Utóbbi hónapok szerzeményei

Márciusban nem vettem elég dolgot ahhoz, hogy legyen értelme egy posztban bemutatni, ezért úgy döntöttem összevonom az áprilisban vásárolt termékekkel. Így látva elég sok mindent kellett vettem, pedig ügyeltem arra, hogy ne legyek impulzus vásárlásaim. 



Márciusban a legnagyobb kiadásom ez az Adidas cipő volt, amely a Deichmann online exclusive felületén elérhető. Ez annyit jelent, hogy kizárólag online vásárolható meg, úgyhogy ennek van egy hátránya, amibe én jól bele is csúsztam. Kisebb méretet rendeltem a kelleténél (a Superstar cipőmből indultam ki), ezért vissza kellett vinnem és újra megrendelni. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak az Europeum eladói, szóval nem volt gond a visszafizetéssel. 
Ez volt a legnagyobb kiadásom a hónapban, 17900 forintba került. 




Ismét Dechimann-szerzemény a képen szereplő rózsaszín tornacipő. Mentségemre szóljon, éppen 2990 forint volt amikor megláttam, azt hiszem ez volt az egyik a hét cipői közül, így olcsóbban vettem meg, mint az eredeti ára. Egyszer már volt rajtam, egyelőre be kell törnöm, de nagyon fogom szeretni, ha már fájdalommentesen hordhatom. 




Márciusban egyetlen egy szépségápolási terméket vettem, egy primert a koreai Tonymolytól. Nagyon-nagyon szuper a sminkalap, lesz róla teszt, de ha Ti is kerestek éppen egy jó sminkalapot, akkor ajánlom a Jolse oldaláról, én is onnan rendeltem.
Tudtam, hogy a tavaszi Yankee Candle kollekció Rainbow Cookie illata nagyon fog tetszeni, úgyhogy igazából szaglás nélkül tettem a kosaramba. Én többnyire a Dohány utcai boltban szoktam beszerezni a tartokat, ott személyesen is megszagolhatjátok az illatokat. 




Limitált ideig ugyan, de visszatért a mandula illatcsalád a The Body Shopnál. Be is táraztam belőle, van itthon most már két testvaj és három tusfürdő. Az igaz, hogy inkább ősszel-télen esik jól marcipánillatban ejtőzni, de ha minden jól megy idén is lesz tél, úgyhogy el leszek látva egy darabig. 



Képeslapon láttam, hogy megjelent az Yves Rocher limitált nyári kiadású maracuja termékcsaládja, amely egy tusfürdőből, egy testápoló gélből, egy hajpermetből, testradírból és egy parfümből áll. A képen szereplő Maracuja illatú termékeket egy ajándékcsomag formájában vettem meg, mert ezek érdekeltek és így olcsóbb is volt, mintha egyesével vettem volna meg ezeket.
Kettőt fizet, hármat vihet akció van (vagy volt) a kisméretű Plaisirs nature tusfürdőkből. Kettőt a párom kapott meg a háromból, én egy kávéillatot választottam. Sokkal, de sokkal jobb, mint a régi, úgyhogy, ha az tetszett Nektek, akkor ez szerintem még jobban fog. 


Pár szerzeményt nem sikerült lefényképeznem, az egyik ilyen az Avon egyik újdonsága a szőke hajra való samponja 400 ml-es kiszerelésben. Ha jól emlékszem 700 forintba került katalógus áron. 
Két lakkot is vásároltam, egy közös csoportos rendelés alkalmával a Hypnotic polishról. A Masura Breath lakkjával régóta szemeztem, ráadásul most akciós volt, úgyhogy meg is vettem ezt a csodás világoskék árnyaltot. A másik lakk a Titania Fairy Queen az A Englandtól. Szerintem ez nem szorul különösebben magyarázatra, hogy miért is vettem meg. 
A hónap utolsó napjaiban egy alapozó világosító cseppet vásároltam Niki javaslatára. Szerintem lesz majd róla teszt, mert világosító cseppekben egyelőre nem mozgok otthonosan. 

Ezeket vettem az elmúlt két hónapban. Májusban sem lesz kevesebb a zsákmányszerzés, hiszen a szülihónapom lesz, ráadásul kerek évszámot ünneplek. A kerek számnak nem örülök, egyelőre eléggé magam alatt vagyok a ténytől, hogy vége a 20-as éveimnek, de ez van, majd igyekszem minél előbb túlesni a sokkon. Ha van kedvetek Facebookon osszátok meg velem, hogy Ti miket szereztetek be az elmúlt időszakban. 

2 megjegyzés

  1. A rózsaszín tornacipőt én is kinéztem online akciósan, de az üzletben valami egészen mást találtam és az olyan csúnya volt :( Az Yves Rocher Maracuja termékcsaládból biztonsági játékosként csak egy tusfürdőt hoztam el, pedig milyen jó lenne egy ilyen testradír is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elvileg nem is lehetett kapni a Deichmannban, mármint a polcokon. Legalábbis, amikor visszavittem cserére szétnéztem és nem találtam az Europeumban voltam.
      Yves Rocher limitált kiadás nálam függőséget okoz, mindig :D Amit lehet megveszek belőle :D.

      Törlés