Már meggyújtottuk az első gyertyát a koszorún, hivatalosan is elkezdődött az ünnepi készülődés. Ilyenkor hajlamosak vagyunk túlhajszolni magunkat és lemerülve ülünk le a megterített asztalhoz. Szerintem ebben az időszakban fokozottan oda kell figyelni arra, hogy szakítsunk magunkra egy kis „én idő”-t. Akár egy kis apróság is sokat lendíthet a hangulatunkon vagy a megjelenésünkön. Ez az apróság jelen esetben a Garnier Moisture Smoothness szemmaszkja.
Szemkörnyékápolót rendszeresen használok, de szemmaszkot még korábban sosem próbáltam. Annyira szimpatikusak lettek a Garnier maszkjai, hogy megrendeltem mindkét fajtát és nehéz volt a döntés mégis melyiket próbáljam ki először, de végül győzött a hidratáló hatású.
A leírás szerint halványítja a karikákat és a ráncokat. Ráncom nem túlzottan van, de lila karikám már annál inkább. Az utóbbi időkben nem alszom túl jól és valóban meglátszik a szemeimen, ezért úgy döntöttem, hogy az egyik átvirrasztott éjszaka után felteszem a maszkot.
Mivel fátyolmaszkról van szó, tökéletesen a szemek köré lehet applikálni és nincsen más dolgunk, mint várni a hatást. Illata nem igazán van, a szemeimet semmilyen összetevő nem irritálta.
Miután felsimítottam az bőséges szérummal átitatott maszkot, vicces látvány fogadott a tükörben. Úgy néztem ki, mint egy az egyik Tini Nindzsa Teknős ( leginkább Michelangelóra, mert ő volt a kedvencem). Bármit lehet csinálni a maszkban, mert nem fog leesni.
A hatóidő 15 perc, de én közel fél óra múlva vettem le a maszkot, amikor már majdnem megszáradt az anyag. Megmondom őszintén nem számítottam extra dologra, de meglepődve tapasztaltam, hogy érzetre sokkal feszesebb a szemem körüli bőr, olyan volt, mintha belülről fel lenne valamivel töltve. A tükörben is megnéztem az eredményt, valóban sokat halványította a már meglévő karikáimon és szemmel láthatóan feszesebb volt a bőröm. A feszes érzet pár óra elteltével már elmúlt ugyan, de minden más másnap is kitartott.
Összességében egy számomra meglepően jó termékről volt szó, amely valóban kifejti pár órára a feszesítő hatását, ezért érdemes lehet feltenni a céges vacsora előtt egy ilyen maszkot. A hidratáló hatása másnap is érezhető.
A Garnier Skin Naturals Moisture+ Smoothness maszkot a Notino webshopjában vásároltam 690 forintos áron.
Továbbá szeretném megragadni az alkalmat és felhívni a figyelmeteket a Notino weboldalán zajló adventi promócióra, ahol mindennap más-más meglepetéssel találkozhattok: https://www.notino.hu/adventi-naptar/.
Számomra a legizgalmasabb rész pedig most következik, hiszen nemsokára egy új nyereményjáték kezdődik, amelyben minden résztvevő visszanyerheti a rendelésének teljes összegét! Az Notino weboldalán csak annyi a feladatod, hogy a rendelési számod lead és már játékban is vagy! A játék két hétig fog tartani és mindennap kisorsolnak egy szerencsés nyertest!

Nincsenek megjegyzések