszín lakkjaimat amiket már egy jó ideje nem használtam.

Interjú: Olivia-szappan, Olivia Natural

Sziasztok, Lányok!

Sok-sok hete már, hogy a blogger világban felbukkant Magyarország egyik natúr márkája a Olivia Natural, azaz az Olivia-szappan.
Lengyel-Zékány Lídiával beszélgettem, aki az Olivia Natural Sales&Marketing igazgatója. Beszélgettünk a kezdetekről, az Oliva Natural első sikereiről, az újdonságokról, valamint Lídia ötletet is ad, miként lehet a natúr termékek élettartamát növelni.

Blogszülinap és meglepetés - LEZÁRVA

Sziasztok, Lányok!

Ma ünnepli a blogom az 1 éves születésnapját!

Colourful challange-from red to yellow

Sziasztok, Lányok!

Újra szombat, újra Colourful kihívás.
Sárgától pirosig terjedő színskálát kellett használni a manikűrnél.

Corioliss Big Wave mélyhullám tripla hajsütővas-teszt

Sziasztok, Lányok!

Születésnapomon kaptam egy levelet a Szépségtrend webáruház munkatársától, hogy lenne-e kedvem tesztelni az egyik hajformázójukat, boldogan mondtam igent a megkeresésre.
Pár napon belül hozta a futár a Corioliss Big Wave tripla hajsütővasat, amit aznap már ki is próbáltam, és egy hónap alatt sikerült kitapasztalni a készüléket.

Júnusi körömkihívás-Glitteres

Sziasztok, Lányok!

Én is jelentkeztem Manna júniusi körömkihívására, nagyon megtetszettek a témák, főleg, hogy ritkán használt lakkokkal kell dolgozni, abból nekem van egy pár, szóval testhez álló volt a feladat.
Első témánk a Glitteres manikűr.

China Glaze-At Vase Value

Sziasztok, Lányok!

A mai bejegyzés egy tipikus nyárias lakkról fog szólni, a China Glaze fantasziktus mentájáról a At Vase Value nevet viselő csodáról.
A lakkot már láthattátok a szülinapi bejegyzésben, már akkor nagyon vártam, hogy felavathassam, de mindenképpen szerettem volna vele megvárni a napsütéses időt.

Manikűrvadász 9. forduló

Sziasztok, Lányok!

Elérkeztünk a Manikűrvadász 9. fordulójához, alig vártam, hogy újra alkothassunk és izgatottan vártam melyik bloggert kapom, nagy örömömre Zizitim munkái közül válogathattam aki a My Sweet Beauty Treasures blogot írja.


Májusi kedvencek

Sziasztok, Lányok!

Ez a hónap is olyan hamar eltelt, hogy mire kettőt pislogtam már június lett, hónap szerint megkezdődött hivatalosan is a nyár. Ilyenkor szívesen gondolok vissza a diák éveimre, mikor még tényleg nagyon vártam a nyarat, akkor még nem volt ennyire meleg, délben kint lehettünk a friss levegőn, ma meg már hőségre figyelmeztet minden média. 

Himalaya Herbals, barackos arcradír-teszt

Sziasztok, Lányok!

Nem tudom Ti, hogy vagytok vele, de én arcradírokkal kapcsolatban mindig szeretek kísérletezni, lehet csak azért mert még nem találtam meg a legtökéletesebbet, de voltak radírok amik megközelítették azt a szintet.
Mai posztban a legutóbbi próbálkozásomat olvashatjátok, a Himalaya Herbals barackos radírjával.

Colourful challange-Pastel Colours

Sziasztok, Lányok!

Szombat lévén kihívással jelentkezünk, mai téma a pasztell színek.
Egyszerű koncepciót választottam...a pöttyöket.

Zsákmány: drogériák

Sziasztok, Lányok!

A mai posztban a májusi drogériás zsákmányaimat mutatom meg Nektek, bár van még köztük születésnapi ajándék :) Sokan köszöntöttek fel, és különböző időpontokban :)
Sok minden kifogyott itthon, illetve volt akció ami kihagyhatatlan volt, és megérte a befektetést :)

Milk Shake, tejszín kondicionáló hab-teszt

Sziasztok, Lányok!

