Tetesept fürdősók

Elég hamar megkedveltem a Tetesept termékeit. Az izomlazító sóik elég hatásosnak bizonyultak, úgyhogy ideje volt, hogy írjak róluk.
Korábban az izomlázról azt hitték, hogy a tejsav okozza. A tejsav akkor keletkezik, mikor az izom kevés oxigént tud magához venni, így a tápanyagokat használja fel energiának, amit tejsavként bont le. Ám az a hipotézis megdőlni látszik.
Manapság az új kutatások azt mondják, hogy az izomlázat mikroszkopikus szakadások okozzák az izomrostokban. A szakadás helyén gyulladás keletkezik, ami miatt fájnak a végtagjaink, és izomlázunk lesz nagyfokú terhelés után. Ezért nem szabad masszírozni az adott területet.
A pár napig tartó izomfájdalmakat meleg vizes fürdőkkel, borogatással vagy szaunázással gyógyítsuk.
A tetesept erre fejlesztette ki az egyik fürdősőját a Muscle & Joint-ot.
Mindig sportoltam valamit, de nem egy folytában. Nagyjából több, mint egy éve kezdtem el itthon saját súllyal edzeni, több kevesebb sikerrel, mert vannak hetek mikor rajtam kívülálló okokból abbamarad a mozgás.
Ennek következtében (is) szokott izomlázam lenni, valamint akkor, mikor új gyakorlatsort csinálok. Hetente igyekszem 4 alkalommal edzeni, ami nagyjából 40-60 percig tart.
Szoktam érezni mikor terheltem kicsit túl az izmaimat, azon az estén beülök egy kád forró vízbe, és beleöntöm a képen látható Izom és Ízületre való fürdősót. Egy kád vízhez egy tasaknyi sót engedek. 15-20 percet ír a tájékoztatón, hogy relaxáljunk a vízben, de én van, hogy 40 percig is a kádban vagyok, és nem lesz tőle semmi bajom
Az illata kellemes, gyógynövényes. A vizet pirosra színezi, láthattatok róla insta videót: ITT.
A hatásával kifejezetten elégedett vagyok, az izomlázat 80%-ban elmulasztja már aznap este, másnap pedig alig érzek valamit.
A fürdősóban megtalálható, az eukaliptusz és a körtikeolaj, valamint kálcium és a vas is, ami szintén kapóra jön, mert vashiánnyal küszködöm már megint.
Balról jobbra: Muscle & Joint, Relaxation
Nagyjából egy hónapja felkelek éjszakánként egyszer. Ez nagyjából úgy történik, hogy elalszom, és körülbelül fél óra múlva kipattan a szemem, mint aki 8 órát aludt. A frontnak tudom be ezt a kellemetlenséget, mert rajtam kívül is rosszul alszanak a környezetemben élők.
Mivel már unom ezt az állapotot, próba képen vettem egy Relaxation elnevezésű fürdősót.
A fürdősóban található levendula, és citromfű illóolajok segítenek a teljes ellazulásban. Erről is töltöttem fel videót instára, amit ITT megnézhettek.
Leginkább a citrus jellege érződik a dolognak, viszont érzem a levendula jótékony fertőtlenítő hatását belégzéskor. Egy zacskót, egy teli kád vízhez adok és 20-40 percet relaxálok benne.
Aznap valamivel jobban aludtam a szokásosnál, és mikor felkeltem is pillanatok alatt visszaaludtam, ami nem jellemző. Beszereztem belőle egy fürdőkoncentrátumot is, hamarosan arról is olvashattok.

Összességében mindenkinek tudom ajánlani a fürdősót, akik mindenféle testi, vagy lelki megterhelésnek vannak kitéve. Nagy kiszerelés is kapható a termékekből.
A TakeMeShop weboldalról vásároltam a termékeket, nézzetek körül, mert szoktak akciók is lenni, valamint bőséges választékuk van: http://www.takemeshop.hu/

8 megjegyzés

  1. Próbáltam már mindkettőt, a muscle&joint a kedvencem, megvettem a nagy dobozos kiszerelést is, annyira szeretem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem mindkettőt meg fogom vásárolni nagy méretben...nem tudok dönteni :D

      Törlés
  2. Ezeket én is szerettem - most egyszerre hiányolom a fürdősókat és a fürdőkádakat. Kár, hogy zuhanysó nincs :)

    VálaszTörlés
  3. A muscle&joint nekem is bevált, csak annyi kellemetlenségem volt vele, hogy befogta a kádat és nehéz volt kisikálni. De ez biztos azért volt, mert nem eredeti a kádon a festék, hanem felújított. Szóval ez csak a felújított kádak tulajdonosainak érdekes :))) Jó volt a poszt, tetszett :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a koncentrátum fogta be, a só egyenlőre nem. Szerintem nem csak burkolás függő, mert a mi kádunk is 20 éves legalább. Köszönöm, hogy elolvastad. És hát remélem nem szakadt le a hátad a kád vakarásban :D

      Törlés