Ziaja kakaóvajas testápoló vaj- teszt

Sziasztok Lányok!

Hétvégén szerettem volna ezt a posztot megírni, de nem volt rá időm, így ma pótolom, azt hiszem ma van mit olvasni :)

Még Adryennél láttam a Ziaja kakaóvajas termékeiről tesztet, és már azóta sóvárgok a testvaj után.
Írtam is, hogy elég sok helyen vadásztam rá, megvettem a tusfürdőjét is meg már a testápolóját is, de vaj sehol...aztán pár hete a DM-ben megtalálta ma vaj verziót, majd kiugrottam a bőrömből (korábbi bejegyzésben olvashattátok ITT.)
Azóta lelkesen használom, és meg kell azt kell mondjam szerelembe estem, de még nem szaladok ennyire előre.
Az összetevőket megtaláljátok Krémmánián, de szerintem az 5 csillag magárét beszél :)

Külcsín:
 200 ml-es a tégely, kék a szöveg háttere, a leírás szintén barna. A kupak jól záródik, és mikor kinyitottam, ezüst fóliával volt letakarva, amit könnyedén fel tudtam hajtani.
Nekem tetszik a tégely, jól mutat a fürdőszoba polcán :)













Belbecs:

A krém is világos barna, és sajnálom, hogy nem tudjátok képernyőn keresztül megszagolni, de mennyei az illata, édes, de mégse tömény. Az első testápoló aminek az illatán nem érzem, pár hét használat után, hogy meguntam volna az illatát, sőt a néha-néha lecsavarom a tetejét és beleszagolgatok.
A krém állagát nem mondanám kifejezetten testvajnak, sűrűbb mint az átlagos krémek, de például a TBS testvajánál lágyabb, ezáltal könnyebb is eloszlatni a testen. Hamar beszívódik, ragacsos érzetet nem hagy maga után, csak bársonyos bőrt és nagyon finom kakaó illatot.
A hidratáló hatásával nagyon meg vagyok elégedve, az egyik legjobb testvaj amit valaha próbáltam, ha elfogy biztos beszerzek még belőle.
Pár napja a Ziaja kakaóvajas tusfürdőjével használom, így a hatás duplán jó.




Értékelés:
Külső 5/5
Hatás:5/5

Én mindenkinek ajánlom akik szeretik a csoki illatát, és szeretnének bársonyosan puha bőrt.
Nektek meg van ez a testvaj?
További szép napot
Azrail

8 megjegyzés

  1. Ó, én imádok mindent, ami kakaóvajas!És egyetértek, az illatuk egyszerűen mennyei és megunhatatlan. :)

    VálaszTörlés
  2. Neked mik a kedvenc kakaóvajas termékeid?
    Tényleg nagyon finom az illatuk :) Megunhatatlan :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kakaóvaj-függőségem következtében hajlamos vagyok mindenfélét összevásárolni :D, most épp a Palmer's cuccaira vagyok rákattanva, nem tudom, hogy az Magyarországon kapható-e, de szerintem nagyon jó termékeik vannak. :)

      Törlés
    2. Huh arról nem is hallottam, hol veszed és milyen
      árban mozog? Szeretek kisérletezni :) köszönöm :)

      Törlés
    3. Nos, Angliában élek, szóval itt veszem az itteni drogériákban, azt hiszem olyan 4-5 fontért vettem utoljára krémet. :)

      Törlés
    4. Jaaaa :) utána nézek itthon hátha :) köszönöm :)

      Törlés
  3. Érzem már, hogy ezt ki kell majd próbálnom...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Meg fogod szeretni, biztos vagyok benne, elfogynak a kencéim erre újra beruházok, télen jobb lesz mint nyáron az biztos ^^

      Törlés