Mai posztban ismét egy Milk Shake termékről hoztam tesztet, amit a MyBeautyTools-tól kaptam kipróbálásra, még jó pár héttel ezelőtt, ezt is köszönöm szépen :)
Nagyon régen volt hajhabom, de az is formázó volt inkább, és nem is igazán használtam, nem szeretem, ha a hajamat túl sok termékkel leterhelni.
Illetve a Remington körkefével együtt szerettem volna tesztet hozni, mégis úgy döntöttem külön posztban lesz szó a két termékről, a keféhez segítséget kell kérnem, szóval remélem arról is hamarosan tudom hozni a bejegyzést, de előbb a habról:

Mókázás és zsákmányok, ajándékok, miegymás

Sziasztok, Lányok!

Már is itt a hét közepe, hurrá két nap és hétvége kitartás!
Mai posztban szeretnék kicsit a hétvégéről írni, hiszen Reniéknél vendégeskedtünk, Katyval, szülinapoztunk is, meg sokat nevettünk, állatkáztunk, ugyanis Reniéknek egy állatfarmjuk van legnagyobb örömömre. Bár a belépőm kicsit félősre sikeredett, de már röhögtem magamon :D

33DC-art with your oldest untried

Sziasztok, Lányok!


Ismét 33DC kihívással jelentkezünk, mai témánk: "A legrégebbi, ki nem próbált lakkod".
Sokat kellett rajta gondolkodnom, mégis melyik az a lakk amit nem próbáltam ki, aztán sikerült végül kiválasztani azt a lakkot amit szégyen szemre, azóta nem próbáltam ki mióta megvettem, ami közel két éve volt...ez pedig az Essence egyik duó lakkja, mindjárt mutatom, biztos sokatoknak megvan a lakkos fiókjában.

OPI-What's a Little Rain Forest? és You're So Flippy Floppy

Sziasztok, Lányok!

Még két lakkal adós vagyok Nektek, az OPI Beach Sandies sand kollekciójából, így a maradék két színt egy posztban mutatom meg.
Most hogy beköszöntött a forróság, úgy érzem ez az utolsó két szín, maradéktalanul nyárias.

China Glaze-Dance Baby

Sziasztok, Lányok!

Ezt a lakkot még a születésnapomra kaptam, akik követnek Instagramon azok már láthattak erről a maniról képet. Gyönyörű baba rózsaszín, pont olyan amilyet kerestem, megtaláltam az Essence-Free hugs lakkjának az utódját.

Zsákmány: Nailland, Rossmann

Sziasztok, Lányok!

Mai posztban az utóbbi hetek zsákmányait mutatom meg Nektek.
Voltam Nailladben, illetve a Rossmannból is beszereztem pár dolgot amire szükségem volt.

Vanita, argánolaj krémszappan-teszt

Sziasztok, Lányok!

Nagy népszerűségnek örvendenek manapság a kézi készítésű natúr kozmetikumok. Elmondhatom, hogy én is tudatosabban odafigyelek arra mit kenek a testemre, ezért a mai poszt főszereplője egy natúr szappan, a sokatok által ismert márkától, a Vanitától.

Milk Shake argán olajos sampont-teszt

Sziasztok, Lányok!

Egyre többet hallani az argán olaj jótékony hatásáról, és sok márka kínálatában már felfedezhető. Nem csak hajvégápolót kaphatunk, hanem sampont is, mivel a Milk Shake termékekkel meg voltam elégedve, ezért esett rájuk a választásom. A MyBeautyTools-tól rendeltem, ha jól emlékszem már másnap itt is volt a sampon, és azon nyomban elkezdtem használni azt.

33DC-Texture, avagy China Glaze-Seahorsin' Around

Sziasztok, Lányok!

Három kihívásból kimaradtam, de most igyekszem visszarázódni a kerékvágásba, és befejezni amibe belevágtam.
Remélem Thimmyke kihívására is tudok majd hétvégén készülni, de egyenlőre a 33DC van soron, sokat gondolkodtam, hogy különleges manit készítsek vagy sem, aztán inkább úgy döntöttem hozok egy különleges színű lakkot, ami a China Glaze, Sea Goddess szett utolsó darabja.

Filmszemle

Sziasztok, Lányok!

Nagyon régen nem jelentkeztem filmes poszttal, pedig elég sokat sikerült megnézni az utóbbi időben, bár ez sem egészen filmes bejegyzés lesz, hiszen az utóbbi időkben inkább animéket néztünk.

