Filmszemle

Sziasztok, Lányok!


Új hónap, új filmélmények. Lássuk miket néztem meg az elmúlt időszakban, és a Ti véleményetekre is kíváncsi vagyok.



Zatoichi

Takeshi Kitano által rendezett és főszerepet játszó film visszarepít minket a szamurájok korába.
Zatoichi látszatra egy vak vándor, de az álarc mögött egy zseniális kardforgató bújik meg. A szamuráj vándorlása során betéved egy kis faluba ahol szembe kell néznie Ginzo bandája hatalmával.
Zatoichi és a frissen megismert barátai úgy döntenek, hogy felszámolják Ginzo bandáját, nyugalmat hozva újra a falu életébe.
Szeretem a japán filmeket, habár ez számomra néha unalmas volt.
A harcos jeleneket nagyon jól meg vannak csinálva, és a történet is elég korrekt.
forrás





A nyár királyai

Két fiatal barát elhatározza, hogy szülő mentes nyárban lesz részük.
Ezért Joe és Patric eldönti, hogy a közeli erdő rejtekében építenek egy faházat, és oda szöknek a szülői "terror" elől.
Biaggio pedig valahogy belekeveredik a szökésbe, így csatlakozva harmadiknak.
Egy darabig minden harmonikus, más barátaiknak is megmutatják a titkos rejtekhelyüket, de egy lány jelenléte mindent megváltoztat a barátok között.
Valamiért jobbra számítottam, de egyszer meg lehet nézni.
Különösebb véleményem nincs a filmről, nagy mondanivalókat nem tartalmaz.
forrás


A csajok bosszúja

Carly boldog párkapcsolatban él kedvesével, aki nem kételkedik a párkapcsolatában, úgy érzi stabil lábakon áll.
A férfiról kiderül egy véletlen folytán, hogy felesége van. A bosszú a két nőt összehozza, majd kiderül, hogy nem csak ketten, hanem hárman vannak ebben a történetben, így a harmadik lánnyal kiegészülve, beteljesítik a csaló férfin a bosszújukat.
Egyszerre vicces is meg drámai is ez a film.
Igazából az alap történet nem vicces, de a kivitelezés, hogy összeesküvést szőnek a férfi ellen az jól meg van oldva.
Cameron Diaz hozza a szokásos formáját, a másik két színésznőt még nem ismertem, de tetszettek így hárman ebben a filmben.
Szerintem jó mozi, mondanivalóval.
forrás


Jump street21

Schmidt és Jenko középiskolában ellenségek voltak, majd a rendőrtiszti főiskolán erős barátságot kötöttek. Schmidt az okos "lúzer" srác, Jenko a "menő" ám kissé buta fiú.
A két rendőrt áthelyezik a Jump Street 21-be ahol egy középiskolai drog hálózatot kell felderíteniük.
Visszaülnek felnőtt fejjel az iskolapadba, ahol Schmidt megtudja milyen a menők közt felnőni, míg Jenko átélheti barátja régi iskolai szerepét, milyen a "lúzerek" közé tartozni, emellett pedig igyekeznek felderíteni a kitől származik az új drog.
Szerintem jó film volt, vicces is, nagyon kíváncsi vagyok a második részére.


forrás





Láttátok ezek közül valamelyiket? Ha igen mi a véleményetek róla?

14 megjegyzés

  1. A nyár királyait egyszer elkezdtem nézni, de annyira nem szól semmiről és annyira uncsi, hogy elég hamar abba is hagytam. A Jump street 21 pedig meglepően jó volt, vicces volt, kíváncsi leszek a második részre is én is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én kibírtam valahogy:D
      A JS 22-re én is nagyon kíváncsi vagyok: )

      Törlés
  2. A Nyár királyai egyértelműen művészfilm, nem szól semmiről, nekem mégis nagyon tetszett. Talán még bőgtem is rajta, de ki emlékszik már rá. :D
    A Jump Street 22 meg nagyjából ugyanaz, mint a 21, csak jobb poénokkal. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Láttam pár művész filmet azokból egyedül a 7. kör tetszett. Magyar film. Nem tudom, engem untatott ez a film. :D
      Na akkor jó lesz, már várom hogy meg tudjam nézni ^_^

      Törlés
  3. A csajok bosszúját nem rég láttam és imádtam. Tipikus csajos, délutáni film. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is tetszett, főleg a tartalma miatt: )

      Törlés
  4. A csajok bosszúja nagyon tetszett. :) A Jump Street-et is imádtam, bár engem mindennel le lehet venni a lábamról, amiben Channing játszik. :D Gergőnek a filmjei közül csak a GI Joe 2. része tetszik, mert abban az elején meghal. XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szeretem a csókát: ) Jaj tényleg, nem is értettem mi van, ezért kár volt őt belerakni:D

      Törlés
  5. Nagyon szeretem ezeket a bejegyzéseket, mert egy csomó ötletet adsz mindig az üresebb szombat estékre :) Egyiket sem láttam még.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszik a poszt, órákig szoktam írni:D Majd ha megnézel ezek közül valamit majd írd meg hogy tetszett: )

      Törlés
  6. A csajok bosszúját még csak átfutottam, de tervezem rendesen is megnézni, mert amit láttam az jópofa volt belőle :P

    VálaszTörlés
  7. JS21 annyira jó, könnyesre röhögtem magam rajta :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is nagyon tetszett várom a második részt ^_^

      Törlés