Tegnapi bejegyzésben említettem, hogy új rovattal bővül a blog. Természetesen nem állítom magamról, hogy én vagyok/leszek "száguldó riporter" a blog világban, de úgy érzem, és látom sokatokat érdekelnek az ilyen bejegyzések.
Mikor a Szépségbolt munkatársával Judittal készítettem az első interjúmat, amit ITT olvashattok, már akkor tudtam, hogy be fogok építeni riportokat/interjúkat a blogba, és ezzel rendszeressé téve ezt a műfajt, szakmát az oldalon, ami nem áll távol tőlem, hiszen érettségi után két éves OKJ-s újságíró képzésen tanultam tovább, illetve van közöm a tévézéshez is.
Lesznek ennek a projektnek extra kiadásai is, de ez még legyen meglepetés, és addig is fogadjátok szeretettel az új rovatom második interjúját, amit a Bájkeverő webáruház egyik alapító tagjával, Krisztivel készítettem, akivel a weboldal alakulásáról, az ékszerekről, a blogger kapcsolatokról beszélgettünk:
Mesélnél a Bájkeverő webshop múltjáról?
Kriszti: A Bájkeverő Webáruházat a vőlegényem (Krisztián) és én (Kriszti) irányítjuk. Már közösen felépítettünk és útjára engedtünk egy másik webshopot, ez után kezdtünk el gondolkodni azon, hogy jó lenne csinálni egy sajátot is. Krisztián egy délután bejelentette, hogy van egy meglepetése...igen, elkészült a webáruházunk felülete! Mondanom sem kell, majd kiugrottam a bőrömből, annyira örültem! Tavaly nyár óta közösen, a főállású munkánk mellett nevelgetjük ezt a kis vállalkozást: számlázunk, csomagolunk, adminisztrálunk sokszor késő estig, de imádjuk!
Miért Bájkeverő lett a webáruház neve?
Kriszti: Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor tartottunk éppen haza autóval és arról beszélgettünk mi legyen a webáruház neve. A rádióban éppen a Troublemaker című dal ment. Én elkezdtem ízlelgetni a szót: bajkeverő…bajkeverő… Bájkeverő? Abban a pillanatban meg is született a döntés! Szerintem illik is hozzá. :)
Sokféle ékszert árultok, aki körbe néz a honlapon látja, hogy egyedi darabokat talál. Mi alapján választjátok ki a kínálatot?
Kriszti: Közösen választjuk ki a termékeket, igyekszünk követni a legújabb divatot. Próbálunk olyan kiegészítőket összeválogatni, ami egyedi és máshol nem kapható. Kérdezgetjük az ismerősöket, hogy mire vágynak, mit lenne érdemes bevezetni a kínálatba.
A méltán híres regény, és film szimbóluma: Fecsegőposzáta nyaklánc |
Kik az ékszertervezők?
Kriszti: Nagykereskedésből szerezzük be őket, illetve szerepelnek az oldalon saját készítésű termékek is, amelyet a barátaink készítenek.
Miben más a Bájkeverő, mint a többi ékszerüzlet?
Kriszti: Nálunk nem kell heteket várni, hogy megérkezzen a termék, általában 24 órán belül postázunk. Nem egyszer vittünk ki a lakóhelyük környékén személyesen terméket, hogy ne kelljen a vevőnek postaköltséget fizetnie. Próbálunk mindent megtenni a vásárlókért, hogy egy pozitív kép alakuljon ki rólunk, szerintem ez egy induló vállalkozásnál nagyon fontos.
Nem csak ékszert, de egyéb ruhákat, és kiegészítőket is árultok. Mennyire lehet kombinálni az általatok árult ékszereket a ruhákkal?
Kriszti: Szerintem teljes mértékben!
Tervezitek bővíteni az áruház kínálatát? Milyen újdonságokkal ismerkedhetnek meg a vásárlók?
Kriszti: Közeledik a nyár, így tervezzük bővíteni a kínálatot a szezonnak megfelelő kiegészítőkkel, de a neon színű kiegészítők pl már szerepelnek az oldalon.
Neonpink nyakék |
Sokféle platformon lehet öregbíteni egy cég hírnevét, Ti miért a bloggerek mellett döntöttetek?