China Glaze-Tail Me Something

Sziasztok, Lányok!

Ma egy újabb China Glaze lakkot mutatok meg Nektek, ami a Sea Goddess pakkban fellelhető.
Visszajelzések alapján a lila érdekelt többségében Titeket, és úgy terveztem, hogy tegnap posztolok róla, de sajnos nem jött össze, de ami késik nem múlik :)

Könyvajánló: Darren Shan-Gyilkos születik

Sziasztok, Lányok!

Ősidők óta nem volt könyv ajánló a blogon (a film ajánlókkal is el vagyok maradva), pedig sokat olvastam február-március környékén, de igazából azért is aktuális Darren könyve, mert Magyarországra látogat egy hónap múlva, és ismét dedikál, a bejegyzés végén lesznek a dedikálás időpontjai, én ott leszek, és a kemény mag!

Yves Rocher-krémes tusfürdők, teszt

Sziasztok, Lányok!

Glamour napokon sikerült pár Yves Rocher tusfürdőre szert tennem, szám szerint háromra, de ma a két krémesről hozok posztot, az egyik kókuszos, a másik pedig zabtejes.

Picture Polish-Electric Dream

Sziasztok, Lányok!

A szülinapomra kapott Picture Polish lakkal készültem Nektek, aki követ Instán az már láthatott képet erről a rózsaszín sziporkázó lakkról, de most a véleményemet is olvashatjátok.

Közelebb a 30-hoz, avagy születésnapi ajándékok

Sziasztok, Lányok!

A bejegyzés címe igazából a születésnapomra utal, egy héttel ezelőtt töltöttem a 26-ot, és van egy sanda gyanúm, hogy ez a 4 év hamar el fog röppenni, pedig még csak most voltam 20 éves! Hihetetlen milyen ütemben szaladnak az évek 20 felett.
No mindegy is, igazából a születésnapi meglepetéseimet szeretném Nektek megmutatni, mert van ami érinti a blogot is :)

China Glaze-Eyes Like Sapphires

Sziasztok, Lányok!

Ma egy ős régen birtokomban lévő China Glaze lakkot mutatok meg Nektek, ami az Eyes Like Sapphires névre hallgat.
Még a párom választotta nekem, egyik kedvenc színe a kék, ezért esett a választása erre a lakkra, és milyen jól választott nekem :)

The Body Shop-szépítő olajok,teszt

Sziasztok, Lányok!

Mai poszt a The Body Shop szépítő olajairól fog szólni, tavaly nyáron kettőt rendeltem, éppen valami 20-30%-os kedvezmény volt ezekre az olajokra, én meg igencsak kedvelem az ilyen fajta testápoló szereket. Sokáig vártam a használatukkal, de most végre megtört a jég.

China Glaze-Wish On A Starfish

Sziasztok, Lányok!

Sajnos a napokban ledöntött egy betegség valahogy előre megéreztem, mert sikerült bejegyzéseket előre megírom, de sajnos elfogytak, viszont ma félig újult erővel vetem bele magam a blogolásba, ami egy gyönyörű China Glaze lakkról fog szólni, amit Sea Goddness elnevezésű kollekcióban találhattok meg három darabos szettben.

Remington Frizz Therapy hajkefe-teszt

Sziasztok, Lányok!

Ma egy nem szokványos teszttel készültem Nektek. Pár héttel ezelőtt kaptam a My Beauty Tools-tól két darab Remington hajkefét tesztelésre, amit nagyon szépen köszönök!
Pár éve tudom, hogy nagyon fontos a megfelelő fésű kiválasztása a hajunknak, hiszen nem csak a samponon és egyéb hajkencéken múlik a hajunk szépsége, hanem a hajkefe minőségén is.

Colourful Nail Art-kihívás

Sziasztok, Lányok!

Én is csatlakoztam Thimmyke által meghirdetett kihíváshoz, ami ma indul útnak. Első téma a cukorka színek voltak.

China Glaze-Elfin' Around

Sziasztok, Lányok!

Nagyon régóta adós vagyok Nektek ezzel a lakkal, még drága Renitől kaptam karácsonykor, viszont szerintem nem tipikusan téli szín, hiszen napsütésben csodásan sziporkázik, szerencsére sikerült is megörökítenem, úgyhogy lássuk a képeket:

Milk Shake, argán olaj-teszt

Sziasztok, Lányok!

