Manikűr: Az oroszok aranya

A mai posztban egy manikűrt láthattok, ami már instagramon is szerepelt pár hónappal ezelőtt.
Rendeltem Petrától, két Petla lemezt, az egyik a Flake No More, a másik pedig a Golden Russian.
A bejegyzés címe a Golden Russian lemezre utal, hiszen csodás mintái vannak a lemeznek, és már régóta fenem rájuk a fogamat. Vagyis a körmeimet.



Drága Julcsi ment el nekem a lemezekért, amint megkaptam őket, tudtam hogy azon nyomban kell velük valami szolid manikűrt alkotni.
Mivel mindegyik minta tetszik a lemezről, nem tudtam eldönteni, melyik legyen az első amit felnyomdázzak.
Végül a Párom segítségét kértem, aki kiválasztotta ezt a leveles mintát:


Talán az ősz miatt, de mostanában csak sötét színű lakkot hordok. Minden évben előkerül az Essence Red A Head lakkja, ami már sajnos kifutott, pedig az egyik legszebb bordó lakk a készletemben.


Hétköznapokon még mindig szeretek visszafogott manikűrt viselni, így szinte sosincs a teljes körmöm nyomdázva, nekem még valahogy idegen magamon.
Az ezüst és az arany minta között vaciláltam, végül győzött az arany. Szerintem passzol egymáshoz a két szín, mindkettő a legjobb tulajdonságát hozza ki a másikból.
A Petla lemez egy álom. Felveszi maradéktalanul a nyomdapárna a mintát, 100%-os a minta lenyomat, amit a körmömre nyomdázok. Fantasztikus. Tényleg sokkal jobbak mint a Moyou lemezek, ezt még Katy mondta nekem.
Alig várom már az őszi, és a téli Petla kollekciókat, mert magasan a legjobb lemez azok közül amiket eddig próbáltam.



Nektek mi a kedvenc Petla lemezetek? Milyen manikűrt viseltek most?

19 megjegyzés

  1. Szép a manikűr, szerintem jobb így, hogy csak egy körmön van minta! A Red ahead nekem is meg van, de túl sötétnek látom a körmömre, alig látszik benne a bordó szín.
    Egy Petla lemezem van (Laces), de nem tudok vele szépen nyomdázni: túl mély a minta, túl sok lakk kerül bele és nem lesz szép visszafogott csipkehatás a körmeimen. Nagyon csalódott vagyok miatta, úgy örültem, amikor sikerült ezt az egyet beszerezni, de most úgy érzem, nem fogok több ilyen lemezzel kísérletezni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm:) Hű, ezt meglepően olvasom. Nekem két lemezem is van tőle...vagyis négy, de eddig nem okozott ilyen problémát. Viszont Megértem a csalósottságod. De talán azért tudom javasolni a P'etla lemezek megvételét...hátha csak az az egy volt rossz.

      Törlés
  2. Én csak siratom a körmeim, tövig vannak vágva, nem nőnek, csak szakadnak szanaszét :(

    Nagyon szép lett, nagyon jó körmöket csinálsz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy, köszönöm:*
      Olívaolajra esküszöm kezdetnek. Minden nap 10-15 percig hagyd rajta, csodát tesz :)

      Törlés
  3. Még nincs Petla lemezem, amennyire betalált nálam a mintákkal a MoYou, annyira nem tudnék választani egyet sem a Petlák közül. Remélem, lesz valami szép téli lemeze, őszi most van MoYous. Zöld alapon van rajtam sötétzöld és ezüst leveles mani, tegnap alkottam, ma már le lesz mosva, csak próbamani volt, hogy mennek a színek egymáshoz. Nekem ritka, hogy csak egy körmön van nyomda, néha besokallok, akkor csak 1-1-re nyomdázok, de most éppen a mintákban és színekben tobzódok 10 körmön :)
    Csinos ez az elegáns manikűr!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ^_^
      Én is a téli lemezekre vagyok kíváncsi, úgy tudom hogy lesz. Bár egy tavalyi Flake No More-t már beszereztem...annyira szép. Számomra a Moyou unalmas lett, egyelőre nem jöttek ki olyan lemezzel, amiért élnek-halnék.
      Szerintem is van olyan nyomdaminta, ami 10 körmön mutat jól:)

      Törlés
  4. Nagyon szép ez a manikűr! Én nagyon szeretem ezeket a sötét színeket. Legtöbbször én is csak egy-két körömre nyomdázok. Most életem első franken lakkját viselem éppen, ami az Abrakadabra nevet kapta. :D És a gyűrűs- és középső ujjam nyomdázott. Nekem csak a Calaveras lemez van meg Petrától, tetszik a minta, számomra a Moyou annyiból jobb, hogy könnyebben tisztítható.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm:) láttam instán :)
      Valamelyik nap én is azt a két ujjamat nyomdáztam és tetszett a végeredmény ^_^
      Én szeretnék még egy P'etla lemezt, a Quills a neve azt hiszem. Szépek rajta a tollak :)

      Törlés
  5. Olyan kifinomult manikűrt készítettél, jól esik nézegetni a képeken :) Nagyon szép lett a nyomdázás, remélem egyszer nekem is így fog menni. Megkérdezhetem, hogy milyen fedőlakkot használsz? (Bocsi a buta kérdést...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen aranyos vagy, nagyon köszönöm:*
      Ezen China Glaze Everglaze van, de nekem szinte minden lakkozásom összehúzza. Van még egy üveggel, hátha az nem csinálja ezt. De amúgy az Essence BTGN a másik kedvencem.

      Törlés
  6. Ez a manikűr nálam totális telitalálat lett! Maga az ősz, és olyan tökéletes a minta meg maga a lakkozás is :)

    VálaszTörlés
  7. Csodálatos manikűr, és szuper minta. :)

    VálaszTörlés
  8. Nekem is nagyon tetszik. :)
    Eddig csak a Seven Sins paletta van meg, de szeretném a The Perfect One és az OhNomNom lemezeket is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm:) azok a paletták nekem is tetszenek de sajnos nem használnám ki :(

      Törlés
  9. Szép lett! :)
    Nekem most nincs rajta semmi, de szerintem le lesznek vágva mind tövig és megy rájuk körömerősítő meg mondjuk homoklakk :(

    VálaszTörlés
  10. Szép lett! :)
    Nekem most nincs rajta semmi, de szerintem le lesznek vágva mind tövig és megy rájuk körömerősítő meg mondjuk homoklakk :(

    VálaszTörlés