A fényvédelem fontosságáról a Biodermával

Április 10-én megrendezésre került a Bioderma jóvoltából a Fényvédelem hete elnevezésű rendezvény. Reflektorfényben Kovács Patrícia színésznő, Ráskó Eszter humorista, Winkler Róbert műsorvezető és Prof. Dr. Wikonkál Norbert bőrgyógyász. A fényvédelem mindig aktuális téma, de most, hogy szó szerint berobbant a nyár, még inkább hangsúlyt kell helyeznünk a megfelelő védelemre az UV-sugárzás tekintetében is. Ez a rendezvény lehetőséget adott arra, hogy bővítsem a fényvédelemről tudott ismereteimet és találkozhassak kedvenc színésznőmmel, Kovács Patríciával. 


Tavaszi kényeztető rutin

Ma reggel hallottam a tévében, hogy pár évtizeden belül a négy évszak megszűnik, helyette kettő lesz: a tél és a nyár. Ennek előfutára az, ami ebben az évben már tapasztalható, hogy a fagyos tél után, kimaradt a tavasz és nyár lett helyette. Ez az meteorológus szerint a globális felmelegedésnek köszönhető. Ennek ellenére, így április végén még hangulatra tavaszt érzek, ezért is gondoltam megírom Nektek, hogy milyen termékekkel vagy készülékekkel kényeztetem magam ebben az évszakban.

Újdonság a polcomon | Sante nude paletta és szeméhéjtus

A Santé márkának eddig csak a testápoló termékeit próbáltam, meglepetés volt számomra, hogy dekorkozmetikumokat is gyártanak. Egy nude színekből álló palettát és egy szemhéjtust próbáltam első körben. 



Újdonság a polcomon | Konopka's hajhullás elleni sampon és balzsam

A Konopka's arcápolási termékeiről már írtam korábban egy posztot, ahol olvashattok egy keveset a márka történetéről is. Miután kimerítettük az arcápolás témakörét, ideje figyelmet szentelni a hajápolásnak is. A levendula szezon is lassan, de biztosan itt van, ennek apropójából essen szó a Dr. Konopka's hajhullás elleni sampon és balzsamjáról. 


Újdonság a polcomon | Organic shop kozmetikumok

Az Organic Shop termékei természetes alapanyagokat tartalmaznak, bio kivonatokkal és olajokkal. A kozmetikumok csomagolása színes és vidám. A portfólióban megtalálhatóak a samponok, a testvajak, arckrémek stb. A mai posztban két kozmetikumot hoztam Nektek egy banán illatú testdesszertet és egy hidratáló tusfürdőt.


Maszkmánia | Cettua Foot mask

A mai poszt rendhagyó lesz, hiszen nem arcmaszkról van szó, hanem egy lábra valóról. Abszolút újdonságnak számítanak számomra a lábmaszkok, de mivel itt a jó idő és előkerülnek a szandálok, papucsok, így érdemes a lábunkra extra ápolást fordítani. 
Lássuk, mit tud a Cettua Foot maszkja. 


2018 | dm Kedvencek tavasz

SPOILER! Ez a bejegyzést csak az nézze meg aki már átvette a dobozát vagy érdekli mi volt a legutóbbi dm Kedvencekben.
Először is köszönöm szépen a dm-csapatának, hogy megleptek a dobozzal, hihetetlenül örültem neki. Sajnos évek óta nem sikerült a szerencsések közé kerülnöm, pedig a dm-nek vannak a legjobb meglepetés dobozai a magyar piacon. Muszáj előre lelőnöm a poént, de szerintem nagyon klassz lett az aktuális box.


2018| Born Pretty Store újdonságok és manikűrök III.

Nemrég érkezett egy tesztcsomagom a BPS webshopjából. Nem lesz túl hosszú a poszt, ugyanis három termékre terjed ki a választásom. Mivel itt a jó idő és a nyár  tavasz, ezért próbáltam az évszaknak megfelelő termékek közül válogatni. 
Elsőként egy csodás világos kék holografikus lakkra esett a választásom.


Újdonság a polcomon | Arcápolási rutin a dr. Konopka's termékeivel

A Dr. Konopka története az '30-as évek elejére nyúlik vissza, ahol megnyitotta gyógyszertárát Észtország fővárosában, Tallinnban. Dr. Konopka élete jelentős részét annak szentelte, hogy gyógynövényeket tanulmányozott és azok hatásait figyelte. 1932-ben történ a nagy áttörés, amikor feltalál egy sebgyógyító krémet, melyet a vásárlók Dr. Konopka csodakrémjének neveztek el. 1935-ben antibakteriális szappanja olyan sikereket ért el, hogy teherautóval kellett szállítania más városokba is. A '30-as évek végén megjelenik a doktor szépségápolási receptjeit tartalmazó könyve, amelyet saját költségén adott ki. Napjainkban az Eurobiolab vette szárnyai alá a márkát, modern technológiát ötvözve a Dr. Konopka receptúráival. 


Nem csak kislányoknak | Tangle Teezer Hello Kitty kiadás

Korábbi zsákmányos bejegyzésben mutattam már Nektek a posztban szereplő gyöngyszemet. Maga a Tangle Teezer nem újdonság számomra, hiszen Katy megajándékozott eggyel. Semminek nem tudok ellenállni, amin Hello Kitty szerepel, így esett az, hogy a meglévő TT-m mellé érkezett még egy. Arra viszont nem gondoltam, hogy ennyi különbség lesz a két fésű között. 


Újdonság a polcomon | Zanza natúr kozmetikum

Mindig örömmel fedezek fel újdonságokat, jelen esetben a Zanza bőrápoló készítményeit. A márkáról tudni érdemes, hogy 100%-ban természetes alapanyagokból és kézzel készülnek. Termékeik állatkísérlet-mentesek, organikusak, natúrak. Hogy még milyen csodákat rejtenek még Zanzibár kincsei, az a bejegyzésemből kiderül. 


Egy webshop, több termék | Wenemo Beauty webáruház

Nagyon szeretem azokat a webáruházakat, ahol egyszerre több dolog is fellelhető. A Wenemo Beauty webshop is pont ilyen, hiszen jógamatractól kezdve a körömápolásig sok minden megtalálható. A webshop jóvoltából, most három különböző dolgot is bemutathatok az ott vásárolható termékek közül. 


Lakkhígítás | Orly Nail Lacquer Thinner

A lakk hígításról nem szokott szó esni a különböző platformokon, sajnos. Hökkentem már meg érdekes kijelentéseken, az egyik ilyen volt egy százezres követővel rendelkező youtuber lány közölte, hogy körömlakk lemosóval hígítja a lakkjait. Szerencsére a kommentelők között volt pár tájékozott lány, akik felvilágosították a videóst, hogy lemosóval mégsem kéne hígítani lakkot és ezzel rossz ötletet sem adni a követőinek. 
Azoknak akik szeretnek lakkozni, elkerülhetetlen a lakkok hígítása és tapasztalat alapján elmondhatom, hogy nagyon nem mindegy milyen hígítóval tesszük újra használhatóvá drága vagy olcsó lakkjainkat. A mai posztban az általam próbált legdrágább hígítóról lesz szó az Orly Nail Laquer Thinnerről.