A mai posztban a Milk Shake argán csoda olaját mutatom be közelebbről Nektek, amit még a My Beauty Tools-tól kaptam tesztelésre, amit nagyon szépen köszönök.

A-England: Tristam

Sziasztok, Lányok!

Ma a hőn áhított lakkomat mutatom meg Nektek, amit Renitől és Katy-tól kaptam születésnapomra ( még csak jövőhéten lesz). Mikor megláttam az ajándékzacskóban rögtön elfogott a sírógörcs-igaz az utóbbi napokban amúgy is hamar eltörik nálam a mécses-, de valahogy sikerült visszafogni magam, és kisebb hangterjedelemben örültem a meglepetésnek.

Beszámoló-Bloggertali

Sziasztok, Lányok!

Nagyon szuper volt a múlthét szombat, ugyanis megszerveztük a második blogger találkozónkat, Reni, Katy és én. Izgultam előtte rendesen, főleg mikor kiderült, hogy többen leszünk mint az első talin, és új emberekkel is megismerkedhetek, akiknek olvasom már régóta a blogját, vagy akikre még csak mostanában találtam rá.

Interjú: BOMB Cosmetics

Sziasztok, Lányok!

Mai posztban ismét egy interjút olvashattok, amit a BOMB Cosmetics marketing munkatársával, Varga Ginával készítettem.

33 DC-Your most used colour polish

Sziasztok, Lányok!

Újabb állomáshoz érkezett a 33DC kihívás, ami témánk "a legtöbbet használt színes lakk".
Én nem használom többször egymás után ugyanazt a színű lakkot, mivel a rózsaszín a kedvenc színem, ezért ezzel a színnel készült manikűr a kihívásra.

Vendégposzt: Deborah hab állagú feszesítő, Greenland Milky testradír-teszt

Sziasztok, Lányok!

Ma vendégposzt következik, Zsuzsi barátnőm tesztelte a januári Szépségboxban található termékeket.
Elsőként a Deborah hab állagú feszesítő termékéről olvashattok, majd a Greenland testradírjáról.

Top 10 - körömlakkok

Sziasztok, Lányok!

Ma a TOP 10 kihívás újabb állomásához érkeztünk, ma a 10 alapvető/kedvenc köröm lakkjainkat láthatjátok.


Horoszkóp kihívás: Vízöntő

Sziasztok, Lányok!

Az utolsó előtti állomásához érkezett a Horoszkóp kihívás, februárban kezdtünk és már április közepe van, nagyon gyorsan telik az idő, ilyenkor veszem ezt észre a legjobban.
Egy kicsit elkalandoztam, lássuk mit készítettem a Vízöntő jegy keretein belül.

Interjú: Egyptian Magic

Sziasztok, Lányok!

Mai posztban ismét az Interjú rovattal jelentkezem, amit az Egyptian Magic magyarországi forgalmazójával, a Biotik Kft. tulajdonosával Kiss Hedviggel készítettem.

NYX, Doll Eye szempillaspirál-teszt

Sziasztok, Lányok!

Ma egy szempillaspirál teszttel készültem, ami a NYX-Doll Eye spirálja. Ez még a NYX-es teszt csomagomban volt amit a My Beauty Tools-tól kaptam tesztelésre, amit nagyon szépen köszönök.

Manikűr vadász 8. forduló

Sziasztok, Lányok!

Elérkezett a Manikűr vadász 8. fordulója, aminek a házigazdája Thimmyke volt.
Izgatottan vártam ezt a fordulót is, hiszen nekem ez még csak a harmadik, nagyon remélem, hogy sokáig fog még tartani ez a kezdeményezés.

33DC - Dots

Sziasztok, Lányok!

Részt veszek egy újabb kihívásban, amit szintén Fairyland hirdetett meg.
33 témát láthattok majd, minden héten egy manit, az első témánk a pöttyös körmök megalkotása volt.

Közeleg a bikini szezon! Akciós szőretlenítő gépek a My Beuty Toolsnál!

Sziasztok, Lányok!

Örökös probléma a szőrtelenítés kérdése.
Van aki a borotvára esküszik, más a gyantázásra, valaki a epilátor gépekre, de egy biztos, mindenki valamilyen módon szőrtelenít. Ebben a posztban a szőrtelenítő gépekkel, és azok hatásaival ismerkedhettek meg.

