Sziasztok, Lányok!
Ezt a TAG-et még Ciiskánál olvastam, nagyon megtetszett, és szerintem egy körömlakk-függőnek mint én, muszáj kitöltenem :)
Melyik a kedvenc fedőlakkod?
Egyértelműen az Essence BTGN. Elvileg ez már az új fajta, de erről is hallottam, hogy kivonják, aztán most még is látom sok helyen. Ez elvileg a régi BTGN tovább fejlesztett változata.
Szerettem az NYC Turbo dry-t amíg lehetett kapni.
Kedvenc kéz/körömápoló készítményed?
Olívaolaj! Az abszolút favorit, és az Eveline 8in1 alaplakkja. Illetve a natúr körömágyápoló gélem.
Glitter vagy matt?
Glitter töménytelen mennyiségben, nem találkoztam még olyan matt lakkal ami tetszett volna magamon, habár még csücsül egy Barry M a dobozomba, arra várva, hogy felkenjem Őmattságát.
Milyen körmös terméket vásároltál utoljára?
Egy ideje nem vásároltam lakkot (se), majdnem elhoztam a Lovely új világos kék sand lakkját (igen, igen, nézzétek meg a Rossmannban),aztán végül ott hagytam, mondván nem kell, hasonlít az első kékre, de lehet vissza fogok érte majd menni...Egyébként Renin keresztül vásároltam, vagyis Ő rám gondolt és megvette nekem előre a Picture Polish Cosmos lakkját. Szóval elvileg az enyém, de gyakorlatilag nála van, mert vigyáz rá, és volt olyan kedves és gondolt rám, hogy márpedig ez fog nekem kelleni, és igaza volt. :)
Kedvenc körömlakk márkád?
Hm...jó a kérdés. China Glaze, Golden Rose, E-Angland, P2, OPI, Catrice
Sötét vagy világos színek?
Ez nagyon változó. Attól függ mihez van éppen kedvem, de évekig volt fekete a körmöm (vagy nagyon sötét színű, persze a rózsaszín az mindig volt ugyanúgy), és imádtam, szóval elfogult vagyok a sötét lakkokkal szemben, de mióta kinyílt előttem a világ, inkább világossal gazdagítom a készletem, bár mindig kell lennie fekete lakknak.
Hogyan neveznéd a körömlakkokkal való kapcsolatod? (hobbi, szenvedély, függőség, stb.)
Ez így mind egybe :D Viccet félretéve, már 14 éves köröm óta lakkfüggő vagyok azt hiszem.
16 éves koromban is már több mint 50 lakkom volt, igaz szegényes volt itthon is még a választék ami a drogériákat illeti. Emlékszem 80%-ban Essence lakkok sorakoztak a polcon.
Kiskoromban mindig akartam, hogy kifessék a körmöm, és néha lehetett, akkor nagyon boldog voltam, és mindig a körmeimet nézegettem (ahogy most is:D).
Nagyon szeretem a színeket, valószínű, hogy emiatt is vagyok lakkgyűjtő, mert festeni is szoktam velük. Persze azzal ami már nem kell, azért az England lakkjaim nem kenegetném el papírra, de kreativitásnak élem meg a lakkozást, művészetnek, illetve, hogy tényleg sokféle képen lehet még felhasználni.
A sminkelés is ugyanolyan kedvencem egyébként mint a lakkozás, régen nagyon sok kreatív sminket készítettem, ma már ugyan nem, mert a lakkoké a főszerep, ez mindig váltakozik nálam, hol sminkben vagyok jobb, hol lakkozásban. Na a lényeg, mindent szeretek ami színes, és azt aminek köze van a festészethez bizonyos formában :)
Kedvenc tavaszi/nyári/őszi/téli körömlakkod?
Nekem nincsen évszakhoz kötődő lakkom, nyáron is kifestem feketével a körmöm, ha azt akarom, télen meg bármilyen harsány színt, ha ahhoz van kedvem. Ettől függetlenül tudom mi számít téli/nyári lakknak, de nem szokott érdekelni különösebben, hogy éppen milyen évszak van lakkozás szempontjából.
