Huss, el is telt a szeptember, habár az első két hét nálam nem igen akart eltelni, végül az utolsó pár napba belehúzott.
Mindjárt karácsony :)
Lássuk mik voltak az e havi kedvencek:
Elsőként a fürdő szekcióval kezdem:
Testápolási kedvencem ebben a hónapban az Yves Rocher mézes terméke volt. Lesz majd róla szó, egyelőre annyit elárulok, hogy a hűvösebb hónapokban jó szolgálatot tehet a száraz bőr tápláláshoz.
Két fürdőtermék is szerepel a blogon, mindkettőről olvashattatok már tesztet, heti egyszer a BerBer Beauty fekete szappanjával mosakodom, amiről ITT olvashattok, illetve a The Body Shop Honeymania tusfürdője is a mindennapjaim részévé vált amiről ITT találtok bővebb információt.
Hajápolásban egyetlen új termék kapott helyet az Esszencia Natúrtól.
Rozmaring és levendula balzsam. Lesz nemsokára teszt a samponról és erről a balzsamról is. Nem mondom, hogy kiütötte a Milk Shake balzsamomat, de szilikonmentes létére közel olyan jó.
A kézápolás is fontos szerepet kapott ebben a hónapban nálam:
Ezek a termékek mind a Memeboxban voltak amiről ITT olvashattok részletesen.
A shea vajas kézkrém nem hagyta, hogy kiszáradjon a kacsóm, a citromos olaj pedig a körmöm ápolásában segédkezett, igaz nagyon nehezen akar valamiért helyre jönni a körömágybőröm, de ha ez nem lenne, még csúnyább lenne mint most. Illetve a hámlasztó krém is nagyon hasznos. Pár perc dörzsölés után a bőrömről darabokban hullik le az elhalt hámsejt, és miután lemosom ezt a gélt, csak a puha, bársonyos érzetet hagy maga után.
A körömlakkok:
Ciskától kaptam a világ egyik legszebb rózsaszín holoját, amiről bejegyzést ITT olvashattok, a különlegessége az, hogy ő keverte ki.
A mellette lévő Moyra lakkban pedig Flóra által kevert legszebb lila holo van, amit nagyon sokszor kentem fel egymás után, az üveg tele volt, én meg nagyjából 2-3 héttel ezelőtt kaptam, szóval látszik, hogy használva volt sokat.
A Flormar Black Dot lakkja a Pixibagemben lapult, aminek nagyon örülök, hiszen a rózsaszín mellett még ez a szín tetszett nagyon.
Az England Briar Rose lakkjához is előszeretettel nyúlok, erről ITT láthattok képeket, illetve a Picture Polish, Time warp lakkja is belopta magát a szívembe, így ősz tájékán. Ezt a lakkot Flóra blogsale-én vásároltam.
Természetesen lesznek manikűrök a fent bemutatott lakkokkal, amik nem szerepeltek még a blogon bejegyzés formájában.
Ékszerek
Ebben a hónapban nagy hangsúlyt fektettem a kiegészítőre, főleg ékszerek terén. A gyűrűt már láthattátok ebben a bejegyzésben ami a Kreatív Ajándékról szólt, illetve a Rossetti Bizsuval is olvashattatok interjút ITT.
A fent látott darabokat hordtam nagyon sokat ebben a hónapban.
Random
Nagyon régóta vágytam erre a Nicis csigára, de valahogy nem kaptam meg senkitől, míg egy borús napon Flóra beállított vele *-* Annyira, de annyira örülök neki, azóta is hurcolom magammal, mert ő lett a kis kabalám :) Köszönöm szépen :) Amúgy Flóri a neve. :)
Bloggerektől kedvenc:
Két manikűr és egy smink kapott helyet ebben a sorozatban most.
