Catrice-Holomania, Plum Me Up Scotty

Sziasztok, Lányok!

Nagyon örültem mikor kiderült mégis lehet kapni majd a Catrice Luxury Lacquers kiadást, egy lakkot vettem, pedig a többi lakk is csodás, de elég borsos áruk van, így a Plum Me Up Scotty-t vásároltam meg.

Nem sok holo lakkom van, talán ez a harmadik, és még a nagyágyúkból nem szereztem be, mint például az England Tristam lakkját, de, ha minden jól megy áprilisban meg tudom venni, de addig is beérem a Catrice ezen darabjával.



Az üveg a szokásos kerek kiszerelésben érkezett és a 10 ml-es mennyiségtől se tért el a márka, egyedül a matrica változott az üvegen, ami napfény hatására a szivárvány minden színében pompázik.
Az ecsete is a szokásos, lapított, kerekített végű, és széles.













Az üvegben sokkal jobban látszik a holo hatás mint a körmökön, viszont nekem így is nagyon tetszik, hogy ennyire szolid, bár aki extra hatásra vágyik az szerintem inkább ne vegye meg, mert például a Moyra holo hatásához közel sincsen.













Igyekeztem úgy forgatni a kezem, hogy lássátok, hogy érvényesül a holo, de ennél jobban nem tudtam lefotózni, talán a hüvelykujjamon látszik a legjobban, hogy milyen szépen vibrál.
Száradásával is meg vagyok elégedve, elég gyorsan, és fényesre szárad, illetve már egy rétegben is jól fed, de megszokásból kettőt alkalmaztam.
Tartósnak tartós, mert harmadik napon semmi kopás nem látszott, de ki akartam próbálni más lakkot is, ezért mostam le.











A szín kicsit csalóka, mert az üvegben tényleg lilás árnyalatú, viszont felkenve inkább szürkés lilának mondanám.
Még két másik árnyalatban lehet kapni ezen kívül, van még egy zöld-ami talán nem ennyire szolid, illetve egy szürke színű.
Továbbá a homok hatású lakkok is csodásak, onnan a barack, és a rózsaszín tetszett nagyon.








Összességében, nagyon meg vagyok elégedve a lakkal, ha úgy alakul a többi két árnyalatot is megvenném, illetve a fent említett homok hatású lakkokat, nagyon jól sikerült kollekció szerintem.
1098 forintos áron kapható, elég drága, de még mindig olcsóbb mint más jó minőségű holo lakkok, no persze a Moyra kivétel ez alól.



Nektek hogy tetszik? Kinéztetek, esetleg vettetek már valamit a Luxury kollekcióból?

Legyen csodás napotok!

26 megjegyzés

  1. Válaszok
    1. És a másik két holo lakk is csoda szép, az a baj:D köszönöm: )

      Törlés
  2. Csak annyit mondok,Szerelem! *-*

    VálaszTörlés
  3. Ez a szín valami csodás! Hogy csillog és a napsütésben egyenesen gyönyörű *-*

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép, különleges lakk. :)

    VálaszTörlés
  5. Uram atyám *-* gyönyörű. ebből a holo kollekcióból muszáj lesz beszereznek 1-2-3-4 lakkot :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm: ) Én is így vagyok vele:D kellene még egy jó pár: D

      Törlés
  6. Gyönyörű, holo lakkból sosem elég :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm: ) na igen, kár, hogy ami nagyon szép szinte megfizethetelen. :) Bár azért néha egy-egy darab belefér ^_^

      Törlés
  7. Volt a catrice-nek régebben egy holo lakkja, a Dirty Berry. Eléképzelhető, hogy ez valami hasonló, csak új néven?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg van az is, mikor hazajöttem gyorsan megnéztem, de az nem ennyire holos és inkább kék a színe. Más a két lakk, de egy hangyányit hasonlítanak csak, úgyhogy megnyugodtam mikor összehasonlítottam őket: )

      Törlés
  8. Válaszok
    1. Köszönöm szépen, azért a Pupa jobban tetszik: D

      Törlés
  9. Nagyon szép :) Bár a Catrice termékek nekem valahogy kiesnek a látóteremből, valószinűleg az áruk miatt (ha olcsót szeretnék Essence-t veszek, ha meg inkább mást, akkor valahogy más márkákat részesitek előnyben). De ha nem lenne elég holo lakkom, biztosan beszereznék belőle :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm: ) Én a drogériás márkák közül a Catrice lakkokat szeretem a legjobban, talán abból is van a legtöbb, mondjuk a teljes árát sokallom, általában akkor veszek ha akciósak vagy ha úgy van, mint most hogy új kiadás. Bár sok holo lakkom lenne valószínű én se vettem volna meg ezt, úgyhogy megértem, hogy Neked ez nem kell: )

      Törlés
  10. Hát igen, ez egy szép lakk. Nagyon tetszik :-)

    VálaszTörlés
  11. Ha egyszer valamikor kifutó lesz, na kábé akkorra fog nálam beérni ez a holo-mánia vagy mi. Ha akkor belefutok ebbe a lakkba, vagy a zöld társába, lehet hogy meg fogom venni.
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  12. Ha kifut akkor az összeset érdemes megvenni: D a homok lakkok is szépek nagyon *-* remélem sikerül belefutnunk az akcióba: )

    VálaszTörlés
  13. Válaszok
    1. Köszönöm: ) A Müllerben, máshol nem láttam. Pl a Terminálban eléggé le volt fosztva minden, de a Blahán levőben minden volt: )

      Törlés