Sziasztok, Lányok!
Ezt a Barry M lakkot még Flóra nyereményjátékán nyertem.
Nem ismeretlen számomra a Barry M márka, még 2 db-ot birtoklok, de ezt a matt kollekciót nem ismertem.
Magamtól biztos nem vettem volna meg, hiszen tudjátok rólam, hogy nem vagyok matt lakk kedvelő...,de ez a lakk hűha érzést váltott ki belőlem.
A Barry M lakkok üvegét kedvelem, mert négyzet alakú, kisebb helyet foglalnak el mint más lakkok.
A kupakja szürke, az üvegén matrica jelöli a márkát és a lakk fajtáját.
10 ml-es kiszerelésben kapható. Az ecsete kissé vékony, egyenesre vágott, de könnyen tudtam vele lakkozni.
A lakk két rétegben fed, és mint látjátok mattra szárad. Igazából a színt nem igazán tudom meghatározni, mert kicsit barnás, kicsit szürkés nude.
Gyorsan szárad, és tartós 4. napon mostam le, hüvelykujjamon pattant meg a lakk, illetve a többin kopásnak indult a körömvégeknél.
Fedőlakkal is ki fogom próbálni, mert kivételesen úgy éreztem, nem kell rá :)
Összességében az egyik kedvenc lakkom lett, főleg ahhoz képest, hogy matt. Pedig eddig nem volt olyan matt lakk ami tetszett volna (a fél matt lakkokat nem vettem ide).
Köszönöm szépen Flóra még egyszer :)
Nektek teszik a Barry M matt kollekciója?
Csodás hétvégét kívánok!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
szép lakk :) Nekem is tetszik :)
VálaszTörlésEnnek örülök, köszönöm: )
TörlésÉn sem vagyok matt-fan, de ez tetszik. :)
VálaszTörlésSzerintem is szép, egyébként másokon pl tud tetszeni, magamon nem, ez kivételes lakk: )
TörlésNem szeretem alapvetően a matt lakkokat, de azt kell, hogy mondjam, hogy ez most nagyon nagyon tetszik :) Egyébként is imádom ősszel ezeket a taupe árnyalatokat :)
VálaszTörlésKöszönöm: ) Elég kakukktojás ez a lakk, mert nyáron viseltem, és úgy is megállta a helyét, de így ősszel is. :)
TörlésA színe nagyon tetszik, de fényesen jobban bejönne :)
VálaszTörlésSajnos nem próbáltam ki fedőlakkal, de nagyon érdekel, hogy úgy vajon milyen. :)
TörlésA két középsőn annyira szép! A bordó verziót is elfogadnám :-)
VálaszTörlésBordót nem is néztem, de utána járok, mert el tudom képzelni, hogy az is szép: )
TörlésSzép ez a lakk :3 Csak a vaníliára nem emlékeztet :D De imádom a nude lakkokat, úgyhogy szupi! :D
VálaszTörlésKöszönöm: ) Amúgy a nevét én sem értem:D Én is szeretem őket :)
TörlésSzép lakk, szeretem a matt lakkokat, bár egy sincs, csak ilyen mattosító fedőlakkom. Hasonlít a színe valamelyik korábban bemutatott lakkhoz. :)
VálaszTörlésKöszönöm: ) Van pár matt lakkom, de azokat csak fedőlakkal szeretem hordani, mert valahogy nem passzolnak hozzám, ez kivétel. Melyikhez?
TörlésEz tényleg hűűűűha! és matt ♥
VálaszTörlésDe aranyos vagy ^_^ Igen, ennek a finise is szép: ) kivételesen:D
TörlésNagyon tetszik nekem ez a szín!!!! :)
VálaszTörlésMegértem, az nekem is ^_^
TörlésNagyon jól néz ki :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy így gondolod: )
TörlésGyönyörű lakk, csodaszépen mutat rajtad!
VálaszTörlésKöszönöm szépen :*
TörlésMúltkor a Naillandben felkentem egy ujjamra, mert kacérkodok a megvételével. Hazajöttem, megmutattam a férjemnek, aki megkérdezte, hogy mit kéne néznie. Mondtam, hogy a lakkot. Erre visszakérdez: "ezen van lakk? dehát ez úgy néz ki, mintha bőrt húztál volna a körmödre! meg ne vedd" szóval nekem hiába tetszik, le vagyok tiltva :-(
VálaszTörlésOh, nagyon sajnálom, hogy ennyire nem tetszik a férjednek, érdekes az én Párom sincs oda ezért a lakkért, bár ezt a bőrös hasonlatot nem mondta, viszont így olvasva és nézve a képeket, van abban valami amit mondott a férjed. Viszont remélem, hogy van más lakk amit szívesen lát rajtad, és Neked is nagyon tetszik ^_^
Törlés