Tavaszváró kihívás: Pillangók

Nagyon kevés manikűrös/lakkos bejegyzések vannak a blogon, de emiatt nem akarok szabadkozni. Mivel hiányzik is a sok alkotás, ezért örültem mikor megláttam Thimmyke kihívását, a Tavaszvárót.
Első témánk a Pillangók voltak, amit bevallok, most viseltem először a körmeimen.

Eléggé hadilábon állok a lepkékkel, mert amúgy szép a szárnyuk meg minden, de rettenet rondák. Míg a zöld hernyókat pedig nagyon cukinak találom. Azóta vannak fenntartásaim a pillangókkal kapcsolatban, mikor egy éjjeli változat szó szerint, megkergetett. Sikítottam, ahogy a torkomon kifért. Jelentem, megmenekültem a lepke támadás elöl, de azóta nem a szívem csücskei. Pedig gyanítom szegény jobban félt tőlem, mint én tőle.


Mindenképpen szabad kezes alkotást szerettem volna, és magamhoz képest egész hamar összejött, csak egyszer kellett lemosnom a manikűrt. ENNEK a lepkének megtetszettek a színei, de elrugaszkodva a valóságtól szerettem volna kicsit egyedibb színű szárnyat készíteni.


A pillangó kontúrjait fekete akrilfestékkel készítettem, majd a szárnya széleinél egy kicsit tovább vittem a színt, majd a maradékot menta akrillal töltöttem ki. A szárnyai széleit, hogy kontúrosabb legyen a minta ezüst színnel emeltem ki. Viszont fedőlakk nélkül sokkal jobban nézet ki, úgyhogy mindenképpen be fogok szerezni a közeljövőben valami matt fedőlakkot, mert hihetetlen jól mutatnak úgy a minták, lemattítva.


Mivel a lepke készült el legelőször, így hozzá igazítottam a körmöm többi színét. A Golden Rose egyik menta lakkja illet leginkább a mintához, csillogásképp pedig ezüst homoklakkal egészítettem ki az összképet.

Többiek munkái:


22 megjegyzés

  1. Nagyon szép lett, ügyesen megfestetted a kis lepkét, és a színét is imádom :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól néz ki a komplett manikűr, a GR lakk színe valami fantasztikus, a pillangó pedig szuper lett! (:

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép!! Én sem vagyok oda a lepkékért, pedig szépek, de hidegen hagynak. A hernyókat én is mindig megnézem, mutatom a gyerekeknek is, eltesszük őket a fűbe, ha a járdán másznak, meg a csigákat is. Most én is mérsékeltem a lakkvásárlást (kivéve alap,-fedő és nyomdalakkok), elég sok van, úgy döntöttem, csak ünnepre veszek/kapok inkább pár drágábbat, ami nem növeli jelentősen a létszámot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Ugye? Szerintem tök ijesztőek :D Sajnos két új PP árnyalat tetszik megint :D De nem baj, mindjárt itt a szülinapom :D Úgyhogy nekem is marad az ünnepi lakkvásárlás :)

      Törlés
    2. Az új kollekcióban is van halványrózsaszín glitteres, hát azért odavagyok, de rettentő gyorsan fogynak nálam a PP-k. Meg az új ILNP kollekció Daisy Jane-je!

      Törlés
    3. Igen a Posey vagy mi, és a Spring. Legalább is nekem ez a kettő tetszik nagyon. ILNP nálam elvérzett, az ő kollekciójuk szerencsére hidegen hagy :)

      Törlés
  4. Ohh, nagyon szép :3 Lehet beszállnék, hol tudok jelentkezni? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Blog oldalsávban van a kihívás képe, arra katt ^_^

      Törlés
  5. Nagyon szép lett! Igazi tavaszi manikűr. (-:

    VálaszTörlés
  6. Ooo de szép! És a zöld szín is nagyon tetszik. :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép lett a lepkéd, a türkiz körmök pedig csodásan illenek hozzád :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép lett a manikűr, külön tetszik az üde GR lakk. :)

    VálaszTörlés