Sziasztok, Lányok!
33DC következő állomása az indiai stílusú manikűr. Én ezt rendhagyó módon oldottam meg, remélem nem bánjátok.
Elsőként nem tudtam pontosan, hogy ez most indián vagy indiai, de a többiek munkáját látván, én is az indiai verzió mellett döntöttem.
Sok-sok kép következik:
Imádom az indiaiak inda mintájú henna díszítéseit, ezért írtam, hogy rendhagyó lesz ez a manikűr, mert kidíszítettem a kézfejemet is, igyekeztem indiai mintát alkotni.
Nagyjából egy óra alatt lett meg a minta.
A google keresőjében nézegettem szimbólumok után, aztán végül úgy alakult, hogy improvizáltam a látottak alapján, és ez lett belőle amit a képen is láthattok.
Minden ujjam végén más-más mintázat rajzolódik ki.
A mintát először szemceruzával rajzoltam meg, majd fekete szemhéjfilccel megerősítettem a vonalakat, illetve ami túl éles volt azt próbáltam elvékonyítani.
Pöttyöket is a filccel rajzoltam, tetszés szerint.
Számomra az indiai világ nagyon színes, többnyire a naplemente jut eszembe erről a világról.
A nők ruhái tudomásom szerint meleg színekből állnak.
Ezért is döntöttem a piros, a sárga, és a narancssárga színek mellett, amit ombre technikával festettem fel a körmeimre.
Az indiaikanál az arany testékszerek/ékszerek fontos szerepet töltenek be, ezért arany színű strasszokkal díszítettem még a körmömet.
Használt lakkok:
Manhattan:
- Neo meo
- Strange orange
- Tokyo tangerine
- Sunrise saga
- Lovely Moulin Roge pirosa
Többiek munkái:
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Húúú, nagyon szép lett :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen: )
TörlésHú, ez nagyon tuti!!!
VálaszTörlésKöszönöm szépen: )
TörlésSzuper lett, minden kis részlet nagyon passzol! :)
VálaszTörlésKedves vagy, nagyon köszönöm: )
TörlésAztaaa!:O Nagyon ügyes vagy!:) Szép lett!:)
VálaszTörlésAranyos vagy, köszönöm szépen ^_^
TörlésDe jó lett! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen: )
TörlésNagyon kreatív kivitelezés! :) Ügyes vagy!
VálaszTörlésKöszönöm, hogy így gondolod, nagyon jól esik: )
Törléshúha nem apróztad el. Nagyon jó lett :)
VálaszTörlésHúha nem apróztad el. Nagyon jó lett :)
VálaszTörlésÚgy voltam vele, ha már lúd legyen kövér: D köszönöm szépen ^_^
TörlésEz durván jó lett!
VálaszTörlésNagyon köszönöm ^_^
TörlésBaromi jó lett :)
VálaszTörlésNagyon köszönöm ^_^
Törlésnagyon tetszik :) annyira eredeti!!!!
VálaszTörlésDe kedves vagy, köszönöm szépen *-*
TörlésHát emelem kalapom, ez szuper lett! Nekem tuti nem lenne türelmem hozzá :P
VálaszTörlésKöszönöm szépen. Szeretek amúgy ilyen indás dolgokat rajzolni, kíváncsi voltam mi lesz belőle, hát ez: D meg szerencsére tudtam inspirálódni, volt alap amin elindulhattam.
TörlésÖtletes!
VálaszTörlésIgyekeztem, :) köszönöm szépen: )
TörlésHu ha nagyon ütős lett!:) És a henna is!
VálaszTörlésKedves vagy, nagyon köszönöm: )
Törlés