Interjú: HappySkin

 Sziasztok, Lányok!

A HappySkin natúr termék márka sokatok számára ismerős lehet. Egyedülálló alapanyagokkal dolgoznak, azért is, hogy még jobban érezhessük magunkat a bőrünkben.
Göcsei Kamillával, a HappySkin alapítójával beszélgettem a márka múltjáról, a különleges alapanyagokról, és a kedvenc termékeiről.





Mesélne a HappySkin múltjáról? Hogyan alakult meg a márka?

Kamilla: A márka megalakulása hosszú folyamat volt a fejemben. Először saját kozmetikai termékeket forgalmazó üzletem volt, majd úgy gondoltam, hogy lehet ennél is jobbat csinálni. Még jobban beleástam magamat a „tudományba” és eljártam tanfolyamokra, továbbá mindenféle külföldi szakirodalmat rendeltem, olvastam és az interneten is keresgéltem. Egyeztettem orvosokkal, szaktekintéllyel, sokat kísérleteztem. A végén megszületett a HappySkin, mely tetőtől­ talpig kínál természetes megoldást kozmetikai téren.

Kézzel készült BIO termékeket forgalmaznak. Mit jelent pontosan a hidegen sajtolt BIO olaj, illetve BIO virágvizek?

Kamilla: Az alapanyagok zömét külföldről szerezzük be,melyek minősített BIO alapanyagok. Ide tartoznak a virágvizek és az olajok is.
A hidegen sajtolás pedig a sajtolási módot jelzi, ahogyan a magokból olajat sajtolnak. Ez egy olyan eljárás, mely nem károsítja a hatóanyagokat az olajokban.

Balról jobbra: Aloe vera gél, Zöld tea víz, Rózsavíz






Mennyi időt vesz igénybe egy-­egy kézzel készített termék elkészülése? Hogy zajlik a Happy Skinnél ez a folyamat?

Kamilla: Mivel manufakturális jelleggel készülnek a termékek, ezért sok időt vesznek időbe. Úgy szoktam mondani, hogy a mire a termék elkészül, tégelybe kerül, címke kerül rá, becsomagoljuk, addigra már saját gyerekként tekintünk rá, s akár nevén is szólíthatnánk őket :).

Hogyan ismerkedett meg a natúr termékek világával?

Kamilla: Én gyakorlatilag ebbe születtem bele. Anyukám orvos, természetgyógyász. Ebben nőttem fel. Próbálunk egészségesen élni: vegetáriánus vagyok majd 20 éve, évente többször böjtölök, megválogatom az élelmiszereket amit megvásárolok, igyekszünk sportolni, saját kozmetikumot használunk természetesen....így nevelem a gyermekeimet is. Na azért nem kell szélsőségesnek tartani, mert azért szerintem két lábbal állok a földön

Miben különbözik a HappySkin, a már ismert, más natúr termékeket gyártó márkáktól?

Kamilla: Hogy miben különbözik, vagy miben nem, azt majd a vásárlók elmondják :): Igyekszünk olyan alapanyagokat használni, melyek úttörőnek számítanak. Szeretünk mást és máshogy csinálni.
Pl.:
- A  szappanjaink nem vízzel, hanem öko kecsketejjel készülnek, a szemránckrémünk
- Syn®Ake hatóanyaggal készül, melyet itthon más nem használ tudtommal
- Egyik arckrémünk resveratrollal és béta­ glükánnal készül, utóbbit ugyancsak nem használja itthon senki 
- Gyerekeknek készült termékeket mókás címkével látjuk el, hogy kedvük legyen a napi testápoláshoz, a szilárd testápolójuk pedig állatfejeket formáz.:)
- Az arcmaszkjaink egyedülállóan por formában kerülnek a piacra, így semmilyen ­még természetes­ hozzáadott anyagot nem tartalmaz. Gondolok itt tartósítószerre, színezékre,illóolajra,....
- Szilárd testápolóink komplexen ápolják a bőrt, hiszen több komponensből állnak, szemben pl.egy shea vajjal. Viszont ezek is tartósítószer mentesek.


Balról jobbra: Miracle arckrém resveratollal és béta-glükánnal, Poison szemránckrém SYN-AKE-kel


Milyen folyamatok alapján sikerült kitapasztalni, hogy mik azok az összetevők ami miatt egy­-egy termék hatásosnak bizonyult?

