Sziasztok Lányok!
Ma a gyógyszertári kakaóvajas napolajról lesz szó, amit még júniusban vettem a könnyebb barnulás érdekében.
Elég fehér volt a bőröm, mivel 10 évig tudatosan kerültem a napot, szerettem a fehér bőrömet és nem akartam semmi áron se lebarnulni. Mivel fél görög vagyok, alapjáraton ha napon tartózkodom 10 percet is rögtön megkap a nap- legalábbis megkapott még tinédzser koromban- tehát van némi alap barna színem, amit az évek alatt sikerült fehérré koptatni, de tudjátok hogy van ez, az ember szeret változni, és felhagy a szokásaival.
Tavaly próbáltam lebarnulni, de hiába feküdtem a napon egy nap kétszer is éppen hogy lett némi színem, nem sápadt voltam, hanem szimplán fehér :D Úgyhogy idén elhatároztam kerül amibe kerül, barna leszek.
1020 forintért megláttam ezt a gyógyszertárban:
Nosza gondoltam, adunk neki egy próbát, mert úgy olvastam a kakaóvaj segít a lebarnulásban.
Minden egyes nap napoztam, és elég sok időt töltöttem a szabad levegőn, és ezzel kentem magam.
Utálom az olajos érzést, de gondoltam a szépségért meg kell szenvedni- napozni is utálok-, úgyhogy lelkesen kenegettem magam.
És igyekeztem a legjobb eredményt megmutatni Nektek:
Tudom, hogy totál fehérnek tűnik a kezem, pedig nem az, ha megnézitek a gyűrűs ujjamon a gyűrű helyét, olyan fehér voltam eredetileg. Nem ilyen a színem, de ezen a képen látszik a legjobban a két bőrszín közötti különbség. Nyilván nem lettem 5 nap alatt csoki barna, de egy kellemes arany-barnát csak sikerült összehozni. Nem barnultam volna le ilyen hamar a kakaóvajas napolaj nélkül.
Úgyhogy egy percig sem bántam meg, hogy megvettem, mert végre van valami színem, amit már nem lehet fehérnek mondani :D Talán most már görögnek nézek ki :D
Ti milyen napozószert használtok? Van külön praktikátok barnulás esetére?
Szép napot Lányok!
Azrail
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
De jó, félig görög vagy? Tessék akkor előhozni a csodás barna színt tényleg, mindig is irigyeltem a bőrüket. Én is hasonló különbséget értem el a fürdőruhával fedett terüeltekhez képest, 3 napi aktív napozással és karotinos naptejjel, úgyhogy jelentem, az is hatásos :-)
VálaszTörlésIgen, fél görög vagyok, de nem tudok görögül :) Sajnos.
Törlés:D igyekszem még előhozni még több barnaságot :D
Legközelebb a karotinos dolgot próbálom ki, csak szóljál jövőre is :D