Az Angyalom szappan 100%-ban natúr, természetes összetevőből, és nem elhanyagolható szempont az sem, hogy szeretettel készül. Ezek a különleges szappanok Csiszár Andreának köszönhetőek, aki családanya, dolgozó nő, és szappanmentor.
Vele beszélgettem a natúr szappanok készítéséről, a különleges formákról, arról, hogyan lehet összeegyeztetni a családot, a munkát és ezt a nagyon komoly hobbinak induló szappankészítést, ami mondhatjuk úgy hivatássá vált számára.
Hogyan ismerkedtél meg a natúr termékek világával? Mikor döntötted el, hogy beindítod saját vállalkozásodat, az Angyalom Szappant?
Andi: A natúr termékekkel való találkozásom véletlen is, meg nem is. Egyrészt véletlen, mert a motivációm a szappankészítés megtanulásában elsősorban az alkotás, a kézműves technika elsajátítása volt. Kislánykoromtól kezdve mindig volt kétkezi hobbim, soha, egyetlen félórában sem unatkoztam. A legnagyobb örömömet mindig a teremtésben leltem, és ez így van ma is. Ha létrehozhatok valami olyat, ami azelőtt, hogy én megcsináltam volna, nem létezett, az számomra maga a kiteljesedés. Ez igaz sütés-főzés, kézimunka, kertészkedés, szabás-varrás és kézműves technikák vonatkozásában is.Másrészt nem véletlen, mert tapasztalom magamon és a környezetemben élőkön, hogy mennyi nyavaját „köszönhetünk” a fogyasztói társadalom egészségre ártalmas szokásainak. Az idők során egyre nyitottabbá váltam a tudatos vásárlói szokások kialakítására és a környezetünk kíméletére. A vállalkozás az életszemléletemből és a kreativitásból jött létre.
A főállásomban alkalmazottként dolgozom sok éve, talán éppen ezért érdekelt mindig is a vállalkozás világa. Egyrészt kihívásnak tartom, másrészt azok közé tartozom, akik megteszik, amit lehet, saját és családjuk boldogulásáért. Meggyőződésem, hogy egy mély társadalmi értékválság kellős közepén a legtöbb, amit magamért és a gyermekeimért tehetek, az az, hogy a mikrovilágunkat élhetővé és biztonságossá teszem. Számomra ennek egyik eszköze ez a vállalkozás. Ahelyett, hogy azokra a körülményekre mutogatnék, amik adottak, és nem tudok rajtuk változtatni, nyugodtabb lélekkel teszek meg mindent, ami belőlem fakad.
Az Angyalom Szappan arculata |
A munkát és a családot hogy tudod összeegyeztetni a szappankészítéssel? Ez sokunkra inspirálóan hathat, hogy Neked ez sikerül. Mi a titok?
Andi: Az anyai hivatás, a könyvtárosság és a vállalkozás összeegyeztetése a nagyon erős érzelmi kötődés és motivációk alapjain nyugszik, mert másként ugyan, de mindhárom a szívem csücske.
Valóban nehéz összeegyeztetni ennyi mindent, és vannak is benne nehézségeim. A saját titkomról beszélhetek csak: ez erős motiváció, nagy kitartás és teherbíró képesség, tudatosság, valamint támogatás kérdése esetemben. A motiváció csuda egy dolog, mert ezer felemelő ága van, de ahhoz, hogy előre vigyen, tudni kell meghallani a belső hangot, és merni kell kockáztatni a megvalósítással. Mert a megvalósításban bizony nemcsak a siker lehetősége van benne, hanem a kudarcé is. Ha van egyáltalán, akkor ezt tudnám megnevezni akként. Az, hogy tanuljunk meg befelé figyelni, tudatossá tenni a belső vonzódásokat, és valósággá teremteni a meggyőződéseinket, vágyainkat és hitünket. A kitartás olyan képesség, melynek mértéke egyrészt velünk születik, másrészt kapunk jobb-rosszabb mintákat belőle a családunkban. Azonban – mint minden képességünk – a kitartás fejleszthető. A teherbíró képesség már nehezebb dió. Fizikai állóképesség, testi és lelki erőnlét az alapjai. Ha részterületenként közelítjük meg, ezek is fejleszthetőek. Fiatalon lettem háromszoros anyuka. Amikor a gyerekek elérik a kamaszkort, már teljesen másként igénylik a hátteret, amit a szülő nyújt számukra. Ez olyan változás egy anya életében, amit valóságos művészet jól megélni. A tudatosság ebben is segített nekem: a felszabadult időmet és energiámat olyanra fordítom, amit szeretek, és ami teremtő. Támogató háttér nélkül aligha sikerült volna eddig jutnom. A támogatás a családom részéről nagyon sokat jelent számomra gyakorlati szempontból és a légkör szempontjából is. Például szappankészítő műhely kialakítása komoly kihívás volt: férfi tudományok és férfierő nélkül sokkal, de sokkal nehezebb lett volna. Nem tagadom, hogy van néha szemrehányás is abból, amiért sokat dolgozom és megoszlik a figyelmem. Ezeket a helyzeteket igyekszünk jól kezelni. Jelenleg éppen ez az egyik legnagyobb feladatom: meg kell találnom az egyensúlyt a felvállalt szerepek között annak érdekében, hogy semmi ne szoruljon tartósan háttérbe.
