Közelebb a 30-hoz, avagy születésnapi ajándékok

Sziasztok, Lányok!

A bejegyzés címe igazából a születésnapomra utal, egy héttel ezelőtt töltöttem a 26-ot, és van egy sanda gyanúm, hogy ez a 4 év hamar el fog röppenni, pedig még csak most voltam 20 éves! Hihetetlen milyen ütemben szaladnak az évek 20 felett.
No mindegy is, igazából a születésnapi meglepetéseimet szeretném Nektek megmutatni, mert van ami érinti a blogot is :)

Igazából brutál mód lebetegedtem, tehát "boldog" születésnapom volt, és még voltak kisebb-nagyobb ajándék pofonok az élettől előtte-utána, szóval azt hiszem ez a 26 emlékezetes marad, sajnos inkább negatív mint pozitív értelemben, bár igyekeztem és még most is igyekszem a szép dolgokat látni, még ha most nehéz is, de senkit nem fárasztanék a lelki "nyomorommal", meg nem is ide tartozik, de van oka a rendszertelen posztolásnak, gondoltam ennyivel tartozom Nektek kedves olvasók, remélem hamarosan minden visszaáll a régi mederbe.
Nos lássuk mivel is próbáltak kedveskedni a család tagjaim :) Aki követ Instagramon már láthatta a tortám, úgyhogy azt most nem mutatom meg, de minden mást igen :)




Elő szülinapi ajándékként, a Párom ezzel a csodálatosan gyönyörűen puha Kitty párnával lepett meg, azóta elválaszthatatlanok vagyunk a párnával, de tényleg, ahogy fordulok jön velem :D









Szintén Páromtól kaptam ezeket a lakkokat, igaz ott voltam mikor kiválasztottam, de így is nagyon nagyon örülök neki :)







Kaptam két zoknit, és egy csúcs szuper rózsaszín pizsit, de azt nem fotóztam be. Kaptam zselécukorszerű desszertet, azt pont ma faltam be, és még pár lakkot...Négy darab China Glaze-t egy Picture Polish-t és egy Golden Rose lakkot ^^









A testvérem lepett meg ezekkel a gyönyörű szép rózsákkal, illetve a Páromtól is kaptam egy szálat. Minden évben tulipánt kapok, de az már elvirágzott, illetve az asztmám miatt nem tarthatok itthon semmi olyasmit aminek porzója van, legalábbis a látható, nagy fejűeket.
Annyira szépek, még most is meg vannak, minden nap megcsodálom őket :)










Nos ilyen sok szép dolgot kaptam, és annak ellenére, hogy úgy érezem minden pocsék, csak összetehetem kezem-lábam, hogy ilyen családom van, és a legrosszabb helyzetben is igyekeznek felvidítani.
Lehet, hogy nem ez volt a világ legjobb szülinapja, mégis mikor felköszöntöttek sírva fakadtam örömömben, mert ennyi meglepetésre nem számítottam, és nagyon nagyon sok szeretetek kaptam, a családomtól és a barátaimtól amit nem győzök megköszönni, remélem idővel mindenkinek meghálálhatom az utóbbi idők gondoskodását! :)

Esetleg látnátok valamelyik lakkról posztot? :)

Legyen szép estétek!

59 megjegyzés

  1. nagyon boldog szülinapot kívánok neked még egyszer! azért remélem felvidulsz, és jobbra fordulnak a dolgok hamarosan!!! itt vagyok, ha bármiben szükséged van rám ;)
    melyik china glaze lakkokat kaptad?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, annyira jó érzés volt, hogy gondoltál rám a szülinapomon is, meg most is és mindig, neked is szól az utolsó pár sorom :) Az a tudat vigasztal, hogy sosincs úgy, hogy ne legyen valahogy :)
      Ja igen azt nem írtam oda :) Dance Baby, Bottoms Up,Thistle Do Nicely, At Vase Value :)

      Törlés
    2. nagyon szívesen!!! :D az at vase value-t teszteld nekem :D olyan szép szín! egyébként mindegyik az :)

      Törlés
    3. A China Glaze lakkok közül azt fogom kipróbálni elsőnek, de olyan borús idő van, hogy nem tudok lakkot fotózni...valahogy életlen lesz a kép napfény nélkül, remélem hétvégén már sütni fog a nap :)

