Sziasztok, Lányok!
Mai posztban az utóbbi hetek zsákmányait mutatom meg Nektek.
Voltam Nailladben, illetve a Rossmannból is beszereztem pár dolgot amire szükségem volt.
Ezeket az ajándékokat még a Párom anyukájától kaptam születésnapomra. Az ékszerek különlegessége, hogy a Bika jegyhez tartozó kövekből készült, nagyon örültem a meglepetésnek, csupa rózsaszín csomag :)
Névnapom is volt a hónapban, igaz nem szoktuk tartani csak mikor eszünkbe jut, hát most nekem eszembe jutott, úgyhogy ezeket vásároltam a Nailladben.
Megvettem életem első Moyou nyomdalemezét, és mi más is lenne mint a görög mitológiával foglalkozó paletta. :) Herkulest választottam végül, mert van benne egy bikaszerű fej is.
Illetve megvettem Edina hatására az új Flormar lakkokból két darabot, a Sky Blue-t és a Ruby-t. A kéket már próbáltam, nagyon szép, lesz majd róla poszt a blogon, illetve vettem még egy akciós China Glaze lakkot, a Nasty-t és egy másik régóta vágyott lakkot az A-Englandtól a Briar Rose-t.
Rossmannban most le volt értékelve a kedvenc körömerősítőm, az Eveline 8in1 lakkja. Ajakápolóm elfogyott, szintén az Eveline márkától választottam, egész jól teljesít, továbbá vettem még két ecsetet.
Az Essence tusecsetjéről viszonylag sok jót olvastam, illetve kezdésnek jó lesz, és vettem még egy multifunkciós ecsetet, de ezt satírozásra fogom használni, ecsetek terén is még kezdő vagyok, úgyhogy apránként beszerzek még majd pár ecsetet.
Ezek lettek volna a zsákmányok, illetve ajándékok.
Mire vagytok kíváncsiak?
További kellemes hétvégét!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
végre nyomdázol :)
VálaszTörlésPróbálkozom :D Még :) De tényleg jók ezek a Moyou paletták :)
TörlésDe jó cuccok :))
VálaszTörlésÉn úgy kb mindenre kíváncsi vagyok...:D
Köszönöm :D Lakkok biztos lesznek :D
TörlésIzgatottan várom a manikat!
VálaszTörlés:) Köszönöm :) Igyekszem velük, bár van most pár előre fotózott mani :)
TörlésSzuper dolgok! :)
VálaszTörlésKöszönöm :)
TörlésNagyon kíváncsi leszek a nyomdázásodra, én még nem merek ilyesmibe belevágni. A Briar Rose pedig csodás lesz rajtad, én is nagyon szeretném megvenni, majd egyszer :)
VálaszTörlésPróbálgattam már, még nem tökéletes, de alakul, sőt ilyen palettákkal egyszerű nyomdázni, csak még a nyomdázó használatát kell kitapasztalnom :) Remélem belevágsz majd te is .)
TörlésUtólag boldog névnapot, őszintén mondva nem tudtam mikor van :P
VálaszTörlésNagyon jó dolgokat vettél a körömlakkokra kíváncsi vagyok :)
Essence tusecsetre is kíváncsi vagyok.
Nagyon szép ékszerszett és a pezz cukorka nagyon a kedvencem lett *-*
Köszönöm :) Én se szoktam tudni egyébként, csak barátnőm felköszöntött, onnan tudtam én is :)
TörlésKöszönöm szépen :) A tus ecsetet még nem próbáltam, de akkor hozok róla posztot minél előbb :)
Ennek örülök :) Majd máskor is rakok a csomagodba:)
Nagyon szép dolgokat kaptál, és hát az a nyomdalemez! Nagyon tetszik *.*
VálaszTörlésKöszönöm :) Na az tipikus én vagyok :D :D Görög, nem bírtam otthagyni :)
TörlésKöszönöm: ) Én nem bírtam ellenállni az új lakkoknak: D a Moyou tényleg szuper, hozok vele manit remélem már a héten: ) de van egy sansa gyanúm hogy szerzek még párat: D
VálaszTörlés