Balról jobbra: HabParádé szappan-gyümölcsparfé csokival, Mézes szappan különlegesség |
Milyen alapanyagokkal dolgozol? Mennyire nehéz őket itthon beszerezni?
Andi: Talán meglepő, de a legtöbb alapanyagomat akár meg is lehet enni. A lúg kivételével persze, ami nélkül nincs szappan, de ami a késztermékben már nincs jelen, hiszen átalakul elszappanosított zsiradékká. A szappankészítés fő alapanyagai a növényi olajok, a kecsketej és a különféle természetes eredetű adalékanyagok, például gyógynövényszirmok, ásványi agyagporok, Himalaya-só, de akad közöttük méz, kókuszreszelék és kakaópor is. Növényi olajok közül leggyakrabban kókuszolajat, pálmaolajat, hidegen sajtolt repce- és olívaolajat, shea vajat használok. A termékeimben kizárólag természetes összetevőket használok, azonban a szappankészítők mentorálása során fontos, hogy segíteni tudjak azoknak is, akik szeretik kipróbálni például az élelmiszerfestékeket. Én magam is rettentően kíváncsi voltam kezdő koromban, mik a határai a szappanmassza színezésének, így amihez csak hozzájutottam, azt ki is próbáltam. Így alakult ki az a vonulat, ami meghatározza a saját szappankészítő stílusomat. A mai napig szeretek kirándulásokat tenni: két szappanom sem pont egyforma, a standard szappanméret és összetétel megtartásával is lehet kreatívkodni kicsit. A növényi olajok beszerzése néhány éve még problémás volt, különösen vidékiként. Ma már inkább az árra és a minőségre kell jobban odafigyelni, mert a beszerzési helyek száma jelentősen bővült.
Balról jobbra: Szappankavalkád, Virágporos Kecsketej szappan, Esküvői köszönetajándék szappanok |
Milyen szappanokat készítettél a kezdetekkor? Azokat manapság is meg lehet vásárolni a webshopban?
Andi: Nem, az első receptjeim a maiaknál lényegesen egyszerűbbek voltak, és a tanulásra tökéletesen meg is feleltek. Az új alapanyagokat apránként szereztem be, és ismertem meg a szappanban való alkalmazásuk fortélyait, lehetőségeit, illetve a bőrre gyakorolt hatásaikat. A termékfejlesztéshez kellett mindaz a tudás, amire a kezdeti ismeretek mellett az évek alatt önképzéssel és saját tapasztalataimmal szert tettem.
A szappanjaid formája is különleges, ezeket hogyan készíted? Milyen formákkal dolgozol?
Andi: Fontos számomra, hogy ne váljon tömegtermékké, amit készítek, ezért tudatosan őrzöm a kézműves jelleget. A formáim változatosak, hiszen a piac igényei is azok. Vannak, akik a különleges formákat keresik, mint például a kagylóforma, vagy az állatfigurás szappan, de készítek köszönetajándék miniszíveket, rózsákat is esküvőkre, keresztelőkre, évfordulókra. Ezek a szappanok szilikonformákban készülnek, de vannak téglatest formájú, a hagyományos szappanformához közelítő szappanjaim is, mert ezt is sokan keresik. Akik ezt kedvelik, azok az egyenletes, robosztus szappanformát szeretik, amit könnyű a tenyérben megtartani mosakodás során és takarékosabb a használatban. Ezek különféle mintázatú és díszítésű szappanhasábok formájában születnek, öntőládákban. Szilárdulás után a szappantömböket kiemelem a faládából és felszeletelem őket. Ahány darab, annyiféle mintázatú szappan az eredmény, s a kreatív rész ezzel még nem ért véget... de ha mindent elmesélnék, akkor most mi ketten könyvet írnánk.