      Törlés
    4. utálom ezt az időt én is :P

      Törlés
  2. Nagyon boldog szülinapot :) És kitartást <3. És igen 20 felett csak úgy repülnek az évek, 25 felett meg még jobban. én múlt hónapban múltam 27, úgyhogy tudom miről beszélek ...:P a lakkokról meg gyühetnek a tesztek szépensorjábanegymásután.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Réka <3 Nem is nézel ki 27-nek, bár ez nem tudom mennyire nyugtat meg :D Ne is mond, akkor már most elkezdem ünnepelni a 27-et ezek szerint már úgyis mindegy :D
      Hozom őket, a Picture Polish már befotózva, kipróbálva :) Az lesz az első :)

      Törlés
    2. Hááát, köszönöm szépen, már többen mondták, hogy letagadhatnék pár évet. szerencsére már vagy két éve a személyimet sem kérik el, ha alkoholt vásárolok :P Azért még kicsit élvezd ki a 26-ot, aztán egy hónap múlva már készülődhetsz a 27-re :) Szép kis lakk a PP, bár nekem már elég rózsaszín.

      Törlés
    3. Ha nem vagyok kisminkelve akkor nekem még elkérik: ) végülis nem rossz: D Tudod, én rózsaszín mániás vagyok: D

      Törlés
  3. Boldog születésnapot kívánok utólag is :) Legyél nagyon-nagyon boldog! :)
    ÉS sok kitartást, a mélyről már csak felfelé vezet az irány, minden jóra fordul.
    Ez az év egyébként is egy hullámvölgy szerintem majdnem mindenkinek.... :/
    Az én lelkemnek valami szép rózsaszín lakk tenne jót :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, annyira kedves vagy, komolyan megkönnyeztem a kommenteket, sokat jelent nekem. Remélem, azt hittem rosszabb már nem lehet, erre de, szóval most már annak örülök, ha stagnál a rossz,bár nem panaszkodom, mert kaptam jót is, csak a negatív dolgot többségben vannak :) De annyira kedvesek vagytok, hogy tényleg jobban érezem most magam. :) Amúgy a tavalyi évem is pocsék volt, nem gondoltam volna, hogy valami fogja überelni, erre de, igaz már kínomban röhögök rajta. Pont néztem egy animét a hétvégén, és abban egy nagyon szerencsétlen sorsú nő mondta, hogy "ha valaki megannyi terhet cipel, kínjában már nevetni tud a bajain, mert ha nem így lenne teljesen felemésztené az"-pont jókor jött a mondat akkor :)
      Én is azért választottam sok sok rózsaszín lakkot :D No az Electric Dream rózsaszín, nemsokára lesz vele poszt, remélem a képek kicsit felvidítanak.:)

      Törlés
    2. A nevetés amúgy is gyógyít, meg minden élethelyzetben sokat segít az emberen. Azt az egyet senki nem veheti el tőled! :)
      Már most várom a lakkos posztot! :) És örülők, hogy én is szebbé tettem a napodat :*

      Törlés
  4. Boldog szülinapot megint!!! :D
    És nagyon szépek a lakkok...
    És nagyon sajnálom, hogy pont a napodon betegeskedtél...én is jártam így, nagyon bosszantó /:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm :) Köszönöm a lakkokra vonatkozó dicséretet is, azért remélem tetszeni is fog majd valamelyik :D
      A legrosszabb, sose voltam még beteg senki szülinapján, ha jól emlékszem :) Akkor kívánom neked is azt, hogy soha többet ne töltsd betegen a szülinapod :)

      Törlés
    2. Így messziről már látom, hogy lesz pár kedvenc, de azért vároma képeket, hogy meglássam "élőben" milyenek...:D
      Remélem te se fogsz többet betegeskedni ilyen alkalmakkor...:S

      Törlés
    3. :D remélem a héten még látok napfényt és akkor már tudok fotózni ^_^ köszönöm szépen a jó kívánságot: *

      Törlés
  5. boldog születésnapot :) 30-on túl is van élet :D szerencsére,különben már nem élnék :D

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szépen köszönöm :) Na most ezen jó hangosan felröhögtem :D Én attól félek, hogy 30 évesen is ilyen maradok amilyen vagyok, mert hol nagyon fiatalnak tűnök, aztán meg előtör belőlem a matuzsálem énem :D Azért már várom a 30-at, igaz néha jóval többnek érzem magam :D Remélem Te azért jól megünnepelted mikor betöltötted ^^

