Sziasztok, Lányok!
Ma egy ős régen birtokomban lévő China Glaze lakkot mutatok meg Nektek, ami az Eyes Like Sapphires névre hallgat.
Még a párom választotta nekem, egyik kedvenc színe a kék, ezért esett a választása erre a lakkra, és milyen jól választott nekem :)
A külsejéről újdonságot nem tudok írni, 14 ml, vékony, ám könnyen kezelhető ecset, a kupakja is a szokásos fekete színben érkezik.
A manit ma sikerült befotózni, mert elkaptam némi napsütést, hátha sikerül élethű képet készítenem.
Nos nem annyira jött össze, a fenti képen látszanak az üvegben az ezüst apró csillámok, amit a körmömön már nem sikerült elkapni, mert nem sütött annyira a nap mint amennyire szerettem volna, de a kék alapszín tökéletesen látszik a képen.
Két rétegben tökéletesen fed, elég hamar szárad, de egy kis Essence BTGN-t kentem rá, hogy fényesebb legyen a végeredmény. Viszont sokkal hígabb a lakk mit amit megszoktam a China Glaze-től, tehát óvatosan kell vele bánni.
Egyébként az apró ezüst csillámok élőben sem annyira látszanak, a lakk üvegéhez mérten elég keveset vesz fel az ecset, bár közel hajolva, azért olyan mintha az éjszakai égboltot nézném a körmeimen.
Összességében, nagyon szép lakkról van szó, ami nem csak borult időben, de napsütésben is megállja a helyét.
Nagyon örültem, hogy ezt választotta a Párom, mert olyan vagyok én is mint egy szarka, mindenre lecsapok ami csillog :)
Illetve nagyon tetszik ennek a kéknek az árnyalata, se nem sötét, se nem világos, abszolút aranyközép utat találták el a készítők.
Nektek meg van ez a lakk?
Amúgy már sehol nem lehet kapni Essence BTGN-t? Múltkor láttam a Müllerben, de nem vettem, mert még volt itthon, ma meg már nem látok sehol...:(
További kellemes estét!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
a btgn a kedvenced? ha gondolod nézhetek, hátha találok. :)
VálaszTörlésszép a lakk, bár nem vagyok nagy kék fan, de jól áll neked! puszi :)
Igen, teljesen meg vagyok vele elégedve, de sehol se látok, hátha még akad valahol, ha véletlen rátalálnál egyre nagyon megköszönném, persze ki is fizetném :)
TörlésNagyon köszönöm O.O puszillak :)
nagyon fain ez a kék
VálaszTörlésIgen, igen :) Köszönöm :)
Törlésgyönyörű körömlakk, nagyon szép a színe :D Apró ezüst csillámok... akkor méginkább kedvenc, imádom ami csillog és szikrázik :D :*
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm :) Akkor Te is olyan szarka vagy mint én :D Puszillak
TörlésAhh, királykééék *.* Úristen, mennyire fantasztikusan gyönyörűűűűű! :D Akarooom :D
VálaszTörlésDe aranyos vagy, annyira bírom, hogy ennyire lelkesedsz :) Köszönöm ^^
TörlésHúú, szuper ez a kék lakk, és jól is áll!! :)
VálaszTörlésKedves Tőled, nagyon köszönöm :)
TörlésA quick dry-t kivonták, a high gloss kapható a Müllerben, nekem is a kedvencem volt :( nagyon szép ez a szín :)
VálaszTörlésA fenébe, az meg nagyon nem szimpi, az alap lakk se vált be a quick-től :S Köszönöm az infot, és a dicséretet :)
TörlésNekem a fekete üveges High Gloss van, és ugyanolyan jó, mint a régebbi BTGN :-)
TörlésEnnek utána járok, mert az SV drága és a CG lakkjaimat rendre összehúzza.
TörlésA színe imádat, olyan királykék *.;*
VálaszTörlésUI. Nyereményjáték van nálam, ha van kedved, jelentkezz! :) :
http://divat-mania.blogspot.hu/2014/05/nyeremenyjatek.html
Nagyon köszönöm :)
TörlésKöszönöm, hogy szóltál :)
Kék, nekem ennél több nem kell, nagyon szép és jól áll :)
VálaszTörlés:D Igen, a kék mániások :D Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy ^^
Törléskéééék *.* <3 :)
VálaszTörlésDe cuki vagy :D Köszönöm ^^
TörlésImádom a kék lakkokat, ez is gyönyörűséges :)
VálaszTörlésKöszönöm :) Azért azt bánom hogy az ezüst csillámokat nem tudtam lefényképezni, mert hát úgy lett volna tényleg még szebb :)
Törlés