Ziaja kakaóvajas termékcsalád-teszt

Sziasztok, Lányok!

Ma egy termékcsalád tesztjével készültem, amit még tavaly decemberben nyertem a Firzura és szépség-től.
Nagyon örültem, hogy benne voltam az öt szerencsés között, főleg, hogy a Ziaja termékei nem teljesen újdonság számomra. A csomag tartalmazott egy tusfürdőt, egy testvajat és egy arckrémet.


A testvajról már írtam tesztet korábban amit ITT olvashattok, ezért ma a tusfürdőt és az arckrémet veszem górcső alá.




Elsőként a tusfürdőről számolok be Nektek, ami óriási kiszerelésben érkezik a maga 500 ml-es barna és kék feliratú  flakonjában.
Ez már a második tusfürdő amit elfogyasztok a kakaóvajas illatból.
Csak dicsérni tudom, a krémes állaga kellően hidratálttá varázsolja a bőrt, és finom édeskés kakaó illatba burkolja azt. A bőrön tartós illata van, még másnap is érezni halványan.
Különösképpen nem igényel testápolást a bőröm, a tusfürdő használata után, ám mégis a testvajjal az igazi, bár a tényhez hozzátartozik, hogy  minden másnap szoktam magam testápolóval/testvajjal bekenni.
A tusfürdő egyik kedvencem, Glamour napok alkalmával vagy ezt, vagy a narancsos testradírt fogom megvenni terveim szerint.









A krémet ilyen csomagolásban keressétek a drogériákban.
Szimpatikus, hogy az arckrémeket ilyen papír dobozban árulják, kár, hogy a testápolókkal nem így tesznek, sőt még fólia is szokott az arckrémeken lenni.











A doboz kinyitása után, egy cuki 50 ml kiszerelésű tégelyt találunk, tipikus Ziaja színekkel amik a többi kakaóvajas terméken is találhatóak.
A kupakot könnyű letekerni és ugyanilyen könnyű visszazárni.
A krémet egy ezüst fólia zárja légmentesre.










A krém fehér színű, nagyon sűrű állagú, már-már a testvajéval vetekszik.
A hidratálás mellett, bőr kisimító hatással kecsegtet. Az illata isteni finom, ugyanolyan mint a tusfürdőé és a testvajé édes kakaó.
Míg hűvös volt az idő nappal használtam, egész hamar beszívódott, és nem száradt ki az arcom, akármennyire fújt a szél, de mióta beköszöntött a jó idő, nappalra túl nehéz lett a krém, így áttértem az esti használatra, reggelre beszívódik a bőrbe, és nem kell nappali krémet használom, mert estig tökéletesen hidratálja a bőröm
Valamennyire tényleg bőrkisimító, érzem ahogy húzza a bőrömet, pár óra elteltével, teltebb-feszesebb az arcbőröm. Az arcomon lévő apró hegeken is halványított valamennyit, mondjuk úgy, betartja amit ígér.
Kombinált, és száraz bőrűeknek ajánlanám ezt a krémet, akinek zsíros a bőre könnyen eltömítheti a pórusokat, így inkább csak esti használatra javaslom, nem mindennapos használatra.



Összességében, egy nagyon remek termékcsaládról beszélhetünk, amik kellően hidratálnak, az illatuk nagyon finom, főleg azoknak válhat be akik az édes aromákat szeretik.
Több Ziaja terméket is használtam már, eddig még nem ért csalódás, bátran ajánlom mindenkinek, aki még nem próbálta ki a márka termékeit. A bejegyzés elején említettem, hogy Glamour napokon 25% kedvezménnyel lehet majd kapni.

Nektek mi a kedvenc Ziaja terméketek?
Legyen szép estétek!

19 megjegyzés

  1. Az az arckrém nekem is megvan, és őszintén szólva kicsit félve nézegetem csak...vagyis nézegettem...a véleményedet elnézve szerintem hamarosan veszem a bátorságot, és kipróbálom én is!!! :)
    Egyébként "ideérzem" a fincsi illatukat...:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébként én is: D aztán olvastam krémmánián véleményeket és belevágtam a használatba, de mindenképpen este ajánlom a használatát mert nappalra a meleg miatt zsíros hatást kelt. Na igen, Neked is ilyened van végre nem kell illatozó monitor: D

      Törlés
  2. Az arckrém nekem is megvan, azt én is szerettem télen használni. Imádom a kakaós illatát :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon finom illatuk van, meg kell hagyni. :)

      Törlés
  3. Imádom a kakaóvajas dolgokat, ezek is nagyon tetszenek, habár most Avonos termékeim vannak ilyen illattal. Azok is nagyon jól szuperálnak nálam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szeretem, van még baba meg ennek a testvaja, az Avonossal is szemeztem de a 3. ilyet már nem akartam megvásárolni, de ha elfogynak és lehet majd még kapni kipróbálom az Avonost: )

      Törlés
  4. Még nem volt szerencsém Ziaja termékekhez, de már régóta tervezem, hogy kipróbálok valamit. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hu, akkor mindenképp javaslom, az egyik legjobb testradírt is ők árulják, és a testvajuk álom *-* ha esetleg kell segíteni dobj egy mailt: )

      Törlés
  5. Biztosan ki fogom próbálni :) Nagyon szeretem a kakaós dolgokat, de ezeket még nem próbáltam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó akciókkal ki lehet fogni a termékeket. A DM-ben volt olyan is hogy kettőt lehetett venni egy áráért tusikból: )

      Törlés
  6. Az Avonos is jól szuperál, tessék kipróbálni. Amúgy meg mennyire égő, hogy sokkal olcsóbb termékek kenterbe verik a TBS ilyen termékcsaládját...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképp: ) amúgy pont ezen gondolkodtam mikor írtam. Mondjuk nem bánnám ha kijönnének gyümölcsös illatokkal a narancsoson kívül.

      Törlés
  7. Ohh az illatok biztos fini lehet, kipróbálnám őket szívesen, melyik drogériában találhatók? Köszi puszi Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hm, Rossmann, DM-ben biztos lehet kapni amúgy, Müllerben sajna szerintem nincsen. Testvaj a DM-ben láttam csak, ha azt keresnéd,a többi terméket mindkét helyen megtalálod: ) puszillak: *

      Törlés
  8. Nekem is megvan ez az arckrém és egyszerűen imádom. Az illata is valami elképesztő! A hidegben időben nagyon szeretem, nyáron viszont az én bőrömnek már túl sok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyáron max napozás előtt tudom elképzelni, amúgy mindennapos használatra tényleg sok lehet. :)

      Törlés
  9. nagyon jól hangzik! tesómnak megvettem a kézkrémet azt hiszem karácsonyra/szülinapra kapta meg tőlem. azt hiszem meg kell kérdeznem, hogy szuperál neki :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na pp kézkrémet nem próbáltam, de ha olyan jó mint a többi termékük akkor tuti hatásos ^_^ majd mond el hogy szuperált a tesódnak: )

      Törlés