Rival De Loop, Dreamland

Sziasztok, Lányok!

Bizonyára sok helyen láthattátok már ezt a lakkot a Rival De Looptól, de aki még bizonytalan a megvételében, szeretném ezzel a poszttal meggyőzni, hogy lehet olcsón is szép lakkot vásárolni :)
Tehát nem minden esetben él az a mondás, hogy: "olcsó húsnak híg a leve."

Magát az üveget sajnos elfelejtettem lefotózni, szóval a kész manikűrt láthatjátok, de szerintem aki olvassa a blogokat már úgyis tudja, hogy néz ki egy RDL lakk. :)


Nagyon  jól be lehet fotózni ezt a lakkot, pedig nem dúskáltunk napfényben akkoriban, mikor ezek a fotók készültek :)
9 ml tömény rózsaszín holo csodát zár magába az üveg, 400 forintért, ami valljuk be, bőven megéri ezért a lakkért.




Az ecsete közepesen vastag, és lekerekített. A lakkozás álom vele. Két rétegben tökéletesen fed, és nem szedi fel az alatta lévő lakkot. A száradása közepesen gyors, de számomra nem elég fényes, így került még rá egy kis BTGN amitől még mélyebb lett a szín.
Elég tartós lakk, 4 napig hordtam és csak körömvégi kopás látszott.



Összességében az egyik legjobb vételnek tartom, megvettem a lila testvérét is, habár azt még nem próbáltam, de ami késik nem múlik.
Én nagyon remélem, hogy van a márkának több holo lakkja, és behozzák országunkba is.
Szerintem ennyi pénzért bőven megéri, most akciós a Rossmannokban, szóval még olcsóbb :)

Nektek melyik a kedvenc lakkotok az RDL márkától?
Legyen csodás napotok!

34 megjegyzés

  1. Még nincs kedvenc lakkom tőlük, de nagy eséllyel ez lesz az. Nagyon jól áll Neked, a rózsaszín holo lakkokat mintha Neked találták volna ki :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Top 10 holo lakkban van nálam :D
      Legközelebb jössz, megyünk Rossmannba :)

      Törlés
  2. Nagyon szépek a képek és a lakkozás! :-) A kedvencem eddig a lila holo, a neve most nem jut eszembe sajnos...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :)
      Muszáj lesz az ünnepek után kipróbálnom a lila testvérét, nagyon mondjátok, hogy az is szép :) Arról meg nem sok bejegyzést láttam még :)

      Törlés
  3. Szép manikűr! Nálunk a márka nem kapható!
    :) puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Tényleg, régebben említetted, remélem kapható lesz, ha nem akkor majd megoldjuk máshogy a dolgot :)

      Törlés
  4. Nekem is a két holo lakk a kedvencem a márkától!
    A lila is nagyon szép, az inkább téli szín, ez a rózsaszín nekem inkább tavaszi :)
    A körmeid gyönyörűek, amióta Katy említette az olajos kezelésed, azóta én is olajjal kenegetem a körmeim (és növesztem le a géllakkot)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképpen ki fogom próbálni most már a lilát. Valamelyik nap nézegettem, de visszaraktam, mert nincsen tőle karácsonyi hangulatom :D
      Köszönöm szépen :) Remélem Neked is annyira fog szuperálni az olaj mint nekem :)
      Szerencsére más is írta, hogy bevált az olajozás, úgyhogy egyelőre nagyon jók a visszajelzések. Bár az olívaolaj, mint tudjuk sok jótékony hatással rendelkezik, én régen testre is használtam...nem is értem miért szoktam le róla:D

      Törlés
  5. Nagyon szép, pedig be kell valljam nem rajongok sem a holoért, sem a rózsaszínért, de ez tényleg nagyon jól mutat a körmeiden. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Mesés ez a lakk, mikor felkentem magam sem hittem el, hogy pár száz forintért ez létezik :D

      Törlés
  6. Van lila tesója is? Nem, még mindig nem voltam hajlandó körülnézni a márka polcánál, szóval várnám a lila tesócskájával a manit, hátha megadná az azt a bizonyos végső lökést :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van van :D Mindenképpen felkenem két ünnep között, aztán elküldöm Neked mailbe hogy néz ki, mert ez is legalább egy hónapja hever a piszkozatok között :)
      De remélem megadja azt a végső lökést :D

      Törlés
  7. nagyon szép rajtad, de nekem a színe miatt ez a holo most nem az igazi. viszont a lila testvére, na az brutálisan gyönyörű :D felkenve is, minden igaz rá,amit a rózsaszínről leírtál. :D álom vele dolgozni és tartós is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Kíváncsi vagyok most már tényleg arra a lilára. :)

      Törlés
  8. Gyönyörű! A környékünkön sajnos nem kapható, de két ünnep közt utazgatunk egy kicsit, remélem tudok majd néhány érdekességet vásárolni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, remélem meg tudod venni mindkettőt, szerintem Neked nagyon tetszene, és jól állna :)

      Törlés
  9. Hát igen, mindig megcsodálom a képeken, tetszik is, de nem láttam még állványt felénk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh. Ha esetleg szeretnéd írj privit, aztán megbeszéljük a részleteket. Szívesen elpostázom :)

      Törlés
    2. De kedves vagy, köszi :) Megnézem még Szombathelyen meg anyámnál is, ha sehol sem lesz, akkor élek a lehetőséggel :)

      Törlés
    3. Rendben :) Várom hogy sikerült-e megvenni ^_^

      Törlés
    4. Á, nincs állvány, viszont a Rossmann.hu-ról megéri 299,-ért megrendelni, mellécsapok pár Isana lemosót meg tusfürdőt :) Így legalább nem több a postaköltség, mint maga a lakk :) Azért remélem, hogy nemcsak Bp.-en lesznek állványok, hanem ide is elér előbb-utóbb.

      Törlés
    5. Tuti? Szívesen segítek ha mást is szeretnél:)
      Remélem, bár amúgy nem értem miért csak BP lehet kapni őket:S

      Törlés
  10. Én ugye eléggé elfogult vagyok a lila színnel, de nekem az van meg, és ez is gyönyörű ugyan, na de az a lila...:D iszonyúan meglepődtem, hogy ennyire jó, amikor ilyen olcsó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is kedvelem a lilát, bár a rózsaszínnel vagyok úgy mint Te a lilával. De gondolom ez látszik a blogon :D
      Igen, minden fillért megér.
      Vettem duo lakkot is, még nem próbáltam, de arra is kíváncsi leszek, mert akkor az Essencenek és a Lovelynak komoly vetélytársa akadt.

      Törlés
  11. Csodaszép színe van és nagyon jól mutat a körmeiden! :)
    Sajnos nálunk sem kapható, úgyhogy fogalmam sincs, hogy fogok hozzájutni, pedig kettőt-hármat azonnal megvettem volna, amikor beszabadultam a Rossmannba! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen:)
      Mely lakkokat nézted ki?

      Törlés
  12. De jól áll neked ez a rózsaszín (is) :)

    VálaszTörlés
  13. Válaszok
    1. ^_^ sajnos hamar bele lehet :D de legalább pénztárca barát :)

      Törlés
  14. Miért nincs nálunk Rival de loop.... Szép ez a lakk. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszik. Ha segíteni kell a megvételében szólj:)

      Törlés