A-England, Briar Rose

Sziasztok, Lányok!

A Tristam után a másik kívánságlistás A-England lakkomat mutatom meg Nektek, a Briar Rose-t, amin már sok blogon láthattatok, valószínű nem tudok újdonsággal szolgálni, de szerintem ez a lakk megér egy külön bejegyzést.

Szóval holo is, rózsaszín is, és még England is, tehát ezek fúziójából egy fantasztikus lakkhoz van szerencsénk.






Végre sikerült normálisan lefényképezni egy holo lakkot, úgyhogy már emiatt is kiugrottam a bőrömből :)
A-England üvegek számomra az eleganciáról szólnak, pedig nem szoktam egy lakk külsejéről sokat elmélkedni, viszont ezek a lakkok kihoznak belőlem némi gondolkodást, és érzést.
Szokásos 11 ml kiszerelésben vásárolhatjuk meg, ezt a szépséget.













Álom vele dolgozni, bár ezt a színvonalat a Tristamnál már megszoktam.
Két rétegben tökéletesen fed, én inkább szeretek két vékony réteget használni, mint egy vastagabbat.
Száradása extra gyors.
Viszont miután megszáradt, kívánta a fedőlakkot a szemem, úgyhogy tettem rá azt is, és milyen jó volt a megérzésem, sokkal jobban kihozza a holo hatást, mint fedőlakk nélkül.














Abszolút kedvenc, minden egyes forintot megér.
A lakk mennyország Nailladben tudjátok megvásárolni 2990 huf-os áron.














Nektek mi a kedvenc A-England lakkotok?

További kellemes napot!

32 megjegyzés

  1. Uhh ez a lakk CSODASZÉP!!! <3

    VálaszTörlés
  2. Anyám borogass, de gyönyörű ez a lakk!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép! A kedvenc a england lakkomat még nem sikerült megvennem, mert sosem elérhető a naillandnál, mindig készlethiány volt. A Tristam megvan (köszönve Erzsinek), de nem estem hasra tőle...vagy csak én vártam többet a lakktól.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj nekem a Tristam nagy szerelmem: ) melyik a kedvenc England lakkod? Köszönöm: )

      Törlés
  4. nagyon tetszik!! el is hiszem, hogy megérte minden centjét! :D a briarwood is pont ilyen finisű, csak barnás árnyalat. nekem az van az a-england listámon egyedül :D többit nem mertem megnézni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj az nálam is kívánságlistás: ) Én voltam olyan balga hogy körbe néztem és tudnék mit még venni: )

      Törlés
  5. álooomlakk, ezt tuti meg kellesz rendelnem, istenem de gyönyörűű:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is alig vártam hogy megvehessem anno, nagyon szép, tényleg megéri az árát: )

      Törlés
  6. Gyönyörűséges :)

    VálaszTörlés
  7. Eddig is tudtam, hogy nem csúnya ez a lakk, de a Te képeid megadták a végső lökést, és felkerült a listámra :-)

    VálaszTörlés