Avon, Amped Up Pink

Az Avon a tavasz örömére három új árnyalattal bővítette nailwear pro + kollekcióját. Elsőként az Amped Up Pinken akadt meg a szemem. Egy hamisíthatatlan tavaszi árnyalat, még a rózsaszínek között is egyedi. 


A lakkok most fekete dobozban érkeztek (korábban próbált nailwear pro+ lakkoknak színes doboza volt), úgy látszik visszatértek a jól bevált stílushoz. A dobozon rajta van mindenféle információ, többek között a lakk nevével. Az üveg 10 ml mennyiségű lakkot tartalmaz, egyenesre vágott ecsettel, és lenyomatot gyűjtő kupakkal.




Igazán tavaszias hangulata van a lakknak, mégis minden évszakban el tudom képzelni magamon. Ennek a rózsaszínnek van egy enyhe piszkos beütése, de ez csak felkenve érvényesül.
Az állaga viszonylag sűrű, könnyen terül a körmökön. Már egy rétegben is remek fedést érhetünk el vele, de megszokásból két réteget használtam.


Egész hamar szárad, utána lehet is rá nyomdázni. Rám nem jellemző módon szerettem volna díszíteni, még pedig dupla nyomdával. Alapnak aranyat használtam, és arra jöttek a fehér inda jellegű formák, majd feldőlakkal fixáltam a manikűrt. 
Egyébként fényesre szárad, úgyhogy igazából aki csak a gélhatás miatt szeret fedőlakkot használni, ennél a lakk esetében elhagyhatja ezt a lépést.



EZEN a linken megvásárolhatjátok Ti is, most 849 forintos áron, valamint keressétek tanácsadónőket is!

Hogy tetszik?

13 megjegyzés

  1. Szép a manikűr. Másrészről meg a Moyra még mindig olcsóbb és számomra könnyebben elérhető, van is hasonló árnyalatom a kb. 50 rózsaszín között :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Hát nem tudom, nekem az Avon lakkjai jobban bejönnek, mint a Moyrák egyébként. Nekem ehhez hasonló tényleg nincsen, pedig több rózsaszín lakkom van mint amit értelmes lenne tartani :D

      Törlés
    2. Mindenképpen venni fogok Avon lakkot, mert nem állapot, hogy nincs, de inkább hajlok más árnyalatok felé, pl. a régebben bemutatott nude vagy menta felé.

      Törlés
  2. jól áll neked ez a szín, és a manikűr is tetszik! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon-nagyon kellemes a szememnek ez a tompa, lágy, mégis határozott rózsaszín, mondom ezt úgy, hogy a hidegrázásom szokott lenni a púderrózsaszíntől sötétebb krémlakkok láttán. Ha van valami szokatln effekt a lakkban, az persze máás! :D
    Ez viszont nagyon tetszik.
    A duplanyomdás manival a fotóid nyálcsorgatósan szépek lettek, amiért külön piros pont jár, hiszen elérted vele, hogy én rámozduljak erre a rózsaszín darabra, hiszen gyönyörűen pároztattad fehér+arany nyomdamintával.

    Az új árnyalatok közül a kékes színt rendeltem meg, és végtelenül izgulok, hogy jól működjön majd rajtam, mert bár alapvetően nagyon szeretem az AVON NP+ szériáját, nem mindegyik lakk ad biztos, egyenletes kétréteges fedést.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, Te mindig olyan kedveseket írsz :)

      Remélem lesz róla szó a blogodon :) Kíváncsi vagyok rá, mit fogsz mondani

      Törlés
    2. MEGVAN! :) :) :D
      Reszkető kézzel nyitottam ki az üvegcsét, sasoltam a lakk állagát. Még nem kentem fel, de biztatóan jó állagú lakkot tapasztalok. És a színe...te jó ég. :)
      Ezek után kell ez a rózsaszín is! A mentás szebb, mint vártam. Bocsi, hogy kotyogok, de nem bírom magamban tartani!

      Törlés
    3. Yeeeey ^_^ :D
      Na ezt örömmel hallom, és remélem még nagyobb örömöd leled benne. Aztán várom a manikat a blogoon! ^_^

      Törlés
  4. Gyönyörű a lakk, a manikűrért pedig egyszerűen odáig vagyok! <3

    VálaszTörlés