Lush, Cinders, Snow Angel, teszt

Sziasztok, Lányok!

Remélem mindenkinél jól teltek az ünnepeket, szeretetben és békességben tölthette el szeretteivel.
Hogy egy kicsit visszahozzam az ünnepi hangulatot, ezért ma két fürdőbomba termékről fogok írni a Lushtól.
A Cinderst karácsony előtt, míg a Snow Angelt karácsony második napján próbáltam ki.

Kezdeném a Cindersszel.


Külsőre igencsak jópofa fürdőbombáról beszélhetünk. Nagyjából tenyérnyi nagyságú sárga golyó, aminket a tetején pattogó cukorkákhoz hasonló dísz található.
Ez a pezsgőfürdőgolyó a gyümölcsös puncs illatát hivatott jelképzeni, ami sikerült is a neki.
Azt hittem pattogni fognak a kis darabkák, de sajnos nem. Ennek ellenére, tényleg jobban pezseg a kádban mint a többi általam próbált Lush termék, ebből az következik, hogy hamar oldódik.
A víz színe sárga lesz, ami szerencsére nem fogja be a kádat.
Az illata fürdés után órákig érződik a bőrön, extra hidratáló hatást nem fedeztem fel benne.

A Snow Angelt különleges alkalomra tartogattam, méltóképpen zártam le a karácsonyt vele.


Szerintem ennek a terméknek van a legextrémebb külseje. A teteje fehér, mint az angyalok palástja, az alja pedig arany csillámmal van beszórva, ami egy hatalmas kakaóvaj tömb.
Nagyjából tenyérnyi nagyságú, angyali illatú termék :).


Elég sokáig oldódik fel. A fehér része pillanatok alatt, de a másik fele, lassan a hozzáadott kakaóvaj miatt, ami pillanatok alatt lággyá varázsolta a vizet.
A sárgára színeződik el, telis-tele arany csillámmal, ami garantálja a karácsonyi csillogást.
Az illata édes virágos, kissé marcipános beütésű. A kakaóvaj nagyon puhává varázsolta a bőrömet.
Ez az illat hosszan megmarad a bőrön fürdés után is.
Mindenképpen ajánlom a megvételét a Snow Angel fürdőtömbnek, akár többszöri használatra is elegendő.

Mindkét terméket nagyon szerettem, de a szívem csücske mégis a Snow Angel, aminek nem csak az illata mennyei, de a hidratáló hatásában sem találok kivetni valót.
A Cinderst megvásárolhatjátok EZEN a linken 445 hufért, a Snow Angelt pedig EZEN a linken 1990 hufos áron.
Update: Már kiárusítás van a Lush háza táján, ha gyorsak vagytok, még letudtok csapni egy-két fantasztikus karácsonyi kiadású termékre!

Ti próbáltátok már valamelyik terméket?

Legyen csodás napotok!

16 megjegyzés

  1. Ez az angyalka nagyon cuki, és a csillámos viz is szép lehet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És a hatása még jobb. *-* de már a víz színe miatt is Megéri :D

      Törlés
  2. Annyira utálom ilyenkor, hogy túl kicsi a kádunk :( Na de majd ha lesz nagyobb, szerintem ki sem lehet parancsolni belőle és csupa ilyen finomsággal fogom kényeztetni magam :P Az angyalos nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenki megérdemel egy kis Lush kényeztetést ^_^ kíváncsi vagyok mit próbálnál ki :)

      Törlés
  3. Mmm, jól hangzanak nagyon! :) Szerintem az 50%-os Lush leárazást még fogom a későbbiekben csekkolni és ha marad még a féláras termékekből, feltankolok, mert úgy néz ki, még csak most jön az igazi tél - a meteorológusok és a bőröm szerint is :P
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem lesz zsákmányos poszt *-* Elég combos az idő, pedig Elvileg nem száraz a bőröm...elvileg :D

      Törlés
  4. Válaszok
    1. És nem csak a hangzásuk jó:) majd egyszer elmehetnénk a boltba körülnézni, találunk neked is valamit :) a szappanjaik szerintem jó áron vannak :)

      Törlés
  5. A Cinderst nagyon szerettem, lehet idén is veszek belőle, mert tavaly nagyon sokáig megmaradt az illata rajtam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annak nagyon jó illata van. Mondjuk nekem eddig mindegyik Lush termék után órákig illatoztam. Bár testápolót nem próbáltam:)

      Törlés
  6. Az angyalkás nagyon tetszik kipróbálnám :) puszii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos ahogy elnéztem a neten már nem kapható:( remélem jövőre is lesz :) puszi

      Törlés
  7. Nekem az első megvan, bár én darabolom, nincs szívem egyszerre elfogyasztani :) Nagyon szép az angyalkás, imádom a csillámos terméket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt egybe dobtam be, meg az angyalkásat is, bár simán mehetett volna több részbe...:) de a nagy zöld golyóm aminek hirtelen nem jut eszembe a neve, azt én is darabolom. :) Én pl testapolóban nem kedvelem annyira, de ez függ a testapolótól is,,és a csillámoktól :)

      Törlés
  8. Úgy írsz ezekről a fürdőtermékekről, hogy legszívesebben mindet kipróbálnám, és persze folyamatosan növeszted a kívánságlistámat is :-) A karácsonyi leárazást én is kihasználtam, és rendeltem pár terméket. Remélem, a kedvenceimmé válnak majd :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor jó, mert egymás listáját bővítjük:D Én is akartam venni ezt azt, de karácsony után sajnos nem tudtam venni semmit. :( talán még egy-két darabot elcsípek január közepén:) Addig meg kinézegetem magam másoknál *-*

      Törlés