Sziasztok, Lányok!
Ma egy tusfürdő/habfürdő tesztjével készültem Nektek, amit még pár hete a My Beauty Tools webáruházban vásároltam. Két termék fürdőtermék lapult a csomagban, bele is vettettem magam a piros gyümölcsök varázslatos illatába már aznap este.
Régóta szerettem volna kipróbálni natúr tusfürdőt, és már jó ideje szemeztem ezzel a csomaggal az áruház honlapján. Fontosnak tartom a testápolást, mióta ekcémám van kifejezetten figyelek a tusfürdők, testápolók összetevőire.
A termék csomagolása is szimpatikus, a zöld kupak, a színes borítás, és maga a piros folyadék is nagyon tetszik, ezek a színek harmonizálnak egymással, egyszerűen jó ránézni. A kiszerelés 250 ml-es flakonban érkezik, a kupakot könnyű felpattintani, és lezárni.
Ami még imponálóbbá tette számomra a terméket, hogy biológia úton lebomlanak, ezáltal nem csak a bőrömet, de a környezetet is védem.
A tusfürdő nem tartalmaz mesterséges tartósítószert és színezéket, parabén és SLS mentes, illetve állatokon nem tesztelték-, ez már több mint jól hangzik :)
Összetételét tekintve természetes növényi összetevőket tartalmaz, mint például a bio málna és vörös áfonya, illetve a bio édes narancs olaja.
Hatását tekintve, nekem abszolút bevált, kellően habzik-én mindig szivacsot használok fürdéshez, arra nyomok egy nagyobb diónyi mennyiséget-, és tisztít.
Az illatával viszonylag sokáig barátkoztam, hozzá vagyok szokva a nagyon erős illatokhoz amit a különböző fürdőtermékek árasztanak magukból, ez a tusfürdő pedig az átlaghoz képes nem intenzív, bár bogyós gyümölcsöknél nem egy hátrány, főleg, hogy ha több illatból tevődnek össze.
Az illata nagyon kellemes, első körben a málna bukkan fel, és édesíti meg a levegőt és a bőrömet, majd az áfonya fanyarsága veszi át a helyet, ezzel felfrissítve a testet és a lelket.
Jól is hidratál, használat után puha marad a bőröm, és ami a legfontosabb, órákig érezem az illatát magamon, még másnap reggel is, igaz akkor elég halványan, de még mindig ott van az a kellemes édesen fanyar aroma.
Összességében abszolút meg vagyok elégedve a termékkel, tavasszal és nyáron abszolút kedvencem lesz, alapos, finom illatú, és tartós is.
2300 huf-ért vettem a két tusfürdőt csomagolással együtt, ITT meg tudjátok vásárolni a terméket.
Csomagolás: 5/5
Hatás: 5/5
Ti mennyire vagytok híve a natúr kozmetikumoknak? Van kedvenc natúr/bio terméketek?
További szép estét Nektek!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
én folyamatosan a TBS termékekről próbálom lebeszélni magam, de nagyon nehéz, mert megszagolgattam a hétvégén őket :/ nem kellett volna. tusfürdőt testvajat ide nekem. Epreset és áfonyásat első sorban...
VálaszTörlésVannak kettőt fizet hármat vihet akciók, akkor én lelkifurka nélkül veszek tusfürdőt :D Teljes áron tényleg drágák, bár sokáig elég és kevés kell belőle. Szerintem megéri beruházni rá :) Epres az egyik legjobb *-*
TörlésÉn nem kifejezetten nézem, hogy natúr vagy nem. Én azon a véleményen vagyok, hogy a levegőbe/vízben is annyi méreganyag van már, hogy teljesen mindegy, hogy natúr terméket kenünk-e magunkra. Én inkább a bőröm/testem visszajelzéseit figyelem, mert jártam már úgy natúr termékkel, hogy nem bírta a bőröm és nem natúrral úgy, hogy imádta a bőröm. Na látom, már nem nagyon megy nekem az értelmesen fogalmazás, így be is fejezem. :D
VálaszTörlésMondjuk igazad van, mert tényleg a test reakciója számít, mert elég sok káros hatás ér minket nap mint nap. Értem: D Én is jártam így már, pl az Alverde testvajjal, sajnos ki kell tapasztalni, mi jó. Pl a szilikonmentes hajápolás se jött be,egy sampon használt, de egy idő után viszketett tőle a fejem...ki érti már ezt?!:D
TörlésTehát van benne fanyarság. Ez nem jó hír, mert így felkerült a listámra :-D
VálaszTörlésSajnos most fogyott el :( megszagoltam, gondoltam magamba ez Neked meg Reninek való: D
TörlésHmm, lehet hogy próbál a Cranberry Joy babérjaira törni ez a tusfürdő? :)))
VálaszTörlésPusza: Reni
Szerintem a TBS valamivel édesebb, ennek olyan illata van mint a frissen szedett gyümölcsöknek. Na ha idén jó leszel beszélek a szülinapi jó Angyallal: D
VálaszTörlés