Bioderma Blogger találkozó, 2014 október 14.

Sziasztok, Lányok!

Reninek köszönhetően én is részt vehettem a Bioderma Blogger találkozóján, ahol új és régi ismerősökkel, és barátokkal találkozhattam, emellett megismertem a Bioderma újdonságait is.
A találkozó október 14-én, a Gerbaud kávéház egyik termében zajlott, 15.00-ás kezdettel.



Bioderma Atoderm Préventive, Bioderma Atoderm Intensive

A találkozó kétféle termék bemutatásáról szólt elsősorban, az Atoderm termékcsalád újdonságairól, amit atópiás (pl: ekcéma) bőrre fejlesztettek ki.
A Preventive az ekcéma megelőzésére javallott, főleg kisbabák esetében, ahol nagyobb a kockázat atópiás bőrbetegség kialakulására, természetesen felnőttek is használhatják.
Az Intensive pedig már meglévő ekcéma kezelésére ajánlott, egész testfelületen. Ez a termék nem tartalmaz semmilyen illatanyagot.
Volt szerencsém kipróbálni mindkét terméket a helyszínen, a Preventive viszont nem tett jót. Az illatanyag miatt, fél pillanat alatt bevörösödött az ekcémám, és csípett/égetett.
Majd bekentem az Intensive-vel, amitől az égés elmúlt, és a pirosság is halványodott valamelyest.
Az Intensive egyébként 28 nap múlva fejti ki teljesen hatását, addig naponta kenegetni kell a beteg bőrfelületet.
Emellett tusológél, ajakápoló, kézkrém, szappan is megtalálható az Atoderm termékcsaládban.


Nagyon jól éreztem magam a találkozón, hiszen én is sajnos ekcémával küszködöm, így sok mindent megtudtam magáról a bőrbetegségről. Egyébként örökletes, ha mindkét szülőnél megtalálható az atópiás bőr a kisbaba 70%-ban örökölheti a bőrbetegséget, így már csecsemő korban fontos a megelőzés. Nálam annyi az érdekesség, hogy a családban senkinek nincsen semmilyen bőrbetegsége, én vagyok az első.
Mivel a Párom is szenved más bőrbetegségben, ezért majd, ha úgy döntünk gyermeket szeretnénk, már tudom, hogy fontos a megelőzésre figyelni.
Köszönöm szépen a Biodermának, hogy megrendezte ezt a Blogger találkozót, és sok hasznos információval látott el minket!



10 megjegyzés

  1. Sajnos én is szenvedek az ekcémától. :( Örülök hogy végre ránk is gondolnak mert eddig vadászni kellett az olyan termékekre amik valóban enyhülést hoznak. A La Roche-Posay is most dobott piacra egy hasonló termékcsaládot, így biztos kipróbálok valamit a két márkától. Egyébként nekem eddig az Emolium krém volt a legjobb. Most csipkebogyóolajat használok és ez is jó hatással van rá, ami meglepett mert eddig egyik növényi olajom sem segített rajta, miközben azoknál fel is volt tüntetve, hogy jó az ekcémára.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok natúr márka készít ekcéma elleni csomagot, az a másik kérdés, hogy nem válik be.
      Eddig egy ismerősünk által kevert ekcéma elleni krémet használok jó ideje, és nagyon szépen szinten tart.
      Kaptunk a Intensive-ből tesztert, fogok róla írni, most azt várom hogy kijöjjön az ekcémám a legdurvább módon (persze most nem akar), és lesz belőle teszt, képekkel :)

      Törlés
  2. Szóval kenjük be a Preventive-vel, mire elkezd égni, pont jó lesz rá a másik krém. Áááááá.
    Férj ekcémás, de inkább kímélő dolgokat használunk és ha nincs leromolva a szervezete, nem is jön elő. Ha már előjön, akkor semmilyen krém nem használ, kell a gyógyszer is. És, OK, hogy van a gyereknek 30% esélye az ekcémára, de előre semmit sem fogok rákenni, míg tényleg nem lesz ekcémás. Meg úgy egyáltalán nem is krémezem feleslegesen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Preventive az ekcéma megelőzésére szolgál, szóval a még ki nem alakult ekcémára kéne kenni, én meg rákentem az ekcémára, mert ugye előtte ez nem hangzott el, csak miután feltettem a kezem, hogy nézzék ez, hogy néz ki :D Mondták hogy mossam le, mert valószínű a parfümtől kijött, de ami tényleg ekcémára van az Intensive az vissza is fordította a folyamatot, azóta nem is látszik az ekcémám, pedig égek a vágytól, hogy képes beszámolóval tudjak szolgálni. Egyébként fent én is említettem, hogy natúr kencét használok rá, ami teljesen eltünteti az ekcémám, ha ki kívánkozik jönni fájdalmat okozva ezzel nekem.
      Megértem, hogy nem akarod a gyermeked feleslegesen kenegetni, ez is egy reális nézőpont. Sajnos ebben a témában nem vagyok kompetens mivel nincsen sajnos még gyerekem. A Párom pikkelysömörös egyébként, szerencsére kevés van neki, meg nem nagy foltokban. Nem gondolkodtam a találkozó előtt rajta, hogy örökölheti-e a gyerek. Mivel én sem örököltem, nagyon remélem, hogy megússza :)

      Törlés
    2. Ki nem alakult ekcémára? És ha soha nem alakul ki? Vagy úgy egy az egyben vegyek méregdrága Biodermát a Babylove helyet, hátha mégis kialakul? Vagy két ekcéma között? Bocsi, nem téged támadlak, de nekem ez meredek. Meg gondolom az sem mindegy, mitől ekcémás valaki, pl. férjnek a kezén szokott kijönni, máshol nem nagyon, ill. nagyon ritkán.

      Törlés
    3. Ez a megelőzésre szolgál, arra lett kifejlesztve, ezek szerint nem jól írtam fent :(, hogy ha esélyes a gyereknél az ekcéma, ha ezzel keni valaki akkor nem fog kialakulni. Szóval babakenőcsnek mondhatnám egyszóval. De amúgy nekem is eszembe jutott ott amit írtál, és arra kaptuk ezt a választ, hogy megelőzésre, biztos ami biztos alapon.
      Nekem is a jobb kézfejemen jön ki csak, de ott mindig terjed :D

      Törlés
  3. Én a Bioderma ABC Derm Ato+ krémet kentem a kislányomra,aki a születés után egyből ekcémával örvendeztetett meg bennünket, az is nagyon jó volt, a saját ekcémás kezemre is abból kentem, és enyhítette a tüneteimet, neki pedig teljesen elmúlt, azóta elő sem jött.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a tippet. Ezt a terméket nem ismerem, viszont nekem is oda kell figyelnem majd később, ha gyerekem lesz. Mondjuk ha beválik az Intensive annak örülni fogok, az ekcémámra nem merek mindenfélét kengetni. :(

      Törlés
  4. Még soha nem próbáltam semmit tőlük, de talán egyszer ráveszem magam :)

    VálaszTörlés
  5. Én is most először, nagyon sok helyen olvastam, hogy jók. Mindig el akartam csapni akcióban a micellás vizükre, de mire odaértem elfogyott :(

    VálaszTörlés