Az Avon novemberi újdonságai között már megtalálhatóak a karácsonyi termékek, amelyekkel elkezdhetjük az ünnepekre való hangolódást. A True vonal egy csodás 15 színt tartalmazó palettával rukkolt elő, amellyel nem csak a közelgő ünnepekre tudjuk elkészíteni tökéletes sminkünket.
A paletta egy csodás fekete dobozban érkezik, ahogy már megszokhattuk a márkától. Nagyon tetszik a paletta tokján található betűtípus, igazán elegánssá teszi a küllemét.
A palettában van egy tükör, amelyet nagyon hasznosnak tartok, főleg nagyobb méret esetén. A színek elképesztően szépek! Amikor először próbáltam nem tudtam, hogy melyik színnel kezdjem, illetve természetes sminket készítsek magamnak vagy egy erőteljesebbet próbáljak ki kezdésnek.
A színek tökéletesen vannak elhelyezve a panban. Felül vannak a halványabb és világosabb színek, a középső sor már az izgalmasabb, teltebb színeket tartalmazza és alul vannak a barnás árnyalatok, amellyel füstös sminket tudunk készíteni.
A színek többsége csillámos-fényes árnyalat, négy matt van benne, az első kettő alapszín, illetve az utolsó sor első sötétbarnája, valamint a legutolsó szín, amely fekete.
Az első két színt én szeméhalap, illetve a szemöldökcsontomig viszem fel, hogy legyen egy biztos semleges alapja a sminkemnek, valamint sokkal könnyebb eldolgozni a további színeket.
Mindegyik szín tökéletesen harmonizál egymással, egyetlen egy árnyalatot hiányolok, mégpedig egy világosabb matt barnát, de nyilván, ha szükség van rá, akkor egy másik palettából tudom kölcsönözni ezt az árnyalatot. Visszatérve az Avon palettájához. A színek pigmentáltak, habár némelyiket építeni kell, főleg a világosabb árnyalatokat. Ami meglepett, hogy az árkategóriájához képest alig porol, és már-már magától mosódnak össze a színek, alig kell satírozni. A tartósságával is elégedett vagyok, de 6-8 óra elteltével (sminkfixáló használata nélkül) a színek valamennyire megkopnak. Egy jó alappal nem gyűrődik fel a redőkbe.
Összességében egy tökéletesen harmonizáló palettát sikerült az Avonnak megalkotnia. Mind a 15 szín természetes árnyalatú, ezáltal kihasználható. Főleg a természetes sminket kedvelő lányok körében lesz szerintem népszerű ez a paletta, hiszen minden szín megtalálható benne, amellyel kiemelhetjük tekintetünket. A színek pigmentáltak, habár kell őket építeni, de cserébe nem porol annyira. Tartósak a színek egy jó alappal és a sminkfixáló elengedhetetlen, ha szeretnénk, hogy hosszú órákon át intenzíven legyen a szemhéjunkon.
Az Avon True 15 színt tartalmazó palettáját keressétek az aktuális katalógusban, valamint online.
Nincsenek megjegyzések