Minden évben a december eljövetelét várom a legjobban. Várom, hogy felcsendüljenek a karácsonyi dalok, elvesszek a fűszeres illatokban, megbabonázzanak a színek. Az egyetlen időszaka az évnek, mikor úgy érezem magam a karácsonyi forgatagban, hogy megáll az idő. Megáll akkor mikor a kivilágított Andrássy utat csodálom, megáll mikor az Operánál a Diótörő muzsikáját hallgatom. Megáll mikor a frissen sült mézeskalács illatát élvezem, mikor a forró csokit kortyolom. És megáll mikor leesik az első hó. Megbabonázva nézem az alá hulló hópelyhek sokaságát. A kabátomon szemrevételezem formájukat, és csodálom, hogy mit tud alkotni a természet. És talán mégsem az idő áll meg, hanem jómagam.
Már alig vártam, hogy kipróbáljam a Dance Legend, Anna Gorelova által alkotott Jack Frost lakkját. Talán erre a lakkra lehet azt mondani, hogy télen érdemes felkenni.
Szeretem Anna által alkotott DL lakkokat, hiszen varázslatosat alkotott. Első sorban ezt a lakkot a neve miatt vettem meg annak idején. Egyik kedvenc rajzfilmem az Öt legenda, azon belül is hatalmas Dér Jankó fanatikus vagyok. A mesét láttam kismilliószor/év. A főszereplő karaktere pedig abszolút magával ragadt, illetve maga a külseje is nagyon tetszik.
Anna lakkjait fekete baglyos dobozban lehet általában kapni, úgyhogy ehhez a kiadáshoz is járt egy ilyen doboz. Illetve azonos színű gyűrű is van a kupakján. Az üveg szögletes alakú, Anna Gorelova felirattal, és egy cuki kerekded fekete bagollyal. Szerintem az egyik legszebb üvege ezeknek a Dance Legend lakkoknak van.
A színe kékes szürke, tele holo pelyhekkel, valamint kéken és lilán irizáló fénnyel.
Általában az ilyen tej jellegű lakkok hibája, hogy három vagy négy rétegben fednek. Dér Jankó is három rétegben látható a körmömön, de cserébe gyorsan szárad. Nem elég fényes száradás után, szerintem kell rá a fedő lakk.
Mivel télen a karácsony mellett a havazást szeretem a legjobban, illetve már alig vártam, hogy én is alkothassak hópelyhes körmöket. Így születettek rá nyomdával a fehér hópelyhek.
A hibájáról még nem írtam. Sajnos hajlamos foltosan fedni. Érdemes lehet alá fehér alapot tenni, a képeken önmagában láthatjátok.
A hibájáról még nem írtam. Sajnos hajlamos foltosan fedni. Érdemes lehet alá fehér alapot tenni, a képeken önmagában láthatjátok.
Nektek hogy tetszik ez a lakk?
Gyönyörű lett, nagyon tetszik. :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen ^_^
TörlésGyönyörű! És a lakk neve! Na ezért van az, hogy egy név miatt képes lennék körömlakkot venni ^_^
VálaszTörlésKöszönöm. Megértem, elsősorban engem is a neve fogott meg :'D
TörlésCsodaszép, maga az üvegbe zárt tél! :)
VálaszTörlésPontosan ^_^
TörlésIgazi jeges lakk :) Én nem szeretem sem a havat, sem a hideget, szükséges rossz. A manikűr szép, na egyedül a körmökön szeretem a jégvirágokat :)
VálaszTörlésÉn a nyári 40 fokkal vagyok így:)szükséges Pokol.
TörlésKöszönöm szépen :)
Gyönyörű manikűr! Nekem is ez a kedvenc időszakom. :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen ^_^ mi bikák tartsunk össze:'D
Törlésnagyon szép lett a manikűröd *-*
VálaszTörlésKöszönöm szépen:)
TörlésCukika. :3
VálaszTörlésKöszönöm ^_^
Törlésáhh, ez annyira menő és cuki!
VálaszTörlésKöszönöm szépen, Gabi ^_^
Törlés