Olivia Natural, Makadámia dió olaj, teszt

Sziasztok, Lányok!

Remélem kellemesen indul Nektek a hét, és kihasználjátok a nyár utolsó heteit.
A mai posztban egy multifunkciós olajról hoztam tesztet, az Olivia natural kínálatából.

Nagyon szeretem az olaj készítményeket, és főleg az olyanokat amit többféleképpen lehet felhasználni.
Az Olivia-szappan jóvoltából én is tesztelhettem egy ilyen olajat, amit nagyon szépen köszönök innen is!

Az Olivia Natural termékeiről már olvashattatok több ízben bejegyzést, ahol már említettem, hogy természetes alapanyagokkal dolgoznak. Az olaj is 100%-os tisztaságú és finomítatlan.
Bővebb információt EZEN a linken olvashattok.

Két olajat kaptam, az egyik a barackmag olaj, a másik pedig a címben említett.


30 ml-es kiszerelésben kapható, masszív falú barna, de mégis átlátszó üvegben. Tudjátok, olyan mint a régi köptetős üvegek, csak ennek sokkal szebb a csomagolása.
Papír veszi körbe az üveg nagy részét, ahol megtalálható a márka logója, illetve a olaj megnevezése.
A kupakját könnyen le lehet tekerni, olyan az adagolója mint az illóolajoknak, kicsit nehéz belőle kinyerni az olajat, rázni kell, hogy a cseppek kijöjjenek a kis lukon.
Különösebben nem vettem észre, hogy lenne illata, üvegből érezni a kissé édes dió illatot, de használat közben nem.
Nagyon tetszik a csomagolás, tapintásra úgy gondolom, hogy a külső papír burkolás is újrahasznosított papírból készülhetett.
Mivel sokféleképpen lehet felhasználni, igyekeztem az összes módon kipróbálni, hiszen sminklemosásra, testápolásra, hajápolásra és körömápolásra is alkalmas.
Eleinte a körömágybőröm ápolására használtam minden lakkozás előtt, és bevált rá teljes mértékben. Egyáltalán nem száradt ki a bőröm, bármilyen házimunkát vagy egyéb teendőt végeztem.
Aztán a hajvégeimre is kipróbáltam. Először törököző nedves hajon teszteltem, de nekem úgy nem igazán vált be, nehezen szívódott a hajamba, ezért minden hajmosás előtt ezt teszem fel pakolásként, így tökéletesen bevált. A hajam 2/3-ra eloszlatok egy kisebb mennyiségű olajat, majd 1-2 órán át hatni hagyom, utána alaposan megmosom. Azt vettem észre, hogy a hajam fényesebb, illetve a szárazságot is enyhítette nagy mértékben a hajvégeimnél, direkt nem vágtam le a töredezett végeket, kíváncsi voltam javul-e a száraz állapot. Eddig ez az egyik leghatékonyabb ápolóm ami segített a már száraz hajvégeken, ennek ellenére úgy ajánlom, hogy vágjuk le a száraz/töredezett hajvégeket és úgy kezdjük el használni a tartós végeredmény érdekében (ma én is vágok a hajamból egy keveset).
Egy kád vízbe 15-30 cseppet csepegtetünk, utána jöhet az ellazulás :)
A víz nagyon kevés mértékben lesz olajos, aminek örülök, mert egyébként a kád nem lesz csupa olaj miután leengedtük a vizet. A bőrömet táplálta és hidratálta, két napig nem kellett testápolóznom magam.
A sminkkel is megbirkózik, 2-3 vattakorong volt szükséges egy szemsmink, illetve korrektor eltüntetésére.
Természetesen a bőrön marad egy kis olajos érzet, de én nem mostam meg az arcom azonnal rajta, hagytam egy kicsit, hiszen feszesít.
Összességében ez egy csodálatos termék, szinte mindenre használható, és nem lehanyagolható szempont, hogy natúr terméket használtam.
Nagyon sokféle olajat találhatunk még az Olivia Natural kínálatában, a Makadámia dió olajról ITT olvashattok bővebben, és ITT tekinthetitek meg a többi olajat.
30 ml 990 hufért vásárolható meg, ami ár/érték arányban is szupernek mondható, mindenképpen megéri beruházni rá.

A képet az Olivia-szappan készítette 



Ti próbáltatok már natúr olajakat? Ha igen mik a kedvenceitek?

Nagyon kellemes hetet, és gyönyörű napot kívánok!

10 megjegyzés

  1. Ez nagyon hasznos poszt volt most! :) Körül is néztem náluk, és gondolkodóba is ejtett pár termék. Egyébként most Kapolcson találkoztam ezzel a termékkel, és vettünk is egy körömvirágos szappant. Az nagyon zseniális, már most imádom! :) Úgyhogy szerintem nagy barátság lesz a miénk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen: ) Eszméletlen jó termékeik vannak, én is akarok venni szappanokat, főleg bőrproblémára. Használtam sok natúr terméket (Manna,Zelka) de az Olivia Natúrálhoz én is ragaszkodom, szóval osztom a véleményed: )

      Törlés
  2. Hajra lehet kipróbálom, most egy üvegcse argánolajat nyúzok, de a csoda várat magára :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Argán olaj egyenlőre csak a Milk Shake vált be. Nekik is van argánolajuk, majd ha ez elfogy ki fogom próbálni: )

      Törlés
  3. Nagyon jól hangzik :) valamikor meg fogom venni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök, remélem be fog válni: )

      Törlés
  4. Csoda ez a termék , én most vágatatam le a hajam, ilyen nyakig érőre, kipróbálom ezt a makadámia dió olajat :) Hasznos poszt volt, puszillak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy megrendleted, alig várom hogy írj róla ^_^ millió puszi^_^

      Törlés
  5. Tényleg nagyon sokoldalú termék. Nyáron nem igazán vonzanak az olajos dolgok, de jön az ősz... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nyáron a hajamra is muszáj olajat kennem, az minden évszakban szükséges nekem: ) egyébként nyáron én sem használok testre olajakat, de ezt keverni is lehet krémes testápolóba: ) De igen, itr az ősz itt van újra, elővehetjük a tartalmas krémeket: )

      Törlés