    VálaszTörlés
  7. Boldog születésnapot így utólag is! Sok szép és izgalmas dolgot kaptál :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm ^_^ Végre tudtam írni, ugye a Te posztod ösztönzött, van tesztelni valónk: D

      Törlés
  8. Nagyon szép ajándékok!! Boldogságos Szülinapot!!! Nem tudtam hogy most tartod, de most legalább tudom. Majd kapsz akkor egy meglepit, sok puszi Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm Juditom!:* Ugyan, ne fáradj, ennek is úgy örülök hogy most felköszöntöttél ^_^ hatalmas ölelés és puszi Neked: )

      Törlés
  9. próbáltam a válsz gombra kattintani de nem működött....
    nem emlékszem,hogy ünnepeltem meg...már régen volt :D -eheheh lassan újra ünneplem a szülinapom...
    amúgy minden kornak megvan a maga szépsége. szerintem a kor nem számít az a lényeg lélekben mennyi vagy :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valamikor nekem se működik: ) Igen, mindjárt ikrek hava lesz ^_^ Amúgy pont írtam ezt hogy minden kornak meg van a maga szépsége aztán kitöröltem mert féltem hogy félre érthető lesz: ) de teljesen igazad van: ) meg ugye tényleg az számít mennyinek érzi magát az ember ^_^

      Törlés
  10. Boldog szülinapot! :) Az élet dolgait meg nem érdemes túlstresszelni. Mostanában a mindig lesz valahogy, olyan nincs, hogy nem "filozófia" szerint élek, és eddig nagyon bejött :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen ^_^ Nos abban igazad van hogy nem kell túl stresszelni bizonyos dolgokat, próbálom ezt szem előtt tartani, csak most sok rossz történt egyszerre, de tudom hogy lesz ez még így se, csak ki kell várni. Nagyon köszönöm a tanácsot ^_^

      Törlés
  11. Boldog szülinapot így utólag. :) Csudi dolgokat kaptál! A napsütést már én is nagyon várom, mert olyan semmilyen a kedvem ebben a borongós, hideg időben. Na de fel a fejjel, mosolyogj amennyit csak tudsz, és keresd az alkalmat egy kis bolondozásra. :) Az évek meg már csak ilyenek, száguldoznak, hogy észre sem veszed, de nyugi, én sem érzem magam sokszor "méltónak" a koromhoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen ^_^ Mondjuk szeretem ezt a borongós időt, igaz nem egyfolytában, és főleg négy fal között: D pedig jól esne egy kis fagyi, de sajnos le kell róla mondanom :( Megnyugodtam hogy nem csak én vagyon ezzel így, igaz ez csak egy szám, hogy hány évet éltünk eddig ^_^

      Törlés
  12. Boldog szülinapot :) Nagyon szuper ajándékokat kaptál, látom, most lakkból nincs hiányod :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm :)
      Na igen, volt és van még mit kipróbálni :D De már minden dobozt meg polcot kinőttek a lakkok...nem lesz ez így jó:D

      Törlés
  13. Boldog szülinapot! Kitartás, semmi nincsen véletlen, avagy minden jó valamire, ha másra nem, elrettentő példának, és ha már nincs lejjebb, csak feljebb lehet :) Na ez volt az én közhelytáram mára, de szerintem ezek nagyon igaz szavak, szóval nemcsak azért írtam le őket, hogy koptassam az ujjbegyeimet... És borzasztó, tegnap még én is csak 19 voltam... ma meg már!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm :) Sok közhelynek van nagyon sok jelentőség tartalma, szerintem úgyis vannak helyzetek mikor az ember nem tud okosat mondani :D Viszont ez pont az, egyenlőre mélyrepülés van, talán holnap kapunk olyan hírt amitől már felfelé ível az életem, meglátjuk:) Egyszer mindennek vége szakad :D
      Ne is mond, amúgy 18-at nem mertem írni :D :D :D :D

      Törlés
    2. Akkor szorítok, hogy a holnapi jó hír legyen!

