Yves Rocher-krémes tusfürdők, teszt

Sziasztok, Lányok!

Glamour napokon sikerült pár Yves Rocher tusfürdőre szert tennem, szám szerint háromra, de ma a két krémesről hozok posztot, az egyik kókuszos, a másik pedig zabtejes.

Nagyon szeretem a márkát, több termékükkel is elégedett vagyok, és nagyon klassz akcióik szoktak lenni, szóval érdemes a törzsvásárlói kártyát kiváltani annak akinek nincs, hiszen pontokat is lehet gyűjteni vásárlások után, és miután a pontok összegyűltek, bizonyos összegért lehet vásárolni a kínálatból, és ott nem számít hogy zöld pontos terméket választunk-e vagy sem.
Szóval ajánlom mindenkinek az Yves Rocher márka boltokat, a sok kedvezmény és ajándék miatt (pl: a szülinapi képeslapomon most egy Swarovski medált kaptam ajándékba, egy gyönyörű nyaklánccal, ingyen, illetve 40%-os kedvezményeket).
Visszatérve a tusfürdőkre, mint már említettem egy kókuszosat és egy zabtejeset vásároltam, mind a kettő krémes tusfürdők táborát erősítik.


Külsejét tekintve mindkét tusfürdő 400 ml-es kiszerelésben kapható, letekerhető kupakkal, és letisztult külsővel, hátulján található a magyar felirat, az összetevőkkel. Ezekhez a kiszerelésekhez lehet kérni pumpát pár száz forintért, de szokásomhoz híven elfelejtettem, úgyhogy maradt a kiöntős módszer. Mivel én szivaccsal tusolok, ezért nem folyik ki a tenyeremből a tusfürdő, de sokan megjegyezték már, hogy ha túl nagy lendülettel döntik meg fürdés közben a tubust, akkor elég nagy mennyiség kifolyik-fele a kádban végzi-,úgyhogy azt tanácsolom, hogy óvatosan használjátok, illetve, ha nem felejtitek el vegyetek hozzá pumpás adagolót.
A tubus színe átlátszó, tehát látjuk mennyi tusfürdő marad a flakonban, én kifejezetten az ilyen külsejű tusikat kedvelem.
A zabtejeset láthatjátok most a képen, ami kellően habzik, jól tisztít és az illata is finom.
Állagra elég sűrűnek bizonyult.
Elég nehéz behatárolni az illatát, mert se nem édes, se nem friss, inkább tisztaság illata van, ami körbe lengi fürdés közben az egész fürdőszobát, és órákig érezni lehet.
A bőrön is hosszan megmarad 2-3 óra elteltével is érzem a tisztaság illatot magamon. Én inkább ezt azoknak ajánlanám akik nem szeretik a nagyon fojtó illatú termékeket. Kellően hidratál, persze a szokásos minden második napon történő testápolózást nem hagytam el, de nyáron úgysincs szükségem extra hidratálásra, szóval bőven megteszik ezek a fajta tusfürdők a napi hidratálást. A másik krémes tusfürdő amit kipróbáltam, és már el is fogyott az a kókuszos:
Igazából a kókuszos egy-két pontban tér el a zabtejes testvérétől.
Az állaga szerintem ennek kicsit hígabb, viszont ugyanolyan tápláló mint a fent említett tusfürdő.
Az illata igazi kókusz-aki nem szereti a mű illatokat, annak ez ideális választás lehet-,elég erőteljes, de nem zavaróan,- legalábbis számomra, de el tudom képzeni, hogy valaki hamar ráun az illatára, de ezért jó, ha legalább két tusfürdőt használunk felváltva, szerintem én ezért nem szoktam megunni a legédesebb illatú tusfürdőimet sem. :) Szintén órák hosszára belengi a fürdőszobát az illata, és a bőrön is tartósnak bizonyult, 2-3 óra elteltével is érezem a kókusz aromáját.
Jól habzik, alaposan tisztít és hidratál.
Összességében, mindkét tusfürdővel meg vagyok elégedve, szinte csak az illatukban különböznek, és mindkét illat egyformán tetszik, úgyhogy nem is tudtam eldönteni a bejegyzés írása közben sem, mégis melyiket választanám a kettő közül.
Hatalmas mennyiséget kapunk 990 hufért, szerintem elég baráti az ára, elég sokáig elég ez a nagy kiszerelés, és tusolás mellett még habfürdőnek is használhatjuk.
Számomra 5*-ös termékek.



Melyik Yves Rocher tusfürdő a kedvencetek? Illetve melyiket kedvelitek jobban a márkától, ezt a Plaisirs Nature vonalat, vagy a Jardis Du Monde-t?


Szép napot kívánok az esős idő ellenére is :)

14 megjegyzés

  1. Kókusz, kókusz, kókusz, ha igazi kókusz, akkor kell!!! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon finon kókusz, ajánlom Neked ,van parfüm is, az is nagyon kókuszos, igazi, ^_^

      Törlés
  2. Ezt tök jó volt olvasni! Imádom az YR tusfürdőket, de én főleg a színes kisebbeket (ez így elég pontos meghatározás? :D) A kedvencem a zöld teás <3 az valami csoda!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, nagyon szépen köszönöm ^_^ Igen, pontos a meghatározás :),az lesz a Jardin vonal, én is imádom őket, mikor van a nyári kuponfüzet akkor szoktam abból feltankolni, mondjuk ezt a teásat még nem próbáltam, de ez tuti a kosaramban lesz, köszönöm a tippet ^_^ Én még a narancsosat szeretem nagyon, meg azt hiszem a mexikói vagy milyen citromot: D és a makadámdiósat: )

      Törlés
  3. hú, még sosem próbáltam yves rocher termékeket, de egyszer oda is el fogok jutni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, na majd benézünk mert van Blahán, aztán csinálunk neked törzsvásárlóit: )

      Törlés
  4. Hát a kókusz nekem kicsit tömény lenne, de azért megszagolgatnám :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valószínűleg Neked tényleg az lenne, ám lehet kapni málnásat, szedreset, olívást nagyon kellemes, nem édes illatúakat: )

      Törlés
  5. Nagyon szeretem a kókuszt minden mennyiségben, úgyhogy lehet meglesem ezt a tusfürdőt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök, jó választás lehet, ha szereted a kókuszt, van testápoló is belőle, és az is nagyon fincsi, bár elég híg, ha száraz a bőröd nem hidratál majd annyira mint kéne, de pl nekem normál bőröm van tavasszal elég az ilyen jellegű testápoló :)

      Törlés
  6. Jardins du Monde a kedvenc, de a Tőled kapott kókuszos testápolónak hála most ezekre a nagyokra is rá fogok kattanni :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azok is nagyon nagyon klassz tusik, igazából ott az illat választék ami csúcs :) jah meg az illatok :D
      Jaaa, már el is felejtettem :D Helyes helyes, megéri mert óriás kiszerelése van, és habfürdőnek is használható, bár úgy nem próbáltam, pazarlásnak érezném:D

      Törlés
  7. Jujj de jó! Azt hiszem, én is beszerzek magamnak, meghoztad a kedvemet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Ennek igazán örülök ^_^ van még sok más illatban, szerintem a málnás is szuper, főleg ha jön a meleg ^_^

      Törlés