Eljött ennek a hónapnak a vége is. Az év többi hónapjához képest, nekem a szeptember telt a leglassabban. Ebben a hónapban már jobban éreztem magam lelkileg. Szeptember vége pedig igazán jól alakult számomra.
Az elmúlt időszakban is sikerült újdonságokkal megismerkednem, és több közülük kedvencemmé vált. Lássuk mik voltak azok.
Szokásomhoz híven a fürdő termékekkel kezdek. Szeptember 29-én hivatalos voltam a Lush karácsonyi sajtótájékoztatójára, ahol nagyon jól éreztem magam. Nem sokára olvashattok majd bejegyzést az idei újdonságokról.
Januárban rendeltem ezt a tusfürdőt, a nagy leárazásokkor, és eltettem a hűvösebb időkre. A sajtótájékoztató után úgy gondoltam itt az idő, karácsonyi hangulatba burkolózni. Elővettem a Snow Fairy-t, és még mindig ugyanolyan szuper, mint tavaly. Van egy jó hírem, idén sem maradunk Snow Fairy termékek nélkül.
Az Yves Rocher nyári kiadású almás testradírját is előszeretettel vettem elő az elmúlt hónapokban. Szerencsére nem annyira frissítő alma az illata, így az őszi hónapokban is remekül kihasználható. A radírozó hatása nem a legjobb, de mindennapos tusfürdőnek tökéletes. Az illata tartós, a bőröm is hidratált lett a használta után.
Hivatalos voltam a márka sajtótájékoztatójára, pár nap múlva olvashatjátok a beszámolót a blogon.
Az Avon testápoló olajgéljéről volt korábban szó a blogon. Ebben a hónapban ehhez a testápolási termékhez nyúltam a legtöbbet. Az illata isteni, és kitűnően hidratál.
A hűvös idő beköszöntével sem mondok le a testpermetek használatáról. Egyszerűen nem tudok betelni ezzel a Narancsvirág illatú testpermettel, amit drága Katymtól kaptam.
Engem is elért a Bioderma Sensibio micellás víz láz. A tavalyi meglepetés csomagban lapult, de még csak pár hete vettem elő. Megértem ezt a nagy hype-ot körülette. Használtam már több micellás vizet, de ez a termék kenterbe veri az összeset.
Korábban már volt szó az Olivia Natural mandulás olajáról. Még mindig a legjobb körömápolási olajam. A mandula olaj mellé helyett kapott még a szőlőmag olaj is, amit hetente egyszer az arcomra használok. Nagyon jót tesz a bőrnek, hiszen tele van antioxidánsokkal, ami segíti a sejtmegújulást.
A hűvös időben szinte mindig sminkelem magam. Kipróbáltam a Maybelline The Nudes palettáját, és beilleszthető bárki számára a mindennapi rutinba. Nem fogok róla külön posztot írni, mert olvashattatok már róla eleget, de Glamour napokon érdemes féláron lecsapni rá.
A Miss Sporty spiráljáról és korrektoráról nem is olyan régen olvashattatok, de mióta megvannak folyamatosan értük nyúlok.
Az Essence szemöldök spirálját Judittól kaptam ajándékba, amit innen is köszönök szépen. A kósza szálakat helyre teszi, és egy enyhe színt is ad a szemöldöknek.
Az Avon bronzeréhez is ismét gyakran nyúltam, ősszel is igazán szépen mutat az arcon. Szintén írtam róla tesztet korábban.
Lakkos kedvencek nélkül nem múlhat el a hónap. Vannak régi és új kedvencek.
Glam Polish Wiccája előkerült szeptemberben, napfényben csodaszépen csillog. Az Yves Rocher szürke, igazán őszies lakkját már másnap felkentem, a találkozót követően. Lesz majd róla bejegyzés.
Maradva a sötét színeknél, a Zoya Paytonja sokszor volt rajtam, igazán illik az évszakhoz, ahogy a Miss Sporty matt újdonsága is.
Picture Polish nélkül sem múlhatnak el a hónapok (be kell vallanom magamnak is, az a kedvenc márkám), a Cheris nagy kedvencem, igazából az év kedvence. A Fairy Floss nélkül pedig már el sem tudom képzelni a készletemet. Korábban láthattatok vele manikűrt.
Random kedvenc ez a Kreatív Ajándékos fülbevaló, amit majd még megmutatok a holnapi bejegyzésben. Október lesz, így már lehet hangolódni a Halloween-ra.
Nektek mik voltak a kedvenceitek?
A tusfürdő nagyon guszta :) Biztos finom is :)
VálaszTörlésA Bioderma micellás lemosóját nagyon szeretem, minden nap használom és a Maybelline The Nudes palettára még mindig vágyom, de annyi palettám van itthon, hogy lassan megesznek :-)
Isteni. ^_^ egyik kedvencem :)
TörlésGlamour napon féláron???;)
Az a fülbevaló de elképesztően édes!!! :D
VálaszTörlésImádom én is :)
Törlés