      Törlés
    3. Köszönöm, végülis fogjuk rá hogy jó hírt kaptunk, de egy hét múlva kell nagyon jónak lenni, szóval haladunk, köszönöm még egyszer: )

      Törlés
  14. Boldog születésnap utániságot kívánok! :))) Most már akkor csupa jó dolog történjen veled az évben!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, nagyon nagyon szépen köszönöm ^^

      Törlés
  15. Oh nagyon rossz volt olvasni, hogy gondjaid vannak! Remélem minden hamar rendbe jön, ha bármiben tudok segíteni vagy csak egy lelki támaszra lenne szükséged én itt vagyok (igaz elég messze :( )
    Nagyon szuper ajándékokat kaptál! :) Már én is állandóan azon rágódok, hogy lassan 30 leszek, mert úgy repülnek az évek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, ezért nem tudtam még írni neked: )
      És ahogy elnézem ma is esni fog, de elvileg nemsokára itt a tavasz: )
      Úgy repkednek az évek. Emlékszem 18 alatt voltam még mikor egy barátunk mondta,hogy 18-ig annyira nem telik az idő de utána szélsebesen. És mennyi minden történik az évek alatt:)

      Törlés
  16. Boldog szülinapot, Azrail!
    A párnádért és a lakkokért oda vagyok! :) Múlt szülinapomra Hello Kitty-s tányérokat és poharakat (is) kaptam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm: ) Még egy Kitty rajongó, de örülök neki ^_^ Nekem is van tanyérom meg poharam: D

      Törlés
  17. Nagyon nagyon nagyon boldog Szülinapot! :) Azok a lakkok *.*

    VálaszTörlés
  18. Boldog szülinapot :) !! Szuper ajándékokat kaptál :)
    A lakkokra nagyon kíváncsi vagyok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm ^_^ hozok róluk posztot akkor: )

      Törlés
  19. Boldog szülinapot utólag is!!! :)
    Legszebb korban vagy, ettől már csak 40 felett szebb ;)) De komolyan. Nekem is hamarosan szülinapom lesz és az már közelebb van az 50-hez, mint a 40-hez, de nem esem kétségbe. Már nem kell gyereket pelenkáznom, nem kell óvodába cipelni, nem kell vele tanulni, végre "felszabadultam" :) Végre törődhetek magammal. Lehet másoknak furán hangzik, de pár év és majd megértenek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen: ) Elvileg én is úgy tudom ez az egyik legszebb kor,de szerintem a mai fiatalolnak. nagyon sok nehézséggek kell szembenézniük, a 40 feletti rokonaink és barátaink azt mondják nem lennének ma fiatalaok. :)
      Oho én még ez előtt állok, de amúgy megértem amit mondasz, hallottam mást is erről a témáról, és teljesen érthető hogy ezt írod. ^_^

      Törlés
  20. Boldog szülinapot! De aranyosak, hogy ennyi mindennel megleptek! Az a Kitty párna ránézésre tényleg nagyon puha :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen: ) A legjobb párna a világon ^_^

      Törlés
  21. Nagyon sok szép ajándékot kaptál, de azt hiszem a legfontosabb mégis csak az, hogy a családod és a szeretteid mind melletted állnak, akármilyen nehéz időszakon is menj most keresztül. Ezek az emberek az igazán fontosak az életünkben, ők a nagy ajándékok, és te ebben nem szűkölködsz :) Ne aggódj, minden jóra fog fordulni :) A lakkok pedig csodásak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, annyira jó hogy ők is és ti is mellettem vagytok most, hiszem hogy nem marad minden rossz, sőt most már kezdem magam jól érezni ahhoz képest ami volt pár héttel ezelőtt: ) köszönöm a türelmet és a támogatást: *

      Törlés
  22. Utólag is nagyon boldog születésnapot kívánok! Remélem minden rendeződik az életedben, fel a fejjel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De kedves vagy, nagyon szépen köszönöm a jó kívánságokat ^_^

      Törlés
  23. extra utólag,de boldog szülinapot (sajnos csak most hétvégén van időm bepótolni a blogolvasást...), csodásak a lakkok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen kedves vagy, nagyon szépen köszönöm ^_^

      Törlés
  24. Huu ne haragudj, hogy így nagyon nagyon utólag kívánok boldog születésnapot! És mindenki annyi idős amennyinek érzi magát ezt ne feledd:)
    Hello Kittys párna:D Milyen cuki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedvey Tőled, hogy felköszöntesz, nagyon köszönöm ^_^ Ebben teljesen egyetértek, remélem 80 éves korunkban is így fogjuk gondolni, hogy 20 évesek vagyunk. :D Van egy törölközőm is, most már két Kittyt szorongatok alvás közben.: )

      Törlés