Sziasztok, Lányok!
Őszintén bevallom, nem sok tapasztalatom van a Lush-sal kapcsoltban, de mindig szimpatizáltam a márkával, és úgy gondoltam apránként megvásárolok egy-egy terméket.
Eddig egy fürdőgolyót próbáltam tőlük 1 évvel ezelőtt, azzal meg voltam elégedve, a mai poszt alanya egy újdonságnak számító habfürdőről szól.
Az eladó lány nagyon kedves és segítőkész volt, annyi jót mondott erről a habfürdőről, hogy 20 perc gondolkodás után, erre a termékre esett a választásom :
Elvégre ez egy új illatnak számít a Lush kínálatában, viszonylag baráti ára is van a többi habfürdőhöz képest (1200 huf körül mozog), illetve az illata is tetszett, plusz a külseje is.
Nagyon aranyos kis papírzacskóban tudjuk megvásárolni az ehhez hasonló termékeket.
Illat: gyömbér, bors és citrom.
Gondoltam jól fog esni a kádban, egy ilyen nyárias illatjegyekkel kialakított habfürdő, ilyenkor jobban igénylem a citrus illatokat, egészen felpezsdülök a használatuk után. Egyébként a külsejét, és az illatát tudom dicsérni, a többit már nem, szóval következzék a fekete leves.
Az van ráírva, hogy habfürdő...hát minden volt csak hab nem, ellenben szép rózsaszínre festette a víz színét, aminek csak addig örültem-sokan tudjátok, hogy imádom a rózsaszínt-amíg ki nem húztam a dugót, és le nem folyt a víz, ugyanis a kádat is nagyon durván megfogta! Nem mondom, ha átrendezhetném a fürdőszobát, biztos rózsaszín kádam lenne, de azt nem egy habfürdővel akarom elérni.
Szóval este 11-ig háromszor sikáltam izomból a kádat, hogy valamennyire kopjon a kádról a szín, előkerült a súroló szer, mivel az nem hatott, ezért öntöttem még hozzá egy kis Domestos-t amitől már elkezdett halványulni a szín, de még mindig nem volt az igazi, úgy hogy dörzsi kefével (tudjátok, amivel a leégett ételt lehet felvakarni a lábasból) vakartam, de vagy 20 percet. Derekam, karom helyben le is szakadt. Mivel már késő volt, és mérges is voltam-tehát a relax hatásnak annyi-gondoltam majd másnap reggel folytatom a tortúrát. Hajnalban fel is keltem, és sikáltam a kádat, már Ultrával. Két nap alatt sikerült hófehérré varázsolni a kádat-legalább most úgy néz ki mint újonnan-,és legalább jó kis izomlázam lett, szóval ez is plusz pont.
Amúgy az illata elég tartósan megmarad a bőrön, mert másnap is éreztem magamon, úgyhogy ezért is jár egy plusz pont.
És ami elkeserít az egészben, hogy 2-3-4 alkalomra elengedő a mennyiség, hiszen 10 centi átmérőjű a termék. Nem tudom mit kezdjek vele, azon kívül, hogy vajon, hogyan tudnám lefóliázni a kádat használat előtt?! Kidobni nem akarom, de a kádat se takarítani 2 napig.
Összességében, nem ajánlom senkinek a megvételét. Az illata jó, és ennyi.
Van tippetek arra, hogy ne fogja meg a kádat ez a habfürdő?
Szeretitek a Lush termékeit? Ajánljatok olyat ami nem fogja be a kádat, legyetek szívesek :)
Kellemes napot kívánok!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Basszus, de durva, hogy ennyire megfogja a kádat...Nem volt még Lush termékem, de nem is mozgatják a fantáziámat, ezután meg még úgy se..
VálaszTörlésSokkolt mikor megláttam a kádat. Ezeket a fürdő cuccokat tényleg meg kell gondolni, de pár szappant még kipróbálnék: )
Törlésó, ne már! hát, ez eléggé elszomorító dolog :/ az meg pláne, h ezt egy lush termék teszi, amitől odáig meg vissza vannak az emberek... sosem próbáltam még, szerintem túl drága, de ezek után is erősen elgondolkodnék rajta.
VálaszTörlésYndre írta hogy neki is volt olyan terméke ami befogta a kádat, szóval tartottam tőle, hogy mi van ha ez is, hát bejött: D Amúgy ha könnyen lejönne a szín még újra is vettem volna, de így más termék után nézek,mert a tavalyi fürdő bombával nem volt ilyen gond. De ezt nem ajánlom megvételre: )
TörlésVolt már olyanom, ami rózsaszín vizet csinált (ha jól emlékszem, a The Comforter), az nekem nem fogta be a kádat és jó nagy habot csinált (és kb 4 alkalomra elég). De lehet, hogy ez a kádtól is függ.
