Februári kedvencek

Február rövid hónap lévén hamar eltelt, legalábbis számomra. Mától pedig hivatalosan is elkezdődik a tavasz, már ami a naptárt illeti. Emlékszem általános iskolás koromban március eleje és közepe fele, már kezdett jó idő lenni, vastag pulóver is elég volt iskolába menet (igaz két utcára laktam csak a sulitól). És arra is színtisztán emlékszem, mikor évekkel később március elsején esett a hó, és teljesen le voltam döbbenve. Ma már pedig meg sem lepődöm, csak azon gondolkodom sokat mennyit változott az időjárás, és még mennyit is fog.

Szerencsére februárban is bővelkedtem újdonságokban, valamit újra felfedeztem a régi kedvenceimet is.

Amiről nem készítettem képet, pedig már a második hónapja használom rendületlenül, az a Botanicus agyagos szappanja. Korábban volt róla teszt ITT. Biztosan újra veszem, ha elfogy, de amúgy is van pár kívánságlistás Botanicus termékem, amit még szeretnék kipróbálni.


A Lush Lord Of Misrule tusfürdőjét még a leárazásokkor szereztem, rögtön két példánnyal. Egyet most, egyet pedig az őszi időszakban. Tavaly kezdődött a fürdőbombával a szerelem, és folytatódott a tusfürdő iránt is. Mókás zöld színe van, és tökéletes illata. Elég híg az állaga, így óvatosan kell vele bánni, de én fürdőrózsát használok, azon nem folyik össze-vissza. Remélem idén visszajön a kínálatba, és marad életem végéig, mert nem szeretnék enélkül az illat nélkül élni.


Három testápolási kedvencem is akadt. Az egyik a Ziaja kókuszos testvaja, amiről később lesz majd szó a blogon, mert megérdemli a részletezést. A másik kedvencem pedig a tavaly vásárolt The Body Shop Deres Áfonyás testvaja. Kis kiszerelésben vettem meg, de nem bánom, így is sokáig elég. Idén újra találkozunk. 
Katytól kaptam az Avon Skin So Soft olaját, amit borotválkozás után használok. Már sokféle olajat próbáltam, Katy mindig hozza nekem az utánpótlásokat, így többfélét is tudtam használni. Ez a rózsaszín kiadás volt már korábban is, csak más üveggel, és úgy örülök, hogy visszahozták, és ismét használhatom. Finom illatos bőrt hagy maga után, valamint puhaságot is kölcsönöz. Valamint megvéd a borotválkozás utáni irritációtól. 8-9 éve biztosan ezeket az olajakat használom borotválkozás után.


Régóta kiszerettem volna próbálni a The Body Shop ikonikus banános balzsamját. Lesz róla szó majd a blogon.


A Hello Kitty-s fogkrémet egy barátnőmtől kaptam Angliából. Isteni epre íze van! Imádom, és emellett alaposan is tisztít, valamint a hosszan tartó epres leheletet biztosít. Az Avon Hello Kitty-s habfürdője is hatalmas kedvencem lett, szeretnék róla hosszabb bejegyzést írni.


A Tetesept habos fürdősói is hamar a szívembe lopták magukat. Már egy használat után pozitív véleményem volt a termékekről. Lesz róluk is szó a következő hónapban.


Amint tudtam sminkeltem, és ezeket a termékeket használtam februárban a leggyakrabban. Az Essence pirosítója sajnos már nem kapható, pedig szuperül pigmentált, és igazán illik a hideg időjáráshoz. A Costal Scents palettáját újra felfedeztem magamnak, még Katy blogsale-én csaptam le rá. Tervezek sminkeket is tenni a blogra gyakrabban, így majd láthatjátok élesben is.
Az Yves Rocher ceruzája többször is szerepelt kedvences bejegyzésben, de nem tudok betelni vele. Venni fogok más árnyalatokat is, mert eddig ez a ceruza felel meg tökéletesen az elvárásaimnak. ITT olvashattok róla tesztet. Az Essence Lash Princess spiráljából ez már a második tubusom, sőt van még egy harmadik is. Mivel már régen használtam, már el is felejtettem mennyire szerettem. Most újra nagy a szeretet kettőnk között. Végül, de nem utolsó sorban pedig, ha rúzsoztam az Ildie nyereményjátékán nyert Colour Pop szájra valót használtam. Lesz róla teszt a blogon márciusban.


Mivel már hónapok óta nem vettem magamnak lakkot (most be is pótoltam, de majd csak nyáron lesznek nálam a FUN Lacquer lakkjaim), így mindig ugyanazokkal festettem ki a körmeimet. Én még nem érzem a tavasz szelét, így a sötétebb lakkok után húz a szívem. A Golden Rose egyik csodás lila lakkja adja meg az alap hangulatot a késő télhez, illetve a Katytól kapott Cabaret. Persze az OPI kakukktojás, hiszen rózsaszín, és nagyon tavaszias. Láthattatok vele manikűrt az előző posztban.

Ebben a hónapban pedig a Tokyo Ghoul anime openingjét hallgattam orrvérzésig (az animéről lesz nemsokára poszt):



Van közös kedvencünk? Nektek mik voltak a kedvenceitek?


7 megjegyzés

  1. Annyira bánom, h itt Erdélyben nincs se TBS, se Lush. Úgy szeretném kipróbálni a termékeiket.
    Az Essence spirál nekem is nagy kedvenc. Próbáltam a zöld társat is, 2-3 hét pihentetés után az is remekül működik nálam.
    Az a PP lakk csodaszép,mindig csak bámulom ha látom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg? Pedig szerintem már oda is megérné kitelepülniük.
      Nem veszek spirált egy darabig, mert annyi van mint a fene :) De ki fogom próbálni, ha kb még egy év múlva is kapható lesz :)

      Törlés
  2. Barátnőm nagy anime fan, az egyik kedvence a Tokyo Ghoul. Van vmi ötleted, hogy ezzel kapcsolatban milyen ajándékot lehetne venni neki? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűha. Ha magamból indulok ki, akkor pólónak nagyon örülnék.
      Erről a webshopról fogok rendelni jövőhéten egyedi pólókat. Van Kaneki-s és nagyon jópofa:
      http://teetaku.hu/

      Amúgy meg ebay. Én minden ilyesmit ott veszek. Vagy Trillian, nagyon jó fej az eladó.

      Törlés
  3. Nincs új kedvencem, inkább a régieket fedeztem fel újra. Amikor rendet raktam és láttam, hogy mennyi testápolóm van meg lakkom, akkor önvizsgálatot tartottam és elkezdtem őket sorban használni, főleg amikben már kevés volt.
    Én mindig epilálok, egy ősrégi Braunnal, de csak másnap szoktam bekenni magam hidratálóval.
    A Golden Rose lakkok rajtam nem tartósak, de anyámnak felkentem egy lilát és csak lestem, hogy nem kopik 3 napja.
    Megnézem az Avon katalógust, jó lehet ez a Kittys cucc :) Mindig csak átlapozom, keresem benne amit kell, most megsasolom, mi van még Kittys :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az epilátortól meghalt a lábam konkrétan. Kétszer próbáltam, hónapokig tartó gyulladással a bőrömön, azóta köszönöm nem. Sokáig gyantáztattam, de aztán a kozmetikusom már nem jön, így marad a borotva :)
      Rajtam is lepattan 2 nap után, ha sokat mosogatok. De ha nem kell csinálnom semmi kézi munkát, mondjuk órákig, akkor 3-4 napot azért fent van rajtam.
      Oh, azt hiszem most is van :) És nagyon jók a Kitty-s cuccaik :)

      Törlés