A mai nap folyamán egy e-mailt kaptam a MyBeautyTools webáruháztól, amelyben a Milk Shake új külsejéről volt szó. Az új külső a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet.
A további részletekről a tovább gombra kattintva olvashattok:
Tudtad, hogy 1985-ben az American Cancer Society és az Imperial Chemical Industries gyógyszercég javaslatára nyilvánították az októbert a mellrák elleni küzdelem nemzetközi hónapjává, így indult el a National Breast Cancer Awareness Month (NBCAM) mozgalom? A mellrák elleni harc jelképe 1993-tól a már jól ismert rózsaszín szalag.
A kampány fő célja, hogy minél szélesebb körben tájékoztassa a nőket erről a betegségről, valamint tudatosítsa, az önvizsgálat, évenkénti szűrővizsgálat, mammográfiai vizsgálat fontosságát a betegség korai felismerésében. A kutatásoknak és a mellrák ellenes figyelemfelhívó kampányoknak köszönhetően a mellrák gyógyulás esélyei sokkal jobbak, mint egy évtizeddel ezelőtt, mivel nagyobb a korai felismerés aránya, mely a gyógyulási esélyeket jelentősen javítja.
Egy ilyen, figyelemfelhívó kampányt indított idén októberben a Milk Shake. Három legnépszerűbb hajápoló termékét rózsaszín köntösbe bújtatta, és az ezen termékek eladása után keletkezett nyereség 10%-át a Magyar Rákellenes Liga számára utalja át.
A kampányban az alábbi termékek vesznek részt:
Legyen gyönyörű a Te hajad is, és támogasd a mellrák elleni kampányt!
Továbbá a MyBeautyTools Facebook oldalán most mindhárom terméket meg lehet nyerni!
Így is van, mellrákra figyelni kell! Szeretem, hogy egyre több márka vált rózsaszínre októberben :)
VálaszTörlés