Ha valaki azt mondaná nekem, hogy ezentúl csak egy sminkterméket használhatok nem gondolkodnék sokáig, hogy melyik termék lenne az. Egyértelműen a szempillaspirál. Számomra alap darab, mert az én megjelenésemen sokat dob, ha csak a szemem van kispirálozva. Emlékeim szerint az egyik kedvenc spirálom évekkel ezelőtt a Maybelline the Colossal Volum' Express fekete színű kiadása volt. Kíváncsi voltam, hogy a legutóbbi használat óta mennyit változott a márka terméke.
A csomagolása mit sem változott, még mindig ugyanolyan szemkiverős sárga, mint évekkel ezelőtt. A formavilágában sem történt változás, de részemről ez teljesen rendben van, nem feltétlen kell változtatni a bevált formán.
A szilikonkefe is pontosan ugyanolyan, mint régen. Ezen viszont kicsit meglepődtem, mert számítottam minőségbeli javulásra. A képen tökéletesen látszik, hogy milyen a kefe formája, milyen sűrűn helyezkednek el a szilikonszálak és az is, hogy mennyi festéket vesz fel első használatra.
Én teljesen elégedett vagyok ezzel a kefe formával, hiszen könnyen elérem vele a belső és külső szempillákat is. A festékmennyiség is abszolút ideális számomra.
Alapvetően nincsen problémám a szempillámmal, habár most, hogy nézem lehetne valamivel dúsabb is, de ettől eltekintve íveltek és viszonylag hosszúak is. Most sem használtam szempilla göndörítőt és az alsó pillasort nem festetem ki vele.
A drámai hatás elmaradt most is (persze nem ez az elsődleges funkciója ennek a terméknek), de hétköznapokra ideális pillákat varázsol. Nem tapasztja össze a szempillákat, nem csomósodik és nincsen pókláb hatása sem több réteg felvétele után sem (a képen két rétegben látható). A nap végére sem pereg a szemem alá, igazán tartós darab. Könnyű lemosni és a szempilláim sem hullottak ki a hosszú távú használata során.
Összességében, hiába teltek el évek a legutóbbi spirál bevetésen, a minőségével tökéletesen elégedett vagyok most is. Hétköznapokra ennél ideálisabb spirált és szempillát elképzelni és kívánni sem tudnék magamnak. Két rétegben már látható pillákat csinál, kellően fekete színű, nem tapasztja össze a szempillákat, nem pereg le a nap végére a szemem alá.
A Maybelline szempillaspirálját a Notino webáruházban vásároltam 2300 forintért. Számomra ez a termék tökéletes ár/érték aránnyal bír.
Nincsenek megjegyzések