Balról jobbra: NapKristály szappan, Bájoló szappan ylang-ylang illattal és különleges csomagolásban |
Szappan Mentor is vagy, ez mit jelent pontosan?
Andi: Valóban két pilléren nyugszik a tevékenységem: az egyik a szappankészítés és értékesítés, a másik a szappankészítők segítése. Nagyon népszerűvé vált napjainkban a natúr termékek használata, és egyre többen kapnak kedvet az elkészítéshez is, de sokak problémája az információbőség. Tudjuk, hogy nagyon sok mindenre jó az internet, de azt is egyre többen ismerik fel, hogy hiteles információhoz jutni nem is olyan könnyű. Egyrészt nagyon sok időbe telik, mert az átfogó, megbízható és laikusok által is érthető ismereteket adó webes forrásokat a bőség miatt nehezen lehet megtalálni. Másrészt a szappankészítés nem olyan dolog, amit egy olvasatra meg lehet tanulni. Nagyon sok tapasztalat és speciális ismeret kell a jó szappan elkészítéséhez, sokan elakadnak, mert nincs, akitől segítséget kérjenek.
Egy példát is mondok. Sokan emlékeznek a két nemzedék előtti magyar népi kultúra szappankészítő hagyományára, és szeretnének disznózsírból szappant készíteni. A modern szappankészítő eljárás azonban már nem hamulúgot vagy sziksót használ az elszappanosításhoz, mint a dédikéink. Így az érdeklődők bizonytalanok abban, hogy jó-e az elgondolásuk, mert az internetes források leginkább a növényi vajakat és olajokat preferálják. Számos ilyen kérdés van, és a mentorálással az a célom, hogy minél többen kapjanak segítséget az önálló tanuláshoz, tapasztalatszerzéshez. A Szappan Mentor program egy választási lehetőség azok számára, akik szeretnek önállóan, saját tempóban és otthon tanulni, fejlődni. Már építem a www.szappanmentor.hu weboldalt, melynek éppen ez a témája, és ahol hamarosan többféle szolgáltatás közül választhatnak az érdeklődő szappankészítők a hobbi-készségszinttől a profi szappankészítő szintig.Ezek közül a vállalkozásindítás mentorálása már működik a www.angyalomszappan.hu/szappankeszito-vallalkozas-inditasa/ oldalon.
![]() |
Szappanmentor |
Sokan küzdünk bőrproblémákkal, milyen termékeket ajánlanál például az ekcémára vagy a pikkelysömörre? Ezeket a termékeket hogyan kell használni, milyen rendszerességgel?
Andi: Egészséges és ép bőr esetén is nagyon fontos, hogy ne használjunk szintetikus összetevőket tartalmazó bőrtisztító és testápoló szereket. Az átlagos bolti termékek hemzsegnek az allergizáló, esetenként rákkeltő adalékanyagoktól. Ezekkel érik el a gyártók, hogy erősen és tartósan illatozzanak, habozzanak, bevonják a bőrt, stb. Bőrprobléma esetén még nagyobb hangsúlyt kapnak az organikus összetevők, de fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy gyógyító szappan nem létezik. Az az ekcémás, aki egy kicsit is tájékozódott már a betegsége kapcsán, az tudja, hogy az ekcéma gyógyítása összetett folyamat (mint minden betegségé). Életmódváltás nélkül botorság tartós javulást várni, s azt pláne ne reméljük önmagától egy (amúgy kiváló) natúr szappantól. Amiben a természetes szappan segíthet, az a tünetek enyhítése az irritációmentes, kímélő bőrtisztítás által. Sok esetben már az is enyhítheti a tüneteket, ha a beteg natúr termékek használatára tér át, vagyis kiiktatja a mindennapjaiból az szervezet számára idegen és káros vegyületek tömegét.
