Nem túlzok, ha azt mondom, hogy idén az emberek többsége otthon fogja ünnepelni a Halloween-t. Szerencsére a Lush nem hagyott minket idén sem ünnepi újdonságok nélkül, amellyel vidámabbá tehetjük az év legijesztőbb ünnepét.
A 2020-as Lush Halloween-i kollekció is bővelkedik újításokban, mókázásban valamint hangulatfokozó produktumokkal. Akik régóta olvassák a blogot, illetve követnek egyéb más platformokon, ők már tudják, hogy az ultimate kedvenc illatom az a Lord Of Misrule. Idén egy új névvel és egy különleges fürdőtermék formájában tért vissza. A BOO! egy ijesztően izgalmas fürdő slime, amely az utóbbi évek egyik kedvenc játéka a fiataloknak. De a BOO!-t nem csak tinédzsereknek ajánlom, hanem bármelyik korosztály számára, akik szeretik az újdonságokat és a LOM illatát.
A slime a már megszokott Lush újrahasznosított tégelyben kapható, igazán érdekes küllemmel és tapintással. A színe fekete, amely valóban megalapozza az ünnep sötét hangulatát, de amint megnézzük még közelebbről láthatjuk, hogy ezernyi színes mikrócsillámban pompázik, amely azt a benyomást kelti bennem, hogy egyenesen a galaxisba nézek.
Használata igen egyszerű, elég egy darabkát lecsippenteni belőle (aki szeretné nyugodtan nyomkorászhatja kedvére) és vizes bőrre kenni. Érdekes egy termék, mert direkt nem lehet teljesen eloszlatni a bőrön, hiszen a megalkotók célja az volt, hogy úgy érezzük magunkat mintha illatos sárfürdőben dagonyáznánk. Természetesen könnyen le lehet mosni a fekete foltokat a bőrről. Egyébként könnyen habzik, amely krémes és apró szemcsékkel van tele, ezáltal a bőrünket is felpezsdíthetjük és az elhalt hámsejtektől is megszabadulhatunk. Törölközés után a bőröm hihetetlenül puha és illatos.
Akik a hagyományos termékeket kedvelik jobban, azoknak egy jó alternatíva lehet a Very Very Frightening, amely szintén új illat a márka kínálatában. Élénk sárga színe igazán üde színfoltja a fürdőszobának. Egyszerre édes és fanyar illat, amelyet a füge és a citrom fúziója ad meg. A tápláló olajoknak köszönhetően nem csak csodálatos aromában lesz részünk, hanem a bőrünk is puha és hidratálttá válik. A Very Very Frightening hozza a Lush által már megszokott kiváló és utánozhatatlan minőséget. Ráadásul a terméket nem csak zuhanyzásra lehet használni, hanem a hajat is lehet vele mosni.
Összességében idén is csodálatos Halloween-i kollekcióval kápráztatja el a márka a vásárlókat. A fent említett két termék mellett természetesen találhatóak a kínálatban habfürdők és fürdőbombák, valamint ajakradír és mókás kendőcsomagolások. Még nem késő beszerezni az általatok kedvelt, illetve kipróbálni vágyott terméket! Online és az üzletekben is tudtok válogatni kedvetekre.
Nincsenek megjegyzések