Balea sweet art tusfürdők-teszt

Sziasztok, Lányok!

A mai bejegyzésben két tusfürdőről hoztam tesztet a Baleától.
Sokat láthatták a DM polcain, ezek nem a "tipikus" Baleás tusik, legalábbis a külsejüket tekintve.
Hónapokig szemeztem ezzel a két termékkel, aztán egy akció keretén belül lecsaptam rájuk.



Igazából a külseje fogott meg legelőször, azt hittem valami limitált kiadás, de nem, még most is látom a boltok polcain, pedig már hónapokkal ezelőtt vettem a két terméket.
A külsejük nagyon tetszik, vidám, színes, jól mutat a fürdőszoba polcon. 250 ml-es kiszerelésben kaphatóak. A bal oldali narancsillatú, a jobb oldali pedig bogyós gyümölcsös. A kupakjukat könnyű kinyitni, tetszik az átlátszó tubus megoldása, így látjuk mennyi tusfürdőnk van a flakonban.
Viszont a hatásáról nem tudok annyira pozitívan nyilatkozni.
Először a bogyós gyümölcsöset kezdtem el használni, üvegben nagyon tetszett az illata, a szeder, a málna savanykás aromáját éreztem. Fürdés közben nem nagyon lehet érezni a gyümölcsök illatát legnagyobb bánatomra, viszont kellemesen habzik és tisztít, de sajnos szárítja a bőrt, illetve az a gyenge illat is hamar elillan törölközés után.
A narancsosnak már egy kicsivel intenzívebb narancs illata van, azért is tetszett meg, mert egyáltalán nem mű. Ez is hatásra ugyanolyan mint a bogyós gyümölcs, kellően habzik és tisztít, és ugyanúgy szárít, viszont ennek az illata valamivel egy leheletnyivel jobban érződik törölközés után a bőrön, illetve fürdés közben is, narancs illattal igyekszik belengni a fürdőszobát több-kevesebb sikerrel.

Összességben nem vagyok megelégedve, bár 250 forintért nem is várhattam volna többet, viszont a "átlagos" Balea tusik sokkal jobbak, és még mennyiségben is többet kapunk ugyanennyi pénzért, ha akciósan vásároljuk. Igazából strandolás után tudom ajánlani mikor lemossuk magunkról a klórt, vagy a sót.

Ti próbáltátok már ezeket a tusfürdőket?

Kellemes napot kívánok!

6 megjegyzés

  1. Én is láttam őket a polcokon, de azt hittem, gyerektusfürdők, így nem igazán szenteltem nekik nagy figyelmet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nekem nagyon tetszett a külseje, de nagyot csalódtam, úgyhogy jól gondoltad hogy nen érdemes rájuk figyelni:)

      Törlés
  2. A bogyós gyümölcsössel pedig szemeztem egy ideje, de akkor inkább lemondok róla, ha szárít. Amúgy is van most egy rakat tusfürdőm, és ha esetleg utánpótlás kellene, a sima Balea tusik közül is simán tudok majd válogatni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ismerős: D nálam vannak tusik amiket akkor használok ha radírozok vagy ilyesmi. De ezem igazából kb kézmosónak tökéletesek.

      Törlés
  3. A sárgával elég régóta szemeztem, de még jó, hogy nem hoztam el! Akkor már inkább megveszem akciósan a balea tusfürdőket, hogyha találok valami olyan illatút. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sokkal jobbak a "sima" Balea tusik, szóval én is támogatom az ötleted ^_^

      Törlés