Ekcéma és pikkelysömör esetén kiemelt jelentősége van a kecsketejnek, a Himalaya-sónak és shea-vajnak, olívaolajnak. A népi gyógyászatban a levendula illóolajat, kecsketejet és a Himalaya-sót évezredek óta használják, rengeteg szakirodalomban utána lehet nézni a bőrbetegségekre gyakorolt jótékony hatásaiknak. A só képes kiegyensúlyozni a rendellenesen működő bőrfunkciókat és beállítani az egyén számára megfelelő PH értéket. A levendula illóolajat elsősorban gyulladáscsökkentő és nyugtató hatása miatt alkalmazom, a shea-vaj szintén gyulladáscsökkentő hatásáért került a NapKristály nevű, ekcémás és pikkelysömörös, vagy pattanásos bőrre készült szappanomba többek mellett. Az extraszűz olívaolaj rendkívül gazdag antioxidánsokban, így táplálja, rugalmassá teszi a bőrt, hidratál, ha kell sebet is gyógyít és jelentősen gátolja a bőr öregedését. A hidegen sajtolt repceolaj azért a kedvencem, mert a repce magyar földön is megterem, és ugyanolyan értékes beltartalmú, mint a többi, sajnos messzi földről származó alapanyagunk. A jól elkészített kézműves szappan nem szárítja a bőrt, ellenkezőleg. Azt a természetesen védőréteget, amit a természet adott a bőrünknek, nem bontja fel. Lemoshatjuk vele a szennyeződéseket, és a hidratáló, minőségi olajoknak köszönhetően ugyanabban a lépésben vissza is adja a védőréteget. Ez azért lehetséges, mert az elkészítés során zsírfelesleget alkalmazok, ami röviden azt jelenti, hogy a kész szappanban olyan ápoló olajrész is marad, ami nem reagált a lúggal. Ez az ápoló zsírfelesleg a bőrünkön marad a zsírosság érzete nélkül, visszaadva azt a védőréteget, amit a szintetikus szerek egyszerűen lemarnak a bőrről, védtelenül hagyva azt. A beteg bőrnek ez még inkább fontos, mint az egészségesnek! Vannak olyan esetek is, amikor a leghelyesebb minden olyan anyagot kerülni, ami irritálhat. Irritációt bármelyik 100%-osan tiszta illóolaj is kiválthat, ezért van az, hogy olyan vásárlóim is vannak, akik „mindenmentes” szappant választanak, azaz az illatmentes, de kecsketejjel készült variációkat részesítik előnyben. Abban az esetben, ha valakinek pl. a fejbőre ekcémás, érdemes kipróbálnia a samponszappant, ami szintén csak természetes összetevőket tartalmaz, irritációt okozó, mesterséges úton előállított vegyületek nélkül. A „profi” natúr szappan használók kipróbálják, mely összetételű termék melyik testrész bőrfelületére válik be leginkább, és más szappant használnak az arcukra, hajukra, a felsőtestre, esetleg a lábszár kiszáradásra hajlamos bőrére is.Ahhoz, hogy a NapKristály, vagy bármely más szappan hatását megtapasztaljuk, érdemes legalább 2 hétig kizárólag azt használni az egész testre, nem csak a problémás bőrterületen. A finom sószemcséknek köszönhetően ez a szappan megszabadítja a bőrt az elhalt hámsejtektől is. Fürdés után a még nedves bőrt gyulladáscsökkentő és hidratáló hatású natúr (finomítatlan) shea vajjal, vagy extraszűz olívaolajjal ajánlatos bekenni.
Olívás Álmok |
Sokan árulnak a piacokon, hirdetési oldalakon otthon készített szappant. Kitől és mit vehetünk meg, ha biztonságos szappant akarunk használni?
Andi: Ma még kevesen tudják, de az eladásra szánt kézzel készített szappanoknak is meg kell felelniük az érvényes kozmetikai termékszabályzóknak. A jogszabályok a fogyasztót védik azzal, hogy minimum követelmények elé állítják a kézműves kozmetikumkészítő műhelyeket. A biztonságos kozmetikum köznapi nyelven annyit jelent, hogy használata semmilyen egészségi kockázatot nem jelent a vásárló számára. A szakhatóságok a szappankészítő műhely kialakításától a helyes gyártási gyakorlaton át a megfelelően biztonságos és kellő információkkal ellátott csomagolásig mindent figyelemmel kísérnek azért, hogy a fogyasztók megfelelő minőségű szappant használhassanak. Van néhány fontos ismérv, amit a biztonsággal használható szappan csomagolásán érdemes ellenőrizni, ha biztosak akarunk lenni abban, hogy nem egy sufniterméket viszünk haza.