Kamilla: A hatásosság nemcsak tapasztalatokon alapul, hanem szaktudáson is. Olyan szaktekintéllyel állunk kapcsolatban, aki a receptúrákban maximális segítséget nyújt. Így biztosak lehetünk benne mi is illetve a vásárlóink is, hogy amit készítünk,az valóban natúr, természetes és hatásos is.

Mik voltak az első termékek amiket itthon piacra dobtak? Milyen kezdeti nehézségekkel kellett szembenézniük az első időkben?

Kamilla: A piacra lépésünkkor már kb. 45 termékkel jelentünk meg. Célunk volt az, hogy a tudatos vásárlók le tudják cserélni kozmetikumjaikat természetesre, natúrra, ne kelljen kompromisszumot kötni már semmiben. A nehézséget én ott látom, hogy a vásárlók nem tudják, hogy milyen veszélyt rejt magában a nem jól megválasztott kozmetikum. Mivel mérgezheti magát és családját. Ezen kívül sok olyan termék van a piacon, ami natúrnak mondja magát, vagy csak megtévesztő a címkéje, s sok vásárló be is dől sajnos nekik. Én mindig hangsúlyozom, hogy nem márkát kell választani a kozmetikai piacon,hanem az összetevő alapján vásárolni.

Balról jobbra: Metamorfózis parajdi sós testradír, Brown Sugar testradír mogyoróolajjal



Jelenleg milyen repertoárral rendelkezik a Happy Skin? Mik az idei év sláger termékei?

Kamilla: Már majdnem 60 termékünk van a piacon. Ezt folyamatosan bővítjük a vásárlói visszajelzések alapján is. Slágertermékek pl: Díva hyaluronsavas arcszérum, Poison Syn Ake szemránckrém, Ébenfekete szappan, Erdély kincse szappan, Miracle arckrém resveratrollal és béta­glükánnal.

Minden évszakban készülnek újdonságokkal?

Kamilla: Most BIO virágvizeket(zöld tea, narancsvirág, rózsavíz), továbbá shea vajat, kakaóvajat,bio kókuszolajat és aloe gélt dobtunk ki a piacra, a vásárlók visszajelzései alapján.

Balról jobbra: Ghánai kakaóvaj, Bronzosító testvaj szőlőmagolajjal, Ghánai Shea vaj



Mik azok a termékek amiket bizonyos évszakokra ajánl?

Kamilla: Nincsenek szezonális termékeink. Kiugró forgalmunk a dezodorokból van nyáron.

Bőrproblémákkal küzdő embereknek is gyártanak termékeket, miket ajánl a különböző problémákra?
Kamilla:

- Ekcémára, psoriasisra ajánlunk szappanokat, testápolókat, testradírt.
- Korpás fejbőrre, hajhullásra is tudunk megoldást kínálni.
- Érzékeny, allergiára hajlamos arcbőrre is van készítményünk
- Zsíros arcbőrűeknek is van termékünk...

Ön szerint a HappySkin az indulás óta beváltotta a hozzá fűzött reményeket? Mik azok a célok amiket az elkövetkezendő 5 évben el szeretnének érni?

Kamilla: Mindenképpen beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Én mindig azt mondom, hogyha már egy embert „áttérítettünk”, akkor már megérte a munkánk. Természetesen az 5 éves terv ennél sokkal többről fog szólni. Már a Müller Drogéria polcain is megtalálhatóak a HappySkin termékek, de ez még csak a kezdet. Ez azonban egyenlőre üzleti titok, hogy hogyan is alakul az életünk :).

Önnek mik a személyes kedvencei a HappySkin kínálatából?

Kamilla: Én mit szeretek?:) Minden termék a gyerekem, de persze vannak megunhatatlan kedvencek. Ilyen a Miracle arckrém, Hébé szappan, Provance arcradír, Angel testápoló, Brown Sugar testradír, Poison szemránckrém, Diamant szájfény, Noir szempilla spirál. Hirtelen ennyi.

Balról jobbra: Provance arcradír, Noir szempilla spirál, Hébé szappan


HappySkin elérhetőségei:

Webshop: https://www.happyskin.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/HappySkin.hu

2 megjegyzés

  1. Körülnéztem a weboldalukon és a Müllerben mindenféleképp meg fogom nézni a termékeiket, mert anyunak psoriasis-a van és láttam erre való terméket, és pont kapóra jön, mert születésnapja lesz, úgyhogy köszi az interjút (és ezzel együtt az ötletet!) :)

    VálaszTörlés
  2. Én köszönöm, hogy elolvastad: ) Viszont pláne jó, hogy sikerült ötletet adni ^_^

    VálaszTörlés