Sziasztok, Lányok!
Én eddig nem hallottam még az UMA márkáról, ezt a palettát Flóra blogsalején vettem.
Mostanában minél természetesebb sminkre törekszem, úgy látszik a kor előre haladtával változott az ízlésem is sminkek terén.:)
Lássuk mit tud ez a csupa nude színből álló paletta.
A felső képen a paletta zárt tokkal látható. 12 centi hosszú, és 6 színből áll. Mint látjátok a tok egy része fekete, márkajelöléssel, a többi része átlátszó, jól láthatóak benne a színek. Jól záródó, masszív a panel.
Nekem tetszik ez az egyszerű külső.
Felnyitva a palettát, találunk benne egy applikátort, amit nem próbáltam ki, számomra használhatatlan.
A színeknek sajnos nincsen nevük, ezért balról jobbra láthatjátok a színmintákat:
Három csillogós, és három matt szín található benne.
A színmintákat alappal készítettem, viszonylag jól pigmentált. Az első, a harmadik, és a ötödik szín tartalmaz apró arany csillámokat, amik felkenve szinte teljesen láthatatlanná válnak, de ezt a képek is jól visszaadják.
A színek jól építhetőek, bár kevésbé könnyen satírozható, de kitartó munkával (satírozással), szép eredményt érhetünk el.
A porzásuk a Sleek palettákhoz hasonló, ez nálam az elviselhető kategóriába tartozik.
Tartósságukat tekintve alappal 4-6 óra között mozog, ami szerintem nem kiemelkedő teljesítmény, de rövidebb időszakra hordható sminket lehet vele készíteni.
Összességében, hétköznapra kiváló paletta minden előnyével és hátrányával, örülök neki, hogy megvásárolhattam Flóra blogsalején.
Ismeritek a márka termékeit? Szeretitek a matt színeket?
Legyen szép napotok!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A matt nude színek a gyengéim, de sosem szántam rá magam, hogy vegyek is egy ilyen palettát... Ki érti ezt? :D
VálaszTörlésMert a lakkok fontosabbak, ahogy nekem is :D
TörlésÉrdekes színe vannak. Korábban a lilás UMA palettát akartam megvenni, de végül nem vettem meg.
VálaszTörlésNekem amúgy tetszik a paletta, de nem értem a csillogósból hogy lett matt mikor felkentem :D
TörlésUMA palettát még életemben nem láttam. Hol lehet kapni egyébként?
UMA termékekhez még semmi közöm nem volt, de annyira ritkák a normális matt színek, hogy simán megér egy próbát. A színei tetszenek, én még hiányolok egy bónusz matt feketét (ha valaki tud ilyet, javasolja :D ), de akkor már nem lenne nude :)
VálaszTörlésEddig nekem sem, de Flóra nagyon jó áron adta, mostanában szeretem a nude sminkeket magamon, és matt palettám meg amúgy sincs :) Essencenek volt régen matt feketéje, nekem még van belőle egy pindúrnyi adag, igaz vagy 5 éves duóról van szó, azóta 300 szor kivonták. Talán az egyik quattro-ban kaptak helyet a legszebb matt fehér és fekete színek. Már bánom hogy nem tankoltam fel belőle annak idején.
TörlésNekem is nagyon kéne már valami matt szemhéjpúder paletta, mert mindig csak szaténosokat, csillámosokat veszek. Remélem találok valami elfogadható árút többféle színnel :) Ennek pl. nagyon kellemesek a színei :)
VálaszTörlésFogalmam nincs hol lehet kapni egyébként, Flóra se tudta :D De ez szerintem neked is jó lenne. Viszont akkor lehet neked adom.
Törlés