Kriszti: Már évek óta olvasom a hazai blogokat (sőt nekem is van egy, bár ritkán jelentkezem bejegyzésekkel). Ezek a bloggerinák rengeteg munkát fordítanak arra, hogy érdekes bejegyzésekkel lássák el az olvasókat. Elsőként Esztivel (Ehssty smink) és Barbival (Barbye's World Make-up and Hair) vettük fel a kapcsolatot. Ők az elmúlt időszakban hihetetlen sokat fejlődtek, de mégis megmaradtak ugyanolyan kedves csajoknak, mint az elején. Emiatt szívesen küldünk nekik termékeket. Nemrég pedig úgy döntöttük, hogy megkeressük azokat a blogger lányokat is, akik ugyan még nem rendelkeznek hatalmas olvasótáborral, de az írásaik alapján nagy lehetőség rejlik bennük.:)
Milyen elérhetőségei vannak még a webáruháznak?
Kriszti: Rendelkezünk egy Facebook oldallal (ITT)! illetve a honlap a következő címen érhető el: www.bajkevero.hu (ITT).
Neked mik a személyes kedvenceid a webshop kínálatából?
Kriszti: A hajókötél nyakláncok nagy kedvenceim, illetve a boyfriend órák. Sohasem hordtam órát, de ezek annyira tetszenek, hogy nem bírtam ellenállni, és „lenyúltam” egyet a webáruház kínálatából, illetve rendelkezem egy Arwen nyaklánccal is. Legszívesebben az összes termékünkből tennék egyet félre magamnak!
![]() |
Krisztina kedvencei |
Remélem Nektek is még szimpatikusabb lett a Bájkeverő áruház, ahol egyedi ékszereket és ruhákat találhattok kicsiknek és nagyoknak is egyaránt!
Nemsokára újabb interjúval jelentkezem :)
További szép napot, és kellemes hétvégét!
Nekem nagyon tetszenek az ilyen interjúk , várom a folytatást :)
VálaszTörlésDe aranyos vagy, nagyon szépen köszönöm ^_^
TörlésNekem is van Fecsegő poszátás kitűzőm ^^,
VálaszTörlésAmúgy nagyon jó interjú lett!! :)
:) Nagyon szépen köszönöm, örülök a visszajelzésnek :)
TörlésImádtam ezt az interjút, változatos és élvezetes volt és már ezen keresztül lejött nekem, mennyire cukik a tulajdonosok! :D
VálaszTörlésPusza: Reni
Nagyon szépen köszönöm, nekem is nagyon nagyon szimpatikusak, örülök, hogy válthattam Krisztivel pár e-mailt ^^
TörlésNagyon jó interjú volt! :) Tőlük majd Arwen nyakláncot szeretnék, de csak akkor, ha Viktortól kapom ajándékba :P
VálaszTörlésKöszönöm szépen ^^ Hűűű az nekem is nagy kedvencem, de ez a neonpink nyakék se rossz :D Remélem Viktor érti most a célzást :D
TörlésDe jó kis interjú lett! Várom a továbbiakat is, a webáruházba pedig a saját érdekemben most nem látogatok el, mert a hónapra már bőven kiköltekeztem magam. Na de majd a jövő hónapban! :-)
VálaszTörlésNagyon köszönöm :) Örülök, a visszajelzésnek, nagyon izgultam :)
Törlés:D Van mit vásárolni tőlük az biztos, szebbnél szebb dolgokat árulnak :)
Nagyon jó poszt lett, eddig ez tetszik a legjobban. :)
VálaszTörlésVan egy- két ékszer, amit már ki is néztem magamnak. :)
És nagyon szimpatikus az egészhez való hozzáállásuk, hogy emberként nem pedig valami fejesként, multiként kezelik a dolgokat. :)))
Nagyon szépen köszönöm, annyira jól esik a dicséret :)
TörlésTeljesen egyetértek, nekem is nagyon szimpatikusak, ezért is szerettem volna, ha összejön az interjú, és szerencsére sikerült is :)
Én nekem is elég sok minden tetszik onnan :)
tetszett az interjú , klassz lett :)
VálaszTörlésKedves Tőled nagyon szépen köszönöm: )
VálaszTörlés