Júniusi kedvencek

Sziasztok, Lányok!

El is érkeztünk az év feléhez. Nekem tűnik csak úgy, hogy az átlagosnál gyorsabban telik ez az év?! Legalább is a tavalyi évhez viszonyítva nekem gyorsabbnak tűnik.
Az idő repül, és a júniusi kedvencek sem hiányozhatnak a blogról :)




Havi test/arcápoló kedvenceim a következők voltak:
1. The Body Shop Cranberry joy testvaja, amit még Judittól kaptam. Nyáron kezdtem el használni, de engem egyáltalán nem emlékeztetett az illata a télre.
Mindent szerettem benne, a hatását, az illatát, csomagolását. Köszönöm Judit még egyszer.
2. Carmex ajakápolóra még Reni szoktatott rá :)
Sajnos nem volt a kinyomós fajtából, így a tekerőset vettem meg, de ez is ugyanolyan jó.
3. L'oreal arcradírjáról majd lesz teszt, úgyhogy sok mindent nem árulnék el róla, de engem meggyőzött a hatása.
4. Yves Rocher málnás tusfürdője a melegebb napokon frissítő hatást nyújtott, nem szárít, és még az illata is sokáig érződik a bőrön, emellett alaposan tisztít. Ezt, és még több minden mást megnyerhettek a blog nyereményjátékon, a jelentkezési feltételeket ITT olvashatjátok.
5. Renitől kapott Atrix kézkrém is bekerült a havi kedvencekbe. Mikor sok házimunkát végzek, és kiszárad a kezem azt pillanatok alatt helyrehozza. Még édesanyám is megjegyezte, hogy az Atrix termékek milyen jók.
6. Rexona maximum protection dezodor, tényleg annyira hatásos mint amennyire másoknál olvashtam. Bár az izzadást 100%-ig nem gátolja meg, mondjuk azt nem is tartanám egészségesnek, de tényleg hosszantartó az illata és közvetlen edzés után is még frissnek érzem magam. Újra vevős lesz, de kizárólag csak nagy melegben fogom használni.
7. Nivea 2 az 1-ben arclemosója nem tudom volt -e már kedvencek között, de ha igen, akkor méltón szerepel másodjára. Sminklemosóként is remekül bevált, véletlenül ezzel töröltem le a szememről a sminket,- nem pedig a Garnier sminklemosóval,- annyira meglepődtem, azt hittem kimarja a szememet, de egyáltalán nem csípet, és alaposan leszedte a sminket is. Egyébként sminklemosásra is lehet használni, csak én nem szeretek letérni egy bejáratott útról, de ezt ajánlom mind arctisztítás szempontjából, mind sminklemosáskor.


Havi kedvenc lakkok a következők voltak, ami abból a szempontból érdekes, hogy már a harmadik hete nem festem a körmömet, csak kihívásokra, vagy ideig-óráig( max egy nap) Tudom, biztos furcsának találjátok, én magam is :)
Balról jobbra a lakkok: China Glaze nude lakkját még Flóra nyereményjátékán nyertem, és az egyik legszebb nude árnyalat amit eddig valaha láttam.
A Flormar Sky Blue-ja is nagy kedvencem volt még a hónap elején, nálam tarolnak a baba kék árnyalatok :)
A Rimmel Rita Ora lakkját Lillától kaptam szülinapomra, és még sok minden mást, arról majd lesz bejegyzés külön. Egy napig volt a körmömön, de nagyon tetszett, lesz róla szó a blogon is :)
Az Essence effect Blue jeand lakkját Szilvi nyereményjátékán nyertem, erről a lakkról már láthattatok manit a blogon.
Megvettem életem második A-England lakkját a Briar Rose-t. Ez maga a csoda, persze az eddig próbáltak közül a Tristam az első (van még egy amit Flóra játékán nyertem, de azt még nem próbáltam ki), de ez a legszebb rózsaszín holo amit eddig valaha láttam, szintén lesz róla szó a blogon.
A Golden Rose Rich Colour 44-es számú lakkját szülinapomra kaptam, és nagyon szeretem, erről se írtam még a blogon, de a héten pótolom :)


Havi random kedvenc termék, pedig Katytól kapott Hello Kitty-s bögre. Üveg bögrém még nem volt Kitty-s, igaz nem volt még bevetésen, mert sajnálnom használni, és félek, hogy eltörik, de a Kitty gyűjteményem ékessége ez a pohár is.

Ezek lettek volna a júniusi kedvenceim. Nektek milyen kedvenceitek voltak?

További szép napot!

14 megjegyzés

  1. De cuki ez a pohár, nagyon aranyos ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Amit Tőled kaptam bögrét mellé helyeztem, így már nincs egyedül :)

      Törlés
  2. A Rexona dezodor nekem is örök kedvencem és most, hogy így rászoktam a körömfestésre, be szeretnék szerezni néhány Rimmel Rita Ora lakkot is, egyelőre még tartom magam, meglátjuk, meddig :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A rózsaszín Rexonát még mindenképpen ki akarom próbálni, remélem az is jó mint a zöld.
      :D Nehéz, nehéz, bár a Rita Ora lakkokból egyet se vettem meg, vannak nagyon hasonló színeim. Valamelyik nap láttam akcióban őket, majdnem elcsábultam :D

      Törlés
  3. A Carmex alap télen-nyáron, hóban és 35-40°C-ban is :D Ez a bögre olyan cuki :DD Minden jöhet ami Hello Kitty :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam is bevált ajakápoló :) Oh, de jó még egy Kitty fan, üdv a klubban :D

      Törlés
  4. Ez a pohár cuki, én sem merném használni :) Nincs mit örülök ha jó volt a testápoló *-* Én még nem próbáltam ki ha gondolod szívesen elküldöm neked, mert félek hogy megromlik!
    A Rita Ora lakkja nekem is meg van és szeretem :) A RExona stift tényleg hatásos én is használtam sokáig de szerintem nekem már egy idő után hozzászokott a bőröm így 3 hó múlva már nem nagyon hatott.
    Loreál arctisztítójára kivi vagyok, mert múltkor meg akartam vásárolni :) De mégsem tettem....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Imádtam, nagyon szépen köszönöm! De aranyos vagy köszönöm a felajánlást, de használd el, jár neked a kényeztetés, és biztos vagyok benne, hogy szeretni fogod, ne romoljon meg :) Aranyos Tőled, de olyan sok mindent kaptam már, hogy ezt nem fogadhatom el:)
      Lakk testvérek lettünk :D Érdekes, ezt nem gondoltam volna, hogy egy idő után már nem hat, akkor jó hogy vettem Happy Time stiftet, mert felváltva használva talán nem szokik hozzá a bőröm, de télen a Rexonát biztos nem fogom használni, ahhoz túl erős, nekem legalábbis.
      Írok róla tesztet nemsokára, elvileg a jövőhétre terveztem, ha látod akciósan szerintem vedd meg, mert nagyon jó :)

      Törlés
  5. szerintem van otthon egy ilyen Nivea lemosó meg egy Garnier szőlős lemosó is. én egyiket se használom, mert mindig rájövök, hogy nem is szeretem az ilyen tejes állagú cuccokat, de mindig csak azután, hogy már megvettem. szívesen neked adnám őket, ha te elhasználod! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg???? Juuuuj, írok akkor egy mailt a napokban, hát nagyon köszönöm ^^ Én krémes lemosó fan vagyok mondhatni :D

      Törlés
  6. Örülök, hogy kedvenc lett a pohárka, esetleg fogd be ecsettárolásra, úgy nem esik baja, mégis hasznát veszed :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádom a pohárkát. Jaj, nem azért, de nekem a Kitty-s dolgok "szetnéssérthetetlenek" ecsettartónak nem használnám, mert ahhoz túlságosan szeretem a bögrém O.O Tudod szenvedélyes gyűjtő vagyok, a Kitty-s dolgaim egy kezemen meg tudom számolni, hány van bevetésen. Egy bögre, és évente egy neszesszer :D A többi a polcom ékessége :) Tudom bután hangzik, de na :D

      Törlés
  7. Szépek a lakkok, a GR-ra kíváncsi vagyok nagyon :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Elvileg holnapra időzítettem :)

      Törlés