Sziasztok, Lányok!
Ismét jelentkeztem Manna kihívására, nagyon tetszett a téma, és tavaly egy mani készült ebben a témában (azért hogy kicsit előre szaladjak, karácsonyi témám se volt tavaly, idén viszont aktivizálom magam kihívás terén).
Ne haragudjatok, de még mindig nagyon olyan ramaty állapotban van a körömágyam, hogy valami hihetetlen, nem tudom miért nem akar gyógyulni, nem fogom többször leírni, mert biztos idegesíteni fog mindenkit, ha sokat szajkózom, de előre dolgoztam, tehát ez azt jelenti, hogy egyik képen sem lesz szép a kezem.
Lássuk az édességet:
Muffinokat alkottam, mindig is ki szerettem volna próbálni a muffinos körmöket, így sikerültek elsőre :)
Több fényképet is csináltunk róla, de egyik sem lett élethű, csak ez az egy. Megbántam utólag, hogy fedőlakkal fixáltam ezt az egészet, mert tejesen elnyomta a mintát.
Nézzétek meg a többiek fantasztikus munkáit is:
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Csodálatos lett , imádom :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen :)
TörlésNagyon szép édességek, megenném :) :*
VálaszTörlés:D, köszönöm szépen :)
TörlésNagyon szuper lett! :)
VálaszTörlésNagyon köszönöm :)
Törlésnagyon cuki lett :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen :)
TörlésCsodaszép lett! :)
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm :)
TörlésNagyon nagyon tetszik! :))
VálaszTörlésÖrülök neki, nagyon köszönöm :)
Törlésjuuj. nagyon jó lett!:) x
VálaszTörlésBianka
Köszönöm szépen :)
TörlésSzép és egyszerre félelmetes! Tuti nem enném meg, mert félnék, hogy vmi csínytevés van benne! :D pl chilis sütőtök :D
VálaszTörlés:D jó ötlet :D Köszönöm szépen :)
TörlésHogy te mennyire ügyes vagy! :-O
VálaszTörlésElpirultam, nagyon köszönöm :)
TörlésNagyon aranyos muffinok :)
VálaszTörlésnagyon fincsi lett!! : )))
VálaszTörléslátom neked se működik a kód, itt szenvedek miatta már egy ideje, most már jól felidegesített úgyhogy hagytam a fenébe. de látom nektek se műkszik : )
Köszönöm szépen :) nem sajnos, pedig mindenféle képen próbáltam beírni :(
TörlésSzuper lett, nagyon tetszik! :)
VálaszTörlésKedves tőled, köszönöm szépen :)
TörlésDe jól néz ki, kifejezetten guszta! *.*
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy tetszik, köszönöm szépen :)
TörlésNagyon szép...*-*
VálaszTörlés(megkívántam a muffint...ha meggyogyulok sutok egyet...xD)
Majd írd meg milyet sütöttél :D Köszönöm szépen :)
Törlésahh de megennéééém :3
VálaszTörlés:D Én is ennék már egy jó muffint :D
TörlésNagyon jó lett! :)
VálaszTörlésDe jó ötlet, szép lett! :)
VálaszTörlésTavaly ősszel készítettem sütőtökös muffint, nagyon fincsi lett, most ismét megkívántam :)
Kedves vagy, köszönöm szépen :)
TörlésHű, sajnos semmilyen formában nem eszem sütőtököt. :( Pedig sokan szeretik, nem is értem magam :D
Nagyon cuki lett :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen :)
Törlésnagyon édes! :))
VálaszTörlésKöszönöm szépen :)
TörlésEz nagyon tetszik!!
VálaszTörlésNagyon örülök neki, köszönöm szépen *-*
TörlésSzép lett! Tetszik. :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen :)
TörlésNagyon szuper lett :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen ^_^
Törlésnyami. :3
VálaszTörlés^_^ na jó, én is megkívántam:)
Törlés