Szilvi eszméletlen vámpír sminkjétől leesett az állam mikor megláttam, Karolina virágos manikűrje az egyik legszebb körmös alkotás volt a hónapban számomra, illetve a másik nagy kedvencemet Azu-nyan levelekből alkotott manikűrje volt. Eszméletlenek a lányok, gratulálok ezekhez a csodás munkákhoz! :)
Zene:
Teljesen rágyógyultam a Vikingek sorozatra, jelentem kiütött mindent (Walking Dead, Trónok harca), amit eddig a kedvenceimnek gondoltam, és az openingje nagyon magával ragadt. Csengőhangnak is ezt állítottam be :)
Nektek mik voltak a kedvenceitek ebben a hónapban?
Szép napot!
Kíváncsi vagyok az Esszenciás samponra és balzsamra. Várom a tesztet :)
VálaszTörlésJövőhéten hozom róla.; )
TörlésTudom, hogy megláttam a lényeget, deee az a csiga annyira cukiiii!
VálaszTörlésÉs köszönöm, hogy havi kedvenc lettem, örülök, mint majom a farkának :)))
Szerintem is nagyom aranyos *-* Oh Tiéd az érdem, jót alkottál: )
TörlésA Vikings-et már egy ideje el akarom kezdeni, de annyi sorozatot nézek, hogy nehéz beszuszakolni ezek mellé. :D
VálaszTörlésValahogy szoríts neki helyet, mert túlságosan jó sorozat:D
TörlésNagyon kíváncsi vagyok a levendulás balzsamra,cuki a csiga,szepek az összes lakkok,ékszerek szepek,puszi én is irtam a kedvencektől.
VálaszTörlésÍrok róla jövőhéten ^_^ köszönöm szépen: ) elolvastam :) puszillak: *
TörlésJáááj, ott vagyok :D Köszönöm szépen, hogy megemlítettél, nagyon megtisztelő, hogy ennyire tetszett neked a sminkem ^^ Arra a mézes YR termékre én is kíváncsi leszek, mert ugye kaptam tőled egy kézkrémet és már alig várom, hogy elfogyjon az Avonos és végre kipróbálhassam :)
VálaszTörlésTiéd az érdem, én köszönöm, hogy wow! sminket alkottál ^_^ Nem tudom mennyi köze lehet hozzá igazából most azt sem tudom, azonos-e a térnek család:D
TörlésDe aranyos a kis csiga :D
VálaszTörlésMindennap megölelgetem:D
Törlésnagyon tetszett a poszt!! :)
VálaszTörlésÖrülök neki, nagyon köszönöm ^_^
TörlésKöszönöm: ) Nagyon jók voltak a Lányok: ) Vannak brutál akciók a Memeboxnál erdemes kipróbálni, ami megmaradt azokat nagyon szeretem. :) Még egy csokis doboz közelít felém, de csak novemberben kapom készhez, mert okt.24-én kezdik a kiszállítást:) de ma amúgyis Pixi nap van, arra koncentrálok hogy nehogy lecsússzak róla:D
VálaszTörlésÉn most kezdtem el nézni a Viingeket, de még nem melegedtem bele egyenlőre.
VálaszTörlésA végefelé lesz a legjobb második évad meg pörgős lesz. Remélem megszereted: )
VálaszTörlésAh, annyira megtisztelő, hogy bekerült a szeptemberi kedvenceid közé a manim, annyira boldog vagyok, köszönöm :) *-* A Memeboxban nagyon jó dolgok voltak, és az az YR termék is elég hívogató, kíváncsi vagyok rá :) A csiga - helyesbítek, Flóri :) - pedig eszméletlenül cuki :D
VálaszTörlésÉs bár mostanában nem nagyon volt időm sorozatokat nézni, de ez a Vikingek most felkerült az ,,amit el kell kezdenem nézni" listára :D
Én köszönöm a fantasztikus manit: ) Lesz a testápolóról teszt még októberben: )
TörlésAbszolút jó termékek voltak benne, ami nem kellett elajándékoztam, de a maradék meg tényleg szuper volt: ) október 24-én adják fel a csokis dobozt....alig várom, csak meg ne egyem:D Flóri nagy kedvencem *-*
Vikingek meg az év felfedezése számomra újra nézem nemsokára, nem bírom kivárni a 2015-ös kezdést:D