Készítettél már franken lakkokat?
Egyszer próbáltam, aztán megfogadtam soha többet. Brutálisan rossz lett a végeredmény.
Én nem értem mások, hogy csinálják, de le a kalappal.
Mennyi lakkod van?
A blogger tali óta nem számoltam meg, szerintem 200-250 között valahol félúton.
Melyik márkából van a legtöbb körömlakkod?
Catrice, Essence, Golden Rose, China Glaze
Mi van a körmödön most?
P2, de holnap lesz róla bejegyzés :)
Hogy állsz a francia manikűrrel?
Pár éve nagy divatja volt a francia manikűrnek, akkor én is mindig olyanra festettem, vagyis inkább a műkörmömet, mert akkoriban az volt. Amúgy szeretem, de már évek óta nem csináltam/csináltattam francia manikűrt. Most se igazán érzek késztetést rá, annak ellenére, hogy tetszik.
Kedvenc textúra/finish?
Sand, holo és nagyon szeretem a krémes lakkokat, és a pasztellt.
Nehezen dobod ki a már használhatatlan lakkokat?
Ha nagyon szeretem akkor igen, ha kevésbé szerettem az adott lakkot, akkor is elfog egy rossz érzés, amit ajándékba kapok azt soha nem dobom ki.
Ennyi lett volna, ha tetszett töltsétek ki Ti is!
Linket kérek majd róla :)
Szép napot!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nagyon jó kis tag, ha jó kedvembe leszek és lesz is időm kitöltöm :)
VálaszTörlésKöszönöm és érdeklődve várom ^_^
TörlésA Moyra Bubble Gum kollekciójában szuper matt lakkok vannak ;)
VálaszTörlésKöszönöm szépen a tippet, nézek swatchokat majd, bár biztos tennék rá fedőlakkot: D
Törlésez is felírva a "bejegyzések, amiket végre meg kéne írnom" listára :D
VálaszTörlésVárom, várom ^_^
Törlésjön jön :) hétvégén írok bejegyzéseket, ezerrel ;)
TörlésNem kevés lakkod van :D A holnapi bejegyzést pedig nagyon várom :3
VálaszTörlés:D blogger talira vittem legalább 20-at, és büszke voltam, mert kevesebbet hoztam haza mint vittem: D ettől függetlenül elég sok a lakkjaim száma, és van hogy nem tudok mit felkenni: D
TörlésAz új Lovely sand lakkot ma kb két percig szorongattam a Rossmannban vágyakozva, aztán visszatettem, mert eszembe jutott, hogy még a nyereménylakkjaim zöme is kipróbálásra vár. Persze még lehet hogy visszamegyek érte .... :D
VálaszTörlésPontosan ugyanez zajlott az én fejembe is. Még az előző két kiadást se próbáltam még ki, tudod a pirosat meg a sötét kéket.....
TörlésNagyon köszönöm <3
VálaszTörlésHogy a fittyfirittybe lehet 250 lakkot folyamatosan használni? :D Azért egyszer megnézném ezt a kollekciót, biztos gyönyörű lehet :)
VálaszTörlésHát nem is használom folyamatosan: D de ebből azért közel. 100-at, vettem, kaptam. Meg van már olyan lakk is ami tini korom óta velem van. Jössz majd át ha van kedved és megmutatom, és kifessük azzal amivel akarod ^_^
TörlésNa, most kaptam engedélyt magamtól a blogolvasásra :-D Szóval jó kis kérdéssor volt, és jó volt olvasni a válaszaidat. Hétfpn pedig irány a Rossmann az új homoklakk után kutatva :-)
VálaszTörlésCiiskánál van a lakkról bejegyzés, tetszik, de nem annyira szóval jó hogy nem vettem meg, majd akcióban: )
Törlés