Ma reggel hallottam a tévében, hogy pár évtizeden belül a négy évszak megszűnik, helyette kettő lesz: a tél és a nyár. Ennek előfutára az, ami ebben az évben már tapasztalható, hogy a fagyos tél után, kimaradt a tavasz és nyár lett helyette. Ez az meteorológus szerint a globális felmelegedésnek köszönhető. Ennek ellenére, így április végén még hangulatra tavaszt érzek, ezért is gondoltam megírom Nektek, hogy milyen termékekkel vagy készülékekkel kényeztetem magam ebben az évszakban.
Az előző Notino rendelésemben már mutattam, hogy szert tettem egy Air Wick elektromos viaszmelegítőre. Sajnos az előzőt karácsonykor összetörtem. Mivel meg voltam elégedve ezzel a melegítővel nem volt kérdés, hogy újra vásárolom.
Tavasszal a Yankee Candle újdonságait égetem, kedvenc illatom a tavaszi kollekcióból a Rainbow Cookie névre hallgató tart. Érdekes aromája van, mert egyszerre édes, ugyanakkor abszolút jól illik a tavaszhoz, nem emlékeztet sem a télre, sem a karácsonyi készülődésre.
Heti egy alkalommal jól esik kényeztetni magam valamilyen fátyolmaszkkal. Nem vagyok ebben válogatós, nagyon szeretek újdonságokat kipróbálni. Természetesen egy alapos arctisztítás után teszem fel a fátyolmaszkot, amelyet legalább fél órán át hagyok fent, szinte megvárom míg a szövet megszárad.
![]() |
Forrás |
Amíg relaxálok egy maszkkal az arcomon vagy Youtube videókat nézek vagy olvasok. Jelenleg Jo Nesbo best sellerét olvasom. Skandináv regényeket olvastam már korábban és tetszenek, ezért is voltam kíváncsi Jo Nesbo könyvére, és a filmet is már meg szeretném nézni, kíváncsi vagyok mennyire maradtak hű a könyvhöz.
Ha van időm és kedvem elmerülök egy kád illatos és forró habfürdőben. Szeretek különböző olajokat vagy fürdőbombákat, fürdősókat kipróbálni. Jelenleg A Greenum Sunlight fürdősóját használom az éppen aktuális kedvenc habfürdőmmel.
Ez lenne az én tavaszi kényeztetős rutinom, amely általában vasárnap szokott zajlani a délután nagy részében.
Nincsenek megjegyzések