Manikűr: Itt az ősz, itt van újra...

Elérkezett ez az évszak is. Szeptember sokatok számára egyet jelent az iskola kezdéssel. Kicsit irigyellek benneteket, hiszen sokkal gondtalanabb akkor az élet, mint a nagybetűs életben. Mint mindennek, ennek a kornak is megvannak a maga problémái, ez nem azt jelenti, hogy tizenévesként ne lenne gondunk. Ott az elsőszerelem, a pályaválasztás. Talán az idő tényleg megszépít mindent. Sose hittem volna mikor azt mondták nekem évekkel ezelőtt, hogy addig örülj míg iskolába jársz.
Gyerekként, tinédzserként is meg voltak a magam problémái, és úgy éreztem, hogy a világ fekete és fehér, és alig vártam, hogy a saját lábamra állhassak. Nos ez több sebből vérzik, és sok olyan tényező van, és volt az életemben, ami nem rajtam múlt, nem én választottam.
Annak idején, édesanyám vitte a hátán a megélhetési problémákat, ő dolgozott, ő vezette a háztartást, kérdezte ki a leckét, ha szükséges volt. Sok mindent nem érzékeltem a napi rutin gondjai közül: időben befizetni a csekket...lesz-e elég pénz hónap végén, stb stb...
Ha lehetne csak egy napig, de újra kipróbálnám azt, milyen középiskolásnak lenni, mert az érettségi már 10 évvel ezelőtt volt...az idő telik, és az ősz ismét beköszöntött.



Szeretem az őszt, mert nyugodtan tudok készülődni a karácsonyi időszakra. Nálam már szeptemberben elkezdődik az ajándékok kigondolása, a menüsor, a dekoráció. És igen, néha-néha már felcsendülnek a karácsonyi dalok.
Gyerekkoromban ez úgy nézett ki, hogy kazettáról hallgattam a karácsonyi dalokat, és színeztem a karácsonyi színezőmet. Imádom a karácsonyi készülődést, és azt hiszem ezt soha senki nem fogja tudni tőlem elvenni. És igen, én már ősszel ráhangolódok az ünnepekre. Egyébként is, nem sokkal több, mint 100 nap van karácsonyig, az meg nem sok.

Instagramon láthattátok már az alábbi manikűrt. Szeretem a Golden Rose krém lakkjait, hiszen kedvező áron, nagyon jó minőségű terméket kapunk.
Ezt a lakkot, még Flórától kaptam ajándékba, és már alig vártam, hogy felavathassam.




A lakknak sajnos nincsen neve, csak száma, ami pedig a 28-as. Egy sötét lila lakk, ami bordóba hajlik bizonyos fényviszonyok között.
Abszolút megfelel az évszak borússágának, ugyanakkor csodás színvilágának. Szeretem az őszben azt a rengetek színkavalkádot, ahogy ebben a lakkban is, a maga egyszerűségében.




Két rétegben kentem fel a körmeimre, gyorsan szárad, fényesre. Fedőlakkot nem igényel, de én tettem rá a tartósság növelés érdekében.
Önmagában is csodás ez a szín, de úgy éreztem, hogy fel kell kicsit díszítenem. A Moyra ezüst metal effect-es lakkját használtam. A mintát pedig az egyik Born Pretty Store-os lemezről vettem. E-bayről szoktam rendelni a BPS lemezeket. Nagyon jó minőségűek, és az áruk is viszonylag elfogadható.
Úton van felém egy nagyobb nyomdalemez, és egy kerek is, már nagyon várom őket.



Nektek, hogy tetszik ez a szín? Szeretitek az őszt?

32 megjegyzés

  1. Gyönyörű manikűr ^^ Nekünk is most lesz tíz éve, hogy érettségiztünk, jön a 10 éves érettségi találkozó, nagyon gyorsan telik az idő...úgyhogy a karácsonyi ráhangolódásod sem tűnik nagyon korainak (nálam ez inkább november végén/ december elején fog eljönni, nem vagyok nagy karácsonyos...) Gyönyörú ez a lakk és a manikűr is, amit készítettél.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen:)
      Akkor Megnyugodtam, hogy megsem vagyok megszállott :D
      Onnan tudom, hogy a 10 év már sok. Nem emlékszem mindig miből milyen tétel húztam:'D

      Törlés
  2. Csodás a manikűr és ez a lakk is!! (-: Pont tegnap beszéltük ezt egy barátnővel, mennyire jó volt gyereknek lenni. Pontosan átérzem amiket leírtál. Csak csodálni tudom Anyukámat, hogy így fel tudott minket nevelni. Sajnos nekem már jóval távolabb van az érettségi, de mi is mindig kinevettük a tanárokat, mikor mondták, majd visszavágyunk még az iskolás korba. Hát igazuk volt. Én szeretem az ősz színeit, mikor szép idő van. Ráadásul "őszi gyerek" vagyok. (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen:)
      Akkor te szülinapos is vagy ^_^ előre is Isten éltessen sokáig:)
      Örülök, hogy sikerült kifejezni magam, jó érzés, hogy hasonlóan gondolkodunk :)

      Törlés
  3. Mesés ez a lakk! Épp egy ilyen árnyalatot keresek őszre. :) A mani is csodálatos lett, de te nem nagyon tudsz mellényúlni szerintem. :)

    A bevezetővel kapcsolatban én is hasonlóképp érzek. Mit nem adnék, ha az lenne a legnagyobb gondom hogy melyik füzetet melyik tantárgyhoz használjam, vagy milyen színűre fessem a hajam. XD

    A karácsonyt idén várom is meg nem is. Biztos, hogy nem lesz már ugyanaz...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen:)

      Pontosan :D mondjuk én megéltem a magam poklát tizenvesen is. Akkor csapott vissza a gyerekkorban kapott traumák. Úgyhogy az is rossz volt. De most még rosszabb. Sajnos.