Először is nézzük meg a csomagolást.
Ennek a terméket teljesen el kell fednie, megakadályozva azt, hogy szennyeződéssel találkozhasson.Ez azt jelenti, hogy nem lehet a szappannak olyan része, ami szabadon érintkezhet a környezetével.
A termék a csomagolásán a következőknek kell szerepelniük jól olvashatóan:
• a termékért felelősséget vállaló személy neve, székhelye (írányítószám, település, utcanév, házszám)
• a termék neve,
• funkciója (Mosakodó szappan)
• kiszerelése,
• gyártási tételszáma,
• felhasználhatóság ideje (pl. 1 év),
• minőségmegőrzés lejárata dátummal, nap, hó, év sorrendben feltűntetve,
• utasítás arra nézve, hogyan kell használni, szappanok esetében pl. „Tartsa víz alá, habosítsa fel!”
• figyelmeztetések, szappan esetében: „Kerülje a szembe jutását!”, „Száraz, hűvös, napfénytől védett helyen tárolandó!”
• Ingredients: (összetevők) az INCI kozmetikai nevezéktan szerint megnevezve
(sajnos magyarul NEM kötelező feltüntetni az összetevőket, ennek ellenére én megteszem)
Hogyan látod az Angyalom Szappan jövőjét 5 év múlva?
Andi: Akkor leszek elégedett, ha a szellemi és anyagi befektetés megtérülése után fejlődőképes lesz a vállalkozás. Nagyon sok ötletem és tervem van, bízom benne, hogy sok-sok embernek tudok segíteni a tudásommal.5 év múlva már tudni fogom, hogy a szappanok gyártására és értékesítésére vagy a mentori tevékenységre érdemes-e üzleti szempontból helyezni a nagyobb hangsúlyt.
Balról jobbra: Nyár aranya, A FűszerCsók-fahéjas csokis kecsketejes szappan, Levendula szappan |
Neked mik a kedvenc termékeid az általad készített kozmetikumokból?
Andi: Nincs állandó kedvencem, csak aktuális. Ez mindig a legújabb kreáció. Azt az érzést szeretem a legjobban, hogy hangulatom szerint választhatok a szappanjaim közül. A kecsketejesek azért talán mégis megelőzik a többit a krémes habzásuk és tápláló, hidratáló hatásuk miatt. Elsősorban az illatot, és színek vannak rám hatással, kevésbé választok forma szerint. A NapKristályt viszont rendszeresen használom az arcomra a radírozó hatása miatt, és nagyon jó hatással vannak a bőrömre az olívaolaj tartalmú szappanok is. Saját gyönyörűségemre krémeket, testápolókat, folyékony samponokat is készítek, ezek közül a krémek változatossága az, amivel nem tudok betelni, de ha úgy tartja kedvem, akkor egyszerűen bekenem magam mandulaolajjal tusolás után.
Webshop: http://angyalomszappan.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/AngyalomSzappan
Google+: https://plus.google.com/+AngyalomSzappan
Twitter: https://twitter.com/AngyalomSzappan
Instagram: @angyalomszappan
A szappankészítő konferenciáról ezen a linken olvashattok részletesen: http://angyalomszappan.hu/szappankeszito-konferencia-osszefoglalo-kepekkel/
Nagyon szépek ezek a szappanok! Én bevallom, még nem vetettem bele magam a szappanok világába, de szemezek velük. Attól félek, sajnálnám elhasználni, olyan szép. :) Örülök ezeknek az interjús cikkeknek, csak így tovább! :)
VálaszTörlésMegnyugodtam,hogy rajtam kívül van még olyan aki sajnál termékeket elhasználni:D Andi szappanjai tényleg meseszépek: )
TörlésKöszönöm szépen a dicséretet, fontos nekem,hogy ezek a dolgok eljussanak hozzátok, örülök hogy Neked ennyire tetszik: )