Ma újabb jeggyel jelentkezünk, még pedig a Skorpióval. Számomra meglepő, hogy a víz jegyhez tartozik, én úgy tudtam, hogy a tűzhöz, de mindegy is, mert mint tudjuk a Skorpiók elég tüzesek, úgyhogy a színük és az általános jellemzőjük ihlette a manit.
Most először próbáltam ki a saran warp technikát, és ez lett a végeredmény, igaz élőben sokkal élénkebbek voltak a színek, sehogy se tudtam úgy befotózni ahogy kinézett valójában:
Alapnak bordó/piros lakkot használtam, és arra tettem egy narancssárga réteget, amit elütögettem egy kis darab fólia segítségével, de szerintem ezt a technikát sokan ismeritek-talán én vagyok az utolsó a Földön aki most próbálta először-, úgyhogy nem is ragozom tovább.
Visszatérve a Skorpióhoz. Elég sok Skorpióhoz volt szerencsém, bár inkább lányokhoz, meg kell hagyni elég érdekes jegy. Egy tanácsom van velük kapcsolatban, amíg nem éri igazságtalanság őket, addig ők a legjobb barátok. Nem érdemes ezt a jegyet felbőszíteni, mert akkor finoman szóval lesz nemulass :)
Ettől függetlenül kedvelem a jegyet, mert jó emberek általánosságban.
Persze nem vakon kell hinni a horoszkópban, de bizonyos alap dolgok érvényesek benne, én akárhány Skorpiót ismertem, azok elég heves természetűek voltak, de nagyon jó emberek.
És nem csak hevesek, de szenvedélyesek is. Ezért választottam a pirosat és a narancssárgát ehhez a manihoz, mert leginkább ezzel tudtam ábrázolni a belső képemet róluk.
Nagyon tetszett a márvány hatás, kár, hogy képen nem annyira látszik, pedig nagyon meg voltam elégedve a színekkel, és a végeredménnyel, hogy egy másik jegynél is alkalmaztam a saran warp-ot. :)

Talán ennél a képnél látszanak legjobban a színek.
Egyébként szerintem ez egy nehezen befotózható mani, mivel a másik saran warp technikával készült manit is nagyon nehéz volt lefényképezni, se napsütésben, se árnyékban nem adta vissza olyan jól a márványos hatást.
Persze tudom, jó drága géppel minden megoldható, de ettől függetlenül van ötletetek milyen fényviszonyban lehet ezt a márvány hatást elcsípni?
Használt lakkok:
Avon-red wine
Manhattan-sunries saga
Essence BTGN
Nézzétek meg a többiek csodás munkáit:
azért látszik az, ha sejthető is, szerintem szép lett! :) egyébként akkor lehet jól fotózni, ha a két szín eléggé elüt egymástól élőben is. :) nekem is sikerült kicsit mellényúlnom elsőre. azóta mondjuk nem próbálkoztam vele :D
VálaszTörlésKöszönöm: ) először citromsárgával próbáltam, de nagyon rosszul nézett ki, viszont kipróbálom majd két elütő színnel, köszönöm az ötletet! <3
Törlésnagyon szép ez a lakk. szerintem illik is hozzád :)
VálaszTörlésDe aranyos vagy, köszönöm ^_^
TörlésGyönyörű árnyalat!
VálaszTörlésKöszönöm ^_^
TörlésCsini lett! SZépek a színei. :)
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm ^_^
TörlésNagyon szép lett és tetszenek a színek is, nem hiába ez a csillagjegyem, sok puszi drága Eleneim *-*
VálaszTörlésDe aranyos vagy köszönöm! Jaj de jó, akkor ezért hangolódtunk ilyen hamar egymásra ^_^ nagyon sok sok puszi Drága: *
TörlésEgyetértek az előttem szólókkal!!! :D
VálaszTörlésÉs megnyugtatlak, én se csináltam még ilyet, de én azért, mert nincs rá igény (máson elnézegem az ilyeneket, sőt gyakran kacérkodok a gondolattal is, de szerintem rajtam nem mutatna jól)
Nagyon köszönöm: ) Akkor muszáj kipróbálnod: D szerintem jó színekkel mindenkinek jól áll, vagy olyan színekkel amit szeretsz magadon:)
TörlésSzép lett :)
VálaszTörlésCsodás lett, nagyon-nagyon tetszik :)
VálaszTörlésAranyos vagy, nagyon köszönöm ^_^
Törlésfúú nagyon nagyon jól néz ki! nem egy szokványos vörös köröm hanem van benne egy kis csavar. nagyon nagyon tetszik!!! : )
VálaszTörlésDe aranyos vagy, nagyon köszönöm az elismerést, örülök neki ^_^
TörlésNagyon szép! :) Én még nem próbáltam még ezt a technikát, úgyhogy nem te vagy az utolsó. :)
VálaszTörlésKöszönöm: ) Akkor már ketten vagytok, próbáld ki, kíváncsi lennék Te mit alkotsz: )
TörlésNyugi, én sem műveltem még manikűrt ilyen technikával, úgyhogy csak lesem, mit alkottál ide :D Skorpióból én többi fiút ismerek mint lányt, ők sem egyszerűek, de ezt majd élőben megvitatjuk :P
VálaszTörlésPusza: Reni
Hajjaj, akkor próbáld ki mielőbb, a szép klassz lakkjaiddal *-* rendben, kíváncsi lettem: D
TörlésNagyon jól sikerült! Nagyon tetszik!:)
VálaszTörlésÖrülök, hogy így gondolod, köszönöm szépen ^_^
TörlésNagyon köszönöm, ^_^
VálaszTörlésNagyon jó ez a szín, egyébként még én sem próbáltam ezt a saran bigyót.... :D
VálaszTörlésKöszönöm :) Na az hogy lehet?:D Igaz nem láttam a blogodon, szerintem Te is jó színeket tudnál összepárosítani :)
TörlésSzép ez a szín! :)
VálaszTörlésKöszönöm :)
TörlésOlyan szép ez az Avon lakk! Én szeretem a saran wrap-ot, alkalmaztam már néhányszor, pont azért, mert könnyű. :) Tetszik a manid, szerintem felismerhető lett :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen :) Élőben sokkal jobban nézett ki, de megpróbálom két nagyon eltérő színnel is ezt a technikát :) No igen, egyszerű de nagyszerű manikat lehet vele varázsolni :)
TörlésNagyon tetszik :) A saran wrap amúgy hálás kis technika, én nagyon szeretem :)
VálaszTörlésKöszönöm :) Már érik egy újabb ilyen technikás mani, ami nem kihívásra készül, mert tényleg abszolút jó és látványos manit lehet vele csinálni: )
TörlésAvon-Red Wine, de csodás színe van, nekem Crystal Nailses pirosam van, szeretem :)
VálaszTörlésde lehet, hogy rendelek egy ilyet, ha még benn van a katalógusban :)
Köszönöm: ) Oh nekem 3 CN lakkom volt, abból már csak egy,de én ritkán használom, már aznap lepattog mikor felkenem, de a színe miatt megtartottam.Amúgy nagyon rég vettem ezt a lakkot, hírtelen nem is tudom,hogy kifutott -e a katalógusban...: (
Törlés