Augusztus első napját Filmszemlével kezdem, ráadásul péntek is van, remélem tudtok hétvégére válogatni az alábbi filmek közül.
Non Stop
Bill Marks szövetségi légimashallként dolgozik, miután "nyugalmazott" rendőrtiszt lett.
Minden a szokás szerint indul, nem úgy tűnik, hogy ezen a járaton veszély leselkedne az utasokra.
Pár perccel a felszállás után üzenetet kap, ha nem utalnak egy bizonyos bankszámlára 150 millió dollárt, 20 percenként meghal egy utas. Egyedül Bill aggódik az utasok testi épségéért, mindenki más nem hisz neki, addig míg az első gyilkosság meg nem történik a fedélzeten.
Szerintem nagyon jó film, folyamatosan izgulhatunk, és a végkifejlet is szuperre sikeredett.
Főbb szerepekben, Liam Neeson és Julianne Moore
forrás
Noé
Az Ószövetségből Noé történetét dolgozza fel a film.
Isten Noét bízza meg arra, hogy építsen egy bárkát az özönvíz előtt, ezzel megmentve sok-sok állatot. Noé nehéz döntések elé kerül, hiszen rajta múlik ki él és ki hal meg.
Nagyon vártam ezt a filmet, hiteles feldolgozása Noé történetének, megrendítően ábrázolja a férfi vívódását egy-egy döntés előtt. Miután végig néztem órákig beszélgettünk a filmről, és arról milyen nehéz fontos dolgokról dönteni, főleg, ha mások élete felett kell ítéltet mondani.
Mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg. :)
Noé szerepében Russel Crowe, illetve a Harry Potterből ismert Emma Watson is szerepel ebben a feldolgozásban.
forrás
A megálló
A huszonkét éves Oscar Grant 2008 szilveszterén dönt úgy, hogy megváltozik, jobb életet akar biztosítani lányának, és gyermeke anyjának. Oscar a börtönt is megjárta, talán emiatt is küzd anyagi gondokkal.
A fiú és pár barátja felszállnak a metróra,hogy még egy utolsót bulizznak 2008-ban, és köszöntsék a változásokkal teli 2009-es évet. A metrón amin utaznak hazafelé jövet, balhé alakul ki, leszállítják őket a metró rendőrei, akikkel szóváltásba keveredik a társaság, és ez tragédiába torkollik.
Igaz történet dolgoz fel, az film elején az eredeti felvételt látjuk, amit a metró utasai készítettek az esetről. Engem nagyon megrázott a film, nem szeretnék jogi dolgokba belemenni, de aki végig nézni szerintem ugyanazt fogja gondolni mint én, néha nincs igazság. forrás

Ez a film a Felhők felett 3 méterrel folytatása.
A történet egy évvel később folytatódik mikor Hache visszatér Angliából a tragédia, és Babival való szakítása után.
Főhősünk nem tudta kiheverni Babival való szakítását, megtudja, hogy a lány új életet kezdett, így ő is megpróbálkozik azzal, hogy más irányba terelje az életét a lány nélkül. Új barátokra, és munkahelyre tesz szert, és megismerkedik egy lánnyal, Ginnel, akivel úgy tűnik új szerelemre talált.
Minden szép és jó addig, amíg újra nem találkozik Babival, a régi érzelmek újra feltörnek.
Imádtam az első részt, a második is nagyon jó lett.
Szeretem a spanyol filmeket, mert még a romantikus történeteket is életszagúvá varázsolja pillanatok alatt.
forrás
Emellett a filmek mellett inkább sorozatokat nézünk, végre elkezdődött a Búra alatt, amit már nagyon vártunk, illetve belekezdtünk a Vikingek sorozatba is. Mindkettőt ajánlom, habár a Búra alatt eléggé megosztja a sorozat nézőket, de szerintem korrektül meg van csinálva és izgalmas is. A Vikingeket nem csak Trónok harca rajongóknak ajánlom, hanem azoknak is akik kíváncsiak az északi kultúrára.
Láttátok ezek közül valamelyik filmet? Milyen sorozatot néztek most?
Legyen szép napotok!
az első filmet már rég szeretném megnézni.......kíváncsi vagyok milyen
VálaszTörlésHa megnézted,írsz egy kommentet? Kíváncsi vagyok mit szólsz hozzá: )
Törlésvégre megnéztem.nekem tetszett a film. Liam amúgy is kedvencem,szóval nem okozott csalódást :)
TörlésHű ennek nagyon örülök amúgy, azom gondolkoztam hogy megnézem újra, tényleg jó film: )
TörlésImádtam a Noét, nemrég néztük meg (majd én is írok róla részletes véleményt :P). Bár szerintem nem volt teljesen hű a történethez, hiszen sok minden máshogy alakult benne, mint eredetileg, de ettől függetlenül a mondanivalója mélyen megérintett. Sokkoló és lenyűgöző alkotás.
VálaszTörlésIgen a család felosztás érdekes volt, de amúgy még azt most sem értem ezt a beltenyészet dolgot :D
TörlésDe a fim szuper tényleg, egyetértek veled :)
Ezeket a posztjaidat szeretem, mindig ajánlasz valami újat :) Hagyd meg ezt a szokásod, ezeket is felírtam a listámba, "miket kell megnéznem" :) :*
VálaszTörlésKöszönöm szépen <3 szerintem nem fog megszűnni ez a sorozat: )
Törlés