Glamour napok zsákmánya, avagy mit tojt a korán érkező Nyuszi

Sziasztok, Lányok!

Múlt hónapban volt zsákmányos bejegyzés utoljára, nem igazán vásárolgatok mostanában csak ami a tényleg kell, de az nem a blog profiljába tartozik.
100% volt, hogy idén kihagyok mindenféle kedvezményt, mikor anyukám meglepett azzal, hogy jó menjek el Glamour napozni, ezt tojja nekem a Nyuszika édesség helyett.

TOP 10 - alapvető sminktermékek

Sziasztok, Lányok!

Én is részt veszek Fairyland kihívásán, ahol top 10 termékeket osztunk meg Veletek hétről hétre. Természetesen a vélemények szubjektívek.
Első témánk az alapvető sminktermékek 10-es listája, én is összeírtam a 10 alap darabot.

Horoszkóp kihívás-Bak

Sziasztok, Lányok!

Ma egy újabb jegy kerül terítékre, mégpedig a Bak.
Remélem minden Bak és nem Bak jegyű olvasónak tetszeni fognak a kihívásban résztvevő lányok manikűrjei.

Vanita levendulás szappan-teszt

Sziasztok, Lányok!

A Vanita levendulás szappanját a Szépségbolttól kaptam tesztelésre, amit nagyon szépen köszönök.
Nem volt számomra ismeretlen a szappan hiszen a decemberi Szépségboxom mellé egy Vanita termék volt az ajándék, de ki nem próbáltam, mert a testvérem rögtön magának akarta, így neki adtam, de pár héttel ezelőtt jött a lehetőség, hogy én is kipróbálhatom ezt a szappant.

OPI-Samba-dy Loves Purple

Sziasztok, Lányok!

Hosszabb kihagyás után, ismét itt egy OPI mini lakk a Brazil kollekcióból. A kommentek alapján úgy vettem észre, hogy a lila sand lakkra vagytok kíváncsiak, úgyhogy egy napsütéses tavaszi napon sikerült is lefotózni Nektek. :)

Eveline mangós testvaj-teszt

Sziasztok, Lányok!

Ezzel a teszttel már régóta adós vagyok Nektek, hiszen még az októberi Szépségboxom mellé volt ajándékba ezt a testvaj, de jobb később mint soha, nem is bánom, hogy a melegebb időkre tartogattam ezt a krémet, hiszen télen túl gyümölcsös lett volna.

Catrice-Luxury Lacquers, Holo In One

Sziasztok, Lányok!

A mai bejegyzésben ismét egy holo lakkot láthattok, a Catrice trendkiadásából.
Annyira örülök neki, hogy behozták Magyarországra mégis ezt a kollekciót, mert tényleg csodás darabokat kaphatunk, igaz kicsit drágábban mint az átlag lakkok, de ezek különlegesek is.

Napi újdonság: Faith In Nature a My Beauty Tools webáruházban

Sziasztok, Lányok!

Ma egy újdonságot ajánlanék Nektek, hiszen a My Beauty Tools webáruházban a Faith In Nature termékek finomabbnál finomabb illatokkal bővültek.

Már írtam tesztet egy korábbi tusfürdőről, amit ITT elolvashattok. A két új illat, az ananász-lime kombó, és kókusz, ezeket nem csak tusfürdő/habfürdő formában lehet megvásárolni, hanem sampon és kondicionáló, folyékony kézmosó, és szilárd szappan is választható.

És hogy miért különlegesek a Faith In Nature termékek?

Már a fent említett bejegyzésben is említettem, hogy nem tartalmaz mesterséges alapanyagokat, parabéneket, és szintetikus alapanyagokat. Előállításukkor nem használnak műanyagokat, lágy és finom, többszörösen díjnyertes készítmények. A termékek tiszta növényi és aromaterápiás összetevőkből állnak, természetes illóolajoktól illatoznak, bio elemeket tartalmaznak. Ezeket, a környezetbarát készítményeket nem tesztelik állatokon, és a tartósítást kizárólag ökológiailag ellenőrzött anyagokkal végzik.

A webáruház Facebook oldalán nyereményjátékot hirdet, ahol meg is lehet nyerni az új termékcsalád egyikét: ITT tudtok jelentkezni a játékra, és olvashatjátok el a részleteket, de siessetek, mert április 10-én sorsolás!