      Az első mindig nehéz...nekem most lesz a második...ami már ugyanaz. De remélem kiskutya lesz a fánk alatt.

      Törlés
  4. Szép a manikűr, ez az összefüggő virágos kerek lemez? Mert mintha meglenne :) Szerintem minden életkornak megvan a maga nehézsége. Az ovis kornak is meg a felnőtt kornak is. Látom a gyerekeimen, hogy nem könnyű sem ovisnak, sem iskolásnak lenni. A felnőttnek lehet, hogy nehezebb, de elvileg több eszük van és lehetőségük alakítani a sorsukat. A gyerek meg a felnőttől függ.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem igen...most nem tudom megnézni, én bolond meg nem írtam oda.
      Hm részben egyetértek és részben nem. Pedig nekem gyerekkoromban is volt gondom mivel nem volt biztos családi hátterem. Én azt mondom az ovis gond visszaüthet később.
      Szerintem felnőtt korban is van olyan, hogy nem te döntesz. Hanem kapsz eg szükséges rosszat.

      Törlés
    2. A gyerekkori problémák sajnos meghatározzák az egész életünket. Minden szülő elrontja a gyereknevelést valamilyen szinten. Hát persze, felnőttkorban is eléggé meghatározó a család, hová születtél földrajzilag, mennyi pénzed és eszed van :) Soha nincs olyan, hogy valaki azt csinálhatja, amit akar, de felnőttként több a lehetőség, kevésbé függsz, főleg, ha van kereseted.

      Törlés
    3. Amúgy némely szülő hozzáállását nem értem. Nálunk apámmal volt gond. 21-22 éve nem is láttam. Saját döntés. Mondjuk ő sem erőltette magát soha. Nagyon kedves volt tőle, hogy két ember életét is meghatározta anyámon kívül. Aztán később sem lett rózsás a helyzet. A jelenről meg nem is mondok inkább semmit :).
      Az a baj, ebben az országban kevesen keresnek annyit, hogy minimum ne függjenek a egymástól az emberek. Viszont egyébként egyetértek, csak kiegészítettem a gondolatot, ha nem baj.

      Törlés
    4. Nekem jelen van, de minek. (Na jó, 18 évesen elköltöztem, szerencsére.) Sajnos ritka a nyugodt, biztonságos családi élet, annyira szomorú.

      Törlés
  5. Jaj de szép ez a lakk!! Nagyon elegáns, nagyon őszi, meg is jegyzem a számát, köszi! :) És tök jó rajta a nyomda, egyáltalán nem nyomja el, ponthogy kiemeli a lila szépségét. :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyom tetszik! A nyomdában egyet értek Rita Szelesteivel! :)

    VálaszTörlés
  7. Ááá végre egy ember, aki nem furcsállná, hogy karácsonyi dalokat dúdolgatok már szeptemberben! :D Szeretjük a karácsonyt, na :)
    A lakk és a mani meg nagyon szép :)

    VálaszTörlés
  8. Mennyire tetszik ennek a lakknak színe, amúgy is szeretem a GR lakkokat,de ez aztán pláne:)

    VálaszTörlés
  9. Én is szeretem a Golden Rose lakkjait, ez pedig gyönyörű őszi szín, a nyomdázás is tetszik és nagyon jól mutat a körmeiden :)

    VálaszTörlés
  10. Gyönyörű színe van ennek a lakknak!

    VálaszTörlés
  11. Eleni, ez meseszép lett. Nem is tudok többet mondani, ez a szín fantasztikus, a minta is, együtt pedig tényleg nagyon jól néznek ki. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira drága vagy *-* nagyon nagyon köszönöm:*

      Törlés
  12. Én több mint 3 éve nem járok iskolába és nekem is mindig rengetegen mondták, hogy visszasírom majd (szerintem ezt mindenkinek elmondják az iskolás évei alatt minimum 50x), de nagyon nem. A hátam közepére se kívánnám, mindig is okádhatnékom volt tőle, azóta is imádom, hogy vége és soha többet.
    Ugyan engem a hideg ráz a lilától, de neked nagyon jól áll ez az árnyalat, ez a nyomda pedig remekül kiemeli ezt a mély színt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor valószínűleg nem voltak jó élményeid. Az általánost és a középsulit én sem sírom vissza. Viszont az okj-s időszakomat igen. Imádtam.
      Nagyon köszönöm:)

      Törlés
  13. Gyönyörű a manid. Az eleganciájában bújkál egy parányi melankólia is, talán a felvezető szöveg hatására :) Akárhogy is, nagyon szép!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm:) pedig nem borús akartam lenni, csak realista:'D

      Törlés
  14. Nagyon dög, szép a lila lakk nagyon. :)

    VálaszTörlés