A Coconutoil márka még viszonylag fiatal, ellenben remek termékeket kínál azok számára, akiknek fontos a természetes bőrápolás.
A Coconutoil egyik alapítóját szoktam látni a tévében is (FemCafé), ahol egészséggel kapcsolatos tanácsokkal látja el a nézőt. Sajnos a nevét nem találtam sehol, de a férfiról van szó, akit a honlapon is megtaláltok. Mivel számomra Ő igazi tudással rendelkezik a helyes étkezésről, valamint gyógymódokkal kapcsolatban is hasznos tanáccsal látja el a tévénézőket, így számomra ez már garancia a termékekkel kapcsolatban.
A Coconutoil amellett, hogy természetes összetevőket alkalmaz, ehető kozmetikumoknak is minősül. Nincs annál bizalomgerjesztőbb, hogy amit magamra kenek, meg is ehetem.
A termékeik nagy része a kókuszolajon alapul, hiszen mint tudjuk, hogy a kókuszolaj nem csak belül, de kívül is remekül ápol. Fontos megemlíteni a csomagolást is, hiszen újra hasznosítható műanyagból készülnek, ezzel is óvva a környezetünket.
Korábban már próbáltam levendulás ajakápolót, szintén egy Pixi kiadásból került hozzám, és nagyon nagyon szerettem. A mai posztban ajakradírral kiegészülve olvashattok a tapasztalataimról.
A radírt nem mellesleg Oscar Larion ajánlja nekünk, akinek sokunk ad a szavára, többek között én is. Az ajakradír csupa természetes összetevőből áll: kókuszolaj, őrölt fahéj, mandulahéj és olivamag őrlemény, méhviasz, őrölt cayenne bors, kakóvaj, stevia, víz, természetes E-vitamin.
A csomagolás egyszerű, ezüstszínű tégely, amin szerepel a szükséges információ. Nekem kifejezetten tetszik, hogy egy erőteljesebb rózsaszín kiemelés, mégis megtöri ezt az egyszerű kinézetet. A tégely tetejét könnyű eltávolítani, emiatt sajnos nem zár valami biztosan. Táskában is elfér, vagy akár egy kis zseben is, így magunkkal vihetjük, ha egy kis extra ajak tuningra van szükségünk, de ragasszuk le, hogy biztosan ne járjon le a teteje.
Az első, ami azonnal megcsapja az orrom kinyitás után, az a csodás fahéj illat. Jómagam nagyon kedvelem ezt a fűszert, és ismerem a jótékony hatásait, hiszen a cukorbetegek bátran fogyaszthatják, mert szinten tartja a vércukorszintet. Valamint vérbőség fokozó hatása is van.
A felszíne kissé érdes, az első pár alakalommal fel kellett kaparnom a körmömmel a terméket. Az állaga darabos, ugyanakkor krémes is, hiszen kézhőre (vagyis ujj) megolvad a benne lévő kókuszolaj, így könnyedén tudjuk radírozni vele az ajkainkat.
Pár percig dörzsölöm a radírt az ajkaimon, majd vízzel leöblítem, és utána érkezik a csoda. Nem csak hihetetlenül puha és hidratált lesz tőle a száj, de meg is duzzad. Fahéj, és borstartalmának köszönhetően bizsergeti az ajkakat, és megnöveli azokat. Nekem kifejezetten kis szám van, nem nagyon szeretem, de ezt adta a természet, viszont most már én is tudok rajta kicsit tuningolni, ha ahhoz van kedvem. Az ajak duzzadás nagyjából 1-2 óráig tart, akkor múlik el teljesen bizsergés is, és minden visszaáll az eredeti állapotába. Viszont az ajkaim csodásan hidratáltak lesznek, és hihetetlen puhák. Bármilyen rúzst viselhetünk a radír használatát követően, garantáltan sima felületen kenhetjük fel. Azt hozzá kell tennem, hogy tényleg bizserget, már-már éget. Szerintem akik érzékenyek, azok ne próbálják ki ezt a terméket, én viszont szeretem, ha érzem valaminek a hatását...
Az ajakbalzsamról is csak csupa jó dolgot tudok elmondani. A csomagolása megegyezik a radíréval, annyi a különbség, hogy itt élénkzöld kihúzással tették feltűnővé a tégelyt.
Szintén könnyű eltávolítani a tégely tetejét, és ennek a teteje is lejár. Táskába szintén úgy ajánlom, ha lezárjátok még valamivel, nehogy lejöjjön a teteje.
Az ajakbalzsamnak is természetes összetevőkből áll: kókuszolaj, méhviasz, kakóvaj, stevia, víz, természetes E-vitamin.
Az Original balzsamnak természetes kókusz illata van, amit igencsak kedvelek. Kézhőre olvad, így könnyű elkenni az ajkakon. Enyhe csillogást is ad, kényelmes viselet. Viszonylag hamar beszívódik, és hihetetlen puhaságot hagy maga után. Leginkább estére szeretem használni, hogy minél tovább rajtam maradjon, így reggelre mindig hidratáltak az ajkaim. Mikor ezt a balzsamot használom, nem is nagyon szoktam napközben bekenni a számat.
Összességében mindkét termékkel meg vagyok elégedve, és a kedvenceim között kaptak helyet. A radír utánozhatatlan, és elég sokáig elég lesz az a 10 ml-es kiszerelés. A hozzám hasonló kis ajkakkal megáldott lányoknak pedig igazi must have darab. Az ajakápoló is teszi a dolgát, az én ajkaimat tökéletesen hidratálja, de nekem nincsenek extra száraz ajkaim.
A szettet 2990 forintos áron megvásárolhatjátok akár EZEN a linken.
Ti szeretitek a Coconutoil termékeit?
Nincsenek megjegyzések