Sziasztok, Lányok!
Biztos nagyon sokat olvastatok már erről a lakkról, ami a Catrice sand hatású lakkjaiba tartozik, ez az egy lakk fogott meg engem a kínálatból élőben, és a képek alapján, emiatt úgy érzem, hogy megérdemel egy külön bejegyzést.
Nagyon megörültem mikor a Catrice az új kollekció frissítésében megjelentek a homok lakkok, viszont az első posztok olvasása után csalódott is lettem, egy jó darabig nem is érdekeltek ezek a típusú lakkok míg nem megláttam ezt:
Az üveg, a megszokott Catrice külsővel érkezik, 10 ml-es kiszerelésben.
Az ecset kerekített végű, lapos és széles, szerencsére nem változtatták meg ezt a kialakítást a homok hatású lakkok esetében sem.
Két rétegben tökélesten fed, ez a rózsaszín, arany glitterekben úszó csoda.
A homok hatás érdekes, azt hittem intenzívebb lesz, de inkább durva cukrosnak mondanám mint sandnek.
Lefényképeztem árnyékban is, nem csak napsütésben, hogy lássátok, ha nem éri fény akkor is nagyon nagyon gyönyörű, igaz akkor már az arany csillámok eltűnnek, és átcsap jégkirálynős rózsaszínbe.
Tartósságára sincsen panaszom, három napig viseltem, a mindennapi háztartási feladatoknak is ellenállt, és a hajmosásnak is.
Pedig nagyon sok rosszat olvastam a tartósságáról, de úgy látszik jó darabot sikerült kifognom, mert kopás, lepattogás nélkül mostam le.
Összességében ezzel a lakkal tökéletesen meg vagyok elégedve, még egy homok hatású lakkom van a márkától, de az már a Luxury kiadásból, kíváncsi leszek a különbségre.
Aki szereti a rózsaszínt és egy különleges darabra vágyik annak ez a lakk "kötelező" darab.
Nektek meg van ez a lakk? Mi a véleményetek róla?
Legyen kellemes hétvégétek!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Szép lakk :)
VálaszTörlésKöszönöm ^_^
TörlésNekem is megvan ez a lakk és nagyon szeretem.
VálaszTörléshttp://fruzsistyle.blogspot.hu/2014/03/catrice-crushed-crystals-call-me.html
Nagyon szép lakk, nem csodálom, hogy szereted ^_^
TörlésNagyon szép lakk, tetszik :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen ^_^
Törlésnagyon jól mutat rajtad! :)
VálaszTörlésNagyon köszönöm: )
TörlésNagyon tetszik, a múlt héten vettem meg. Először hidegen hagyott, de egyre többször nézegettem és örülök nagyon, hogy megvettem!
VálaszTörlésKöszönöm: ) jól döntöttél, amúgy engem sem annyira izgatott képeken, de élőben levett a lábamról: )
TörlésÓ de kis szépségesen hercegnős, imádnivaló! :) Olyan kis Eleninek készített homoklakk :D
VálaszTörlésPusza: Reni
Köszönöm: ) Tényleg az én világom, csak nem akartam írni, hogy olyan mintha nekem csinálták volna: D
TörlésNagyon tömény rózsaszín. Totál hercegnő feelingje van :)
VálaszTörlésIgazad van, végülis Princessnek hívják, jó név neki ^_^
TörlésEz nekem annyira, de annyira nagyon, de nagyon kéne! :D Olyan igazi hercegnős rózsaszín, és csillog, és ááá :D
VálaszTörlés:D Érdemes megvenni, főleg, ha ennyire tetszik: D
TörlésTetszik ez a lakk és nagyon szép a színe.Ezt a lakkot én is megakartam venni, de amikor nagyon kellett, nem volt a müllerben már elfogyott. Mikor máskor mentem, meg gondolkodtam rajta, de végül otthagytam ,mert van moyra homoklakkom és az hasonlít rá. Kíváncsi lennék a moyra homoklakkra mennyire hasonlít?! puszika
VálaszTörlésHm, a Moyra változat nincs meg, sőt egyetlen egy Moyra lakkom sincs jelenleg, azt hiszem orvosolnom kell a problémát: D képek alapján hasonlítanak, de ezt felírtam Neked, szóval ne vedd meg légyszi: D puszillak
TörlésNagyon szép ez a lakk. :)
VálaszTörlésNagyon köszönöm, valóban ^_^
Törlés