Az új termékeket ITT és ITT tudjátok megvásárolni, illetve válogatni a kínálatból.

Én csak ajánlani tudom a Faith In Nature termékeket!







Horoszkóp kihívás-Nyilas

Sziasztok, Lányok!

A kihívás következő állomása a Nyilas jegy.
 Nagyon izgulok, mert nagyon sok Nyilas jegyű ember áll hozzám közel.

Interjú: Bájkeverő webáruház

Sziasztok, Lányok!

Tegnapi bejegyzésben említettem, hogy új rovattal bővül a blog. Természetesen nem állítom magamról, hogy én vagyok/leszek "száguldó riporter" a blog világban, de úgy érzem, és látom sokatokat érdekelnek az ilyen bejegyzések.

Márciusi kedvenek

Sziasztok, Lányok!

Pár nap késéssel, de meghoztam a múlthavi kedvencek bejegyzést. Elég sok minden gyűlt össze, akit érdekel milyen termékek voltak nálam a favoritok, kattintson a tovább gombra :)

Blogtalálkozó: április 26-án

Sziasztok, Lányok!

Újra blogtalálkozót szervezünk, Reni, Katy és én, szeretettel várunk mindenkit, aki eltöltene velünk egy kellemes csajos napot, vásárlással, beszélgetéssel, és csereberével egybekötve.
Remélem azok is el tudnak most jönni akik a decemberi taliról lemaradtak, illetve még több új embert is megismerhetnénk a régiek mellé :).

Találkozó helyszíne: Deák tér-Starbucks kávézó, 9:30-kor!

Ha később érkezel Katynak írj e-mailt: djkatybeauty@gmail.com

Várunk szeretettel, reméljük, hogy ott leszel!

http://doodle.com/s5bf2pxws4cbzebr- ezen a linken tudtok jelentkezni :) 

További szép estét!
 

Colourful stripes-manikűr

Sziasztok, Lányok!

Ma eredetileg márciusi kedvencek bejegyzéssel készültem volna, de mégis egy manikűr bemutatása mellett döntöttem, mivel el kellett valamivel ütnöm az időt, mert nem tudtam moziba menni-úgy döntött a bölcsesség fogam, hogy kibújik teljesen, ezzel lezsibbasztva az egész bal oldalát az arcomnak, emellé irdatlan fülfájással karöltve kínoz éppen-, de azért egy manit sikerült összehozni.

Elf duo-pirosító és bronzosító-teszt

Sziasztok, Lányok!

Jó ideje be van már fotózva ez a termék, még Drága Katytól kaptam karácsonyra.
Nagyon örültem neki, főleg, hogy nem vagyok "megszállott" pirosítók terén, összesen három van, abból egyet vettem én a többit pedig kaptam, illetve a Pixiboxban volt. Egy szó mint száz, egyre jobban megkedvelem a pirosítókat, és már kezdem érteni miért birtokolnak a lányok többféle színt is.

Horoszkóp kihívás-Skorpió

Sziasztok, Lányok!

Ma újabb jeggyel jelentkezünk, még pedig a Skorpióval. Számomra meglepő, hogy a víz jegyhez tartozik, én úgy tudtam, hogy a tűzhöz, de mindegy is, mert mint tudjuk a Skorpiók elég tüzesek, úgyhogy a színük és az általános jellemzőjük ihlette a manit.

Catrice-Call Me Princess

Sziasztok, Lányok!

Biztos nagyon sokat olvastatok már erről a lakkról, ami a Catrice sand hatású lakkjaiba tartozik, ez az egy lakk fogott meg engem a kínálatból élőben, és a képek alapján, emiatt úgy érzem, hogy megérdemel egy külön bejegyzést.

China Glaze-Don't Make Me Wine

Sziasztok, Lányok!

Végre elhoztam az utolsó lakkot is a China Glaze őszi kollekciójából, pontosabban az Autumn nights kiadásból, a hatos pakkomból.

Catrice-Holomania, Plum Me Up Scotty

Sziasztok, Lányok!

Nagyon örültem mikor kiderült mégis lehet kapni majd a Catrice Luxury Lacquers kiadást, egy lakkot vettem, pedig a többi lakk is csodás, de