OPI-I'm Brazil Nuts Over You

Sziasztok, Lányok!

A legutóbbi zsákmányos posztban mutattam Nektek, hogy megvásároltam egy mini szettet az OPI Brazil liquid sand kollekcióból.
Egyesével fogom tudni megmutatni Nektek a lakkokat, ma a piros homokot hoztam el Nektek.

Nagyon sok jót hallottam az OPI liquid sand lakkajairól, de nagy kiszerelést, teljes áron nem akartam venni, vártam a megfelelő akcióra, vagy lehetőségre, és a hétvégén szembe találtam magam a mini kiadással, ami nekem jobban megéri, mert a mérete miatt esélyes, hogy elfogyasztom pár éven belül, illetve egy lakk áráért 4 színt kaptam, egyébként is néha nehéz dönteni mégis mit válasszon az ember lánya :)





3,75 ml folyékony homokot tartalmaz a kis üveg, emellett én úgy érzékeltem, hogy az ecsete mintha vastagabb lenne, mint a többi mini körömlakkomnak, így könnyebb vele felvinni a lakkot, két-három húzásból meg van egy köröm.











A gyönyörű napsütéses időben sétálva jutott arra is idő, hogy lefotózzuk a lakkot is, napfényben sokkal jobban kijönnek a csillámok.
Érdekes színe van, mert hol piros, hol pedig rózsaszínes, talán az Essence kifutott pirosához hasonlít egy kicsit színben, viszont ami engem meglepett, az enyhe homok hatás. Legalábbis én nem ehhez szoktam.
Elég aprók benne a szemcsék, közvetlenül felkenés után nem is látszik, hogy ez homok lakk lenne, hanem mikor már megszáradt mattra, akkor bújik elő az enyhén érdes felület, mert a többi homok lakkokkal ellentétben, ennek nem lesz durva a felszíne (harisnya szaggató).
Két rétegben tökéletesen fed.
 Extra gyors a száradása, ez tényleg az a lakk, ha öt perc múlva szaladni kell, tuti nem fog sérülni a lakkozás





Összességében meg vagyok elégedve ezzel a lakkal, egyedi darabja a gyűjteményemnek.

Nektek tetszik valami az OPI Brazil kollekciójából?
Legyen szép napotok!







22 megjegyzés

  1. Gyönyörű ez a lakk <3 Hol vetted ezeket a lakkokat ilyen szuper akcióban? :D nekem ebből a kollekcióból a Kiss Me I'm Brazilian tetszik a legjobban + a Live.Love.Carnaval. puszi Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Uh a Kiss me az nálam is favorit :)
      Huh azt hiszem 3990 huf volt és a Müllerben vettem :) Sok pusziii

      Törlés
  2. lehetne homokabb, de szép a színe! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is meglepődtem, nem erre számítottam :) Bár attól függetlenül megtetszett :)

      Törlés
  3. Pedig szombaton én is láttam egy dobozkával a Müllerben, és otthagytam, mert a sárga nem igazán az én színem. Most már bánom, és azóta tuti elfogyott :( De ez a piros aaaaannyira szééép!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh :( Nálunk amúgy három doboz volt belőle, még lehet, hogy találsz nálatok is :) Nekem is a sárga tetszett a legkevésbé dobozban, de úgy voltam vele én bármit felkenek magamra :D

      Törlés
  4. Nagyon szép a színe, és nekem az is tetszik, hogy nem annyira durva a felülete, ettől lesz egyedi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Én elsőre nem tudtam eldönteni, mert nem ehhez szoktam, egyébként aztán a mérleg a tetszés nyelve felé lendült :) csak meg kellett szoknom :)

      Törlés
  5. Nagyon szép szine van :) Az OPI sand lakkjai tényleg gyorsan száradnak és jók is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Igen, a leggyorsabban száradó sand lakkom eddig :)

      Törlés
  6. kellenek ezek a minik nekem is :) egyszerűen annyira nyáriasak a színek,bánnam ha lemaradnék...imádom ezt is....várom a többi lakkot is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olvastam nálad miután megvettem :D Abszolút nyárias színek, bár engem nem tart vissza, hogy télen is hordjam :D Hozom őket, remélhetőleg minél hamarabb ^^

      Törlés
  7. Szép, de nem olyan különleges, mondhatni, volt már ilyen! Én a lilára és a kékre leszek kíváncsi nagyon :)_

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Nekem nincs... :D na jó talán tényleg az Essence pirosára hajaz, de azért mégse :) Nagyon régi vágyam volt OPI sand lakk, újabb pipa a listán :) Hozom őket ^^

      Törlés
  8. Szerintem gyönyörű! Az is nagyon tetszik, hogy nem olyan jó a sand hatás, így még különlegesebb :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Elég meglepődtem, én a nagy csillámokhoz vagyok szokva :D Egyébként megszoktam hamar és tényleg nagyon szépnek láttam :)

      Törlés
  9. Ez nekem is kell! :D Nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D jól mutatna rajtad az biztos: ) köszönöm: )

      Törlés
  10. Nagyon szép a színe!
    Egyenlőre még csak vágyakozom egy O.P.I. lakk után, de ami késik, nem múlik. :)

    http://xstrawberrykissx69.blogspot.hu/2014/03/o-dressalekivansaglista-o.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Amúgy nekem is mini szettjeim vannak, vagyis kettő van, van mikor 2990-re is leakciózzák őket, szerintem akkor érdemes lecsapni rájuk :)

      Törlés