VálaszTörlésA kedvencem meg a Sunnyside: mandarinos illatú, aranycsillámos. Csak 1-2 alkalomra elég, de a hab mellett hihetetlenül szép aranyszínű örvényeket csinál a vízbe, és a csillámok nem tapadnak rá se a bőrre, se a kádra.
Köszönöm a tippeket, legközelebb ezek közül próbálok valamit. Az hogy kád függő -e érdekes felvetés, nem jutott még az eszembe, bár más bloggernél is olvastam, hogy megfogta más habfürdő a kádat. Akkor ezt a habzás dolgot lehet rosszul csináltam. Legközelebb kipróbálom hogy közvetlen ráengedem a vizet: )
TörlésA habzás dolgot úgy kell csinálni, hogy közvetlenül a csap alá tartod a habfürdőt. Meg zuhannyal is rá lehet segíteni utána. ;)
TörlésNagyon köszönöm, későn raktam a kádba a darabot: )
TörlésKemény hogy így megfogja a kádat, vártam erről a tesztedet amikor láttam róla Instagramon fotót, gondoltam biztos jó termék.... hát nem annyira, de a szín biztos jó lehetett!! A kádat subickolni már nem annyira :( :*
VálaszTörlésKár hogy nen fotóztam le a kádat: ) de habja se volt, bár valószínű azt rosszul csináltam. Hát legalább napokig nem kellett kádat mosni, annyi előnye volt: D puszillak
TörlésSajnos a Lush fürdőgolyóival ez előfordul, meg egyéb habfürdős termékükkel :( Viszont a szappanjaik verhetetlenek számomra, a honey I washed the kids szuper, meg a sampon korongjaik is.
VálaszTörlésSzappant egyszer biztos veszek, sőt azt amit írtál, köszönöm a tippet. Amúgy elég durva, nem tudom hogy tesztelik ezt le, hogy nem derül ki, hogy valami nem stimmel.
TörlésBazz, azért ennyi pénzért nem ezt várnám... :-(
VálaszTörlésÉn is sokkot kaptam, de azért elfogyasztom, ha lesz kedvem kádat takarítani :D
TörlésJaj, már harmadjára írom újra a megjegyzést. :D Röviden: ez a termék egy fürdőgolyó, nem habfürdő, ez nem fog habozni, bármit teszel is vele. Habfürdők, melyeket ajánlani tudok: a macaron formájúak és a Mumkin. A Mumkin színez és óriási habokat csinált nekem. Habár az én kádamat az általad kipróbált fürdőgolyó sem fogta be. Lush terméket érdemes a Jászainál venni, ott tudnak mindent, nem hiába a legrégebbi Lush bolt itthon. A friss arcpakolásokat is érdemes kipróbálni, már harmadik hónapja veszem, csak meg kell találni a számodra megfelelőt :)
VálaszTörlésNegyedjére kell újraírnom ezt a megjegyzést, úgyhogy most már csak röviden írom le :D Ez a termék egy fürdőgolyó, nem habfürdő, úgyhogy furcsa is lenne, ha nagy habokat képezne. Nekem egyből lejött a kádamról, de ez szerintem kádfüggő. Habfürdők, melyeket érdemes kipróbálni: a macaron formájúak (ezek nem is igazán színezik a vizek) és a Mumkin (ez dögerősen habzik, ha jól morzsolod). Lush terméket én már csak a Jászainnál vveszek, ott tökéletes a vendégek kiszolgálása és mindent tudnak. Viszonylag a Váci utcánál is nyerőek. Én a kék bőrradírt használom és tengeri sós szappant nyáron, valamint már harmadik hónapra vettem meg a friss arcpakolásom. Csak meg kell találnod a számodra való pakolást, amiben az eladók sokat segítenek, nekem nagyon bevált! Nem éri meg egy negatív élményért kiábrándulni a márkából. :)
VálaszTörlésKöszönöm a javítást, utána néztem, és a honlapon tényleg fürdő golyót írnak, viszont az eladó lány habfürdőnek mondta, mert hogy ezt nem kell egybe belerakni és gazdaságosabb, Párommal voltunk bent mi is a jászain, csak úgy spontán. Kérdeztem is a lánytól, hogy nagy habot csinál, mire rávágta, hogy igen. Na mindegy most már, attól még a második próbálkozás után is vakartam a kádat: ) köszönöm az ajánlásokat is, a pakolásuk régóta érdekel, illetve pár szappanjuk és testápoló is. Persze egy negatív élmény miatt nem írok le egy céget, de ezt biztos nem veszem újra: D köszönöm még egyszer ^_^
VálaszTörlés