A március számomra lassan szokott eltelni. Biztos a hosszúsága miatt, illetve a télből tavaszba átmenet miatt is. Ismét élek a szokásos közhellyel, kivételesen olyan hamar eltelt a március, hogy kettőt pislogtam, és április lett. Mivel a hónap utolsó napja van, szokásomhoz híven mutatom a kedvenceket.
Hangulat terén hullámzó volt a március. Történtek jó és rossz dolgok is. Szeretnék erről egy bejegyzést írni, hátha mások is zaklatókkal állnak szemben, hogy mi a teendő kihez lehet fordulni. Milyen megoldások vannak. Amint lezárulnak az ügyeim beszámolok a történtekről. Alapvetően egy szuper hónap lett volna, ha éppen nem ér folyamatos atrocitás.
Szokás szerint a fürdőszobából érkeznek elsőként a termékek:
Yves Rocher Tradition de Hammam tusfürdőjéből nagyjából ez lehet a 3-4 flakonom, amit elhasználok a évek során. Igazából minden akciókor szoktam venni ebből a tusiból. Ezt Renitől kaptam még tavalyi év folyamán. Finom fűszeres, tipikus keleties illata van. Ajánlom Nektek mindenképpen, ha néha napján egy kis luxusra vágytok.
A Lush Bouncey Bunny tusolózseléjéről már olvashattatok a blogon ITT. Remélem jövőre visszatér hozzánk ez a kiadás.
Már megérintett a tavasz szele, habár néha ezt nem érzékeltük. Mikor kicsit melegebb volt az idő, akkor a nap zárásaként a The Body Shop maracujás tusfürdőjével frissítettem fel magam.
Kedvenc testápolási termékem a The Body Shop maracujás testvaja volt márciusban, ami tökéletesen kiegészíti a tusfürdőt. A bőröm illatos, és puha tapintású lesz használata után.
A Hempz termékeiről olvashattatok korábban a blogon ITT. Nagyon megszerettem ezt a radírt, hiszen tökéletesen végzi a dolgát.
Január óta alvászavarban szenvedek. Magam sem értem miért, először azt hittem a frontok miatt van. Most már biztos vagyok benne, hogy nem az időjárás miatt nem tudok aludni éjszakánként. Mikor már nagyon ki vagyok merülve akkor szoktam a Testesept Aludj jól! fürdőkoncentrátumával fürdeni. Az illata levendulás, igazán nyugtató hatással van az idegeimre. Könnyebben alszom el, ha relaxálok a kádban, ennek ellenére éjszaka ugyanúgy felébredek, de sokkal kipihentebb vagyok, mint általában a használata nélkül. Ajánlom azoknak, akik szintén álmatlanságban szenvednek.
Két arcápolási termék is bekerült a kedvenceim közé a tavasz első hónapjában. Elsőként a Natics fekete szappanos arclemosójáról ejtenék pár szót. Lesz róla bővebben teszt, de akinek problémás bőre van, és szeretne szuper összetevőjű terméket használni, ajánlom ezt a lemosót.
Tesztelésre érkezett a Dr. Organic Bioaktív Csigagél arcpakolása. 10 ml kis tasakban kapható, ami 2-3 alkalomra elegendő. Vékony rétegben vittem fel a fehér, sűrű krém állagú maszkot, majd hagytam hatni 20 percig. Az illata citromos krémtúróra emlékeztet, ami nekem kifejezetten tetszik. A hatása csillagos 5-ös. Már az első alkalom után látványosan feltöltötte a bőrömet, az apró pirosságot lehúzta, és egységesítette bőröm tónusát. Glamour napokon veszek még belőle, lesz rá 20% kedvezmény, úgyhogy ajánlom Nektek, hogy váltsátok be erre a maszkra a kupont, mert isteni.
Általánosan elmondható rólam, hogy nagyjából 10-15 éve használom a Head & Shoulders samponjait. Néha kitérek, és akkor kipróbálok más hajápolási termékeket. A Pixibagben lapult ez a két a Nivea hajra való, ami hosszútávon is beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A hajamat puhává varázsolja, jó illata van, és remekül tisztítja a fejbőrt.
Ebben a hónapban teljesen ráfüggtem a színezett ajakápolókra. Három kedvencem is akadt, az egyik a Dizao Organics Iris lila balzsamja volt, amiről olvashattatok tesztet ITT.
A két Lush ajakápolóról szeretnék bővebben írni a következő hetekben, így nem írnék róluk most.
Ebben a hónapban nem lakkoztam, mivel a vashiány miatt (igen, megint) irtó ramaty állapotba kerültek a körmeim, illetve kihullott a fél hajam. Teljesen le vagyok törve miattuk. Amíg nem kezdem el az A-vitaminos kúrát addig nem hiszem, hogy lesznek körmös bejegyzések a blogon. Viszont lakkozás helyett nagyobb hangsúlyt fektettem a sminkekre.
A Stila palettát Ildie játékán nyertem, és elég sokszor nyúltam hozzá. Be van már fotózva, hamarosan fogok róla tesztet hozni, és terveim szerint sminket is.
A Costal Sents palettát használtam még elég gyakran. Szuper színek vannak benne. Gondolkodom rajta, hogy a régebbi bejegyzéseket felújítom jobb képminőséggel. Elképzelhető, hogy erről a palettáról megújult poszt fog születni. Nagyon szeretem a színeit, multifunkciós darab.
A Colletcion pirosítót még Anditól kaptam. Pirosításnál kizárólag ehhez a palettához nyúltam. Teszt róla ITT.
Parfüm kedvenc márciusban, az Avon Mesmerize illata volt, amit előszeretettel fújkáltam magamra. Teszt róla ITT.
A Mel Merio parfümöt még testvéremtől kaptam tavaly, még van belőle egy példány. Igazán friss, tavaszias illata van. 10 ml-es kiszerelés, így bárhova magunkkal vihetjük.
Márciusban elég sok animét néztem meg. Kettő kedvencem is akadt. Szeretnék majd róluk bővebben írni az Anime ajánló posztjaimban. Az egyik az Another címmel fut, a másik pedig a Mirai Nikki.
Mindkettő elég erőszakos anime, fordulatos végkifejlettel.
Valamint hosszú kihagyás után folytattam a Fairy Tail animét ott, ahol abbahagytam. A Tartaros arc utolsó 3 részét végig bőgtem. Akik nézik az animét vagy olvassák a mangát, biztos tudják miért. A véleményem viszont az, ha ennyit vártunk, hogy kiderüljön mi lett a Dragon Slayerek sárkányaival nem volt nagy durranás a lezárása ennek a történetnek, ettől függetlenül nagyon megindító volt. Én másra számítottam ezzel a sárkányos misztikummal kapcsolatban.
A kis kitérő is nagy kedvencem volt, Fairy Tail Zero néven futó pár epizód, ahol kiderült, hogyan alakult meg a Fairy Tail. A vége kicsit összecsapott volt, de sebaj mert az utolsó két részt szó szerint végig sírtam.
![]() |
Forrás |
![]() |
Forrás |
Zene pedig szintén a Fairy Tailhez kapcsolódik. Pont az opening meghallgatása előtt morfondíroztam azon, hogy ez az egyetlen anime, aminek még egyik openingje sem tetszett. Na ez tartott fél percig, azóta pedig tudjátok, hogy van ez. Orrvérzésig:
Van közös kedvencünk?
A Tetesept dolgokat én is néztem a DM-ben, gondoltam a megfázás ellenit meg kellene venni.
VálaszTörlésMég se az Another-t, se a Mirai Nikki-t nem láttam, bár mostanában nem is néztem animét, csak behoztam a Naruto Shippuuden lemaradásomat.
Én is bőgtem a Fairy Tail-en...De teljesen egyetértek, valami nagyobbra gondoltam sárkányokkal kapcsolatban. Viszont most jönnek majd az érdekes részek :D
A megfázás elleni cuccok isteniek, bátran vedd meg őket! :)
TörlésMindenképpen ajánlom a Tetesept sót :)
TörlésUgye??? De ahogy jöttek úgy tűntek el. Kár, pedig örültem volna a sárkányoknak. Már kíváncsi vagyok én is :)
A Narutot elkaszálltam már évekkel ezelőtt, pedig nem lett volna rossz, csak a sok filler. És ennek az animének nincsen sok jó fillere.
A Natics arclemosó valami fantasztikus!
VálaszTörlésSzerintem is ^_^
TörlésAz Yves Rocher argánolajos tusfürdője nem tud nekem sem kimászni a fejemből, ha végre le tudom redukálni a tusfürdőim számát, be fogok szerezni belőle újra - nagyon örülök, hogy Neked is ekkora kedvenced ez a termék! :D
VálaszTörlésPusza: Reni
:D A legjobb tusi a világon :) Legalábbis minden évben kell belőle